Az áramról csak ennyit: régi gyerekkori haverok vagyunk (...) Hároméves lehettem, mikor először belenyúltam a konektorba. Van úgy, hogy kézzel nézem meg, van-e áram egy kábelben.
– Annak idején amikor középiskolás voltam a csíki Márton Áronban, az iskolától körülbelül három percnyire laktam: a házunk kerítésének másik felén volt a suli. Egyik nyáron egy kis kaput vágtam a kerítésre – én ott jártam iskolába. Külön bejáraton... Mindennek ellenére legalább fél órát késtem minden reggel. Kivéve a magyarórákat, onnan nem lehetett késni. A késések miatt aztán guggoltattak, igazolatlan hiányzásaim voltak, meg egyebek.
Azért késtem, mert nem tudtam felkelni: ha fel tudtam volna kelni, soha nem késtem volna, én nem utáltam annyira azt az iskolát, hogy ne menjek el, ha már úgyis ébren vagyok.
Az ötlet akkoriból eredt az ébresztő-géphez: az első elképzelés szerint számítógép vezérelte volna. A gond csak az, hogy a számítógép nem eléggé megbízható – az vagy bekapcsol az adott időpontban, vagy nem. Így szereztem egy programozható – hogy is hívják... azt hiszem, magyarul is relének nevezik, az vezérli az egészet: bekapcsolja a rádiót meg a lámpát. A lényege az, hogy ahhoz, hogy kikapcsoljam, fel kell kelnem az ágyból. Bár most már kezdem megszokni, úgyhogy következő lépésként gondoltam arra is, hogy be kellene vezetni a hideg vizet a fürdőszobából – bár az eléggé kellemetlen lenne.
Különben a rádióval is gondok vannak: ócska kínai szerkó, úgyhogy nem lehet túl sok adót fogni vele. Az Europa FM szokott megindulni reggelente, ami nagyon idegesít, mert félóránként van rajta híradó.
És milyen hírre kelsz a leggyorsabban?
– Nem szoktam hírekre kelni. Ha félkor vagy egészkor kell felkelnem, öt perccel későbbre állítom a szerkót.
Így mennyi idő alatt kelsz fel?
– Ha nagyon fáradt vagyok, körülbelül fél órán belül kimászom az ágyból. Ha nem vagyok fáradt, akkor ez percek alatt összejön. Amúgy leggyorsabban általában magamtól kelek – akkor, amikor valami annyira fontos nekem, hogy megéri.
Más: az a hír járja rólad, hogy nem érzed az áramütést. Hogyan csinálod?
– Hát... az áramról csak annyit, hogy régi gyerekkori haverok vagyunk. Már megszoktuk egymást: úgy három-négyéves lehettem, amikor először belenyúltam a konektorba. Ez nem örökletes dolog, de fejleszteni lehet: én már olyan vagyok, mint a RENEL-es
(az országos áramszolgálató vállalat – szerk. megj.) villanyszerelők. Van olyan, hogy kézzel nézem meg, van-e áram egy kábelben.
A 220 volt tudomásom szerint halálos lehet...
– Én eddig még nem haltam bele. Az áramütés végül is a fiziológiáról szól: általában akkor ráz meg az áram, ha a szíveden halad át. Így jobb kézzel kell megfogni a kábelt, nem pedig ballal, mert a jobb kezed távolabb van a szívedtől. Ezenkívül a tenyér jobban vezeti az áramot, mint a kézfej, merthogy a tenyér izzad.
Ezenkívül áram hatására lehet olyan reakciód, hogy az izmok összehúzódnak – ha tenyérrel fogod meg a kábelt, akkor ilyenkor jól megmarkolod. Úgyhogy bal kézfejjel kell ezt csinálni – 220 voltra nyugodtan ráteheted a kezed, ha hozzá vagy szokva. A legveszélyesebb nyalogatni a kábeleket: a nyelved nedves, és jobban vezeti az áramot – egy 9 voltos elem már ráz, ha ráteszed a nyelved.
Nyaltál már 220 voltot?
– 220 volt – az tuti halál, ha megnyalja az ember. Bár lehet, hogy úgy 60 éves koromban kipróbálom...
Hogyan lehet ezt fejleszteni? Mennyi "munka" kell hozzá?
– Ha elég gyakran ráz meg az áram, akkor hamar hozzá lehet szokni.
És mit érzel ilyenkor?
– Hát nem tudom, te mit érzel?
Mittudomén... bizsereg. Nem kellemes. Mégis, milyen gyakran nézed meg kézzel, hogy van-e áram egy kábelben?
– Hát, ha nincsen kéznél mérőműszer, akkor rendszeresen. Elektrotechnikát tanulok, és így eléggé gyakran kell feszültség alatt levő dolgokat javítanom.
Szerinted űzhető extrém sportként ez az áramos játszadozás?
Az interjú kedvéért igen, de amúgy nem: ha nem muszáj, nem játszadozom ezzel. Extrém sportnak én inkább a
bungee-jumpingot ajánlanám.