• Megosztás:


Orsós János, buddhista pedagógus, aki kitört a cigánytelep kilátástalanságából

   Kertész Melinda rovata
   a rovatot 2002-2007 között Sipos Zoltán vezette

Indiában a buddhizmust, romagimnáziumok és egy buddhista közösség alapítójaként pedig életcélját találta meg.

Orsós János: – Jó értelemben véve kalandos az életem, meg vagyok elégedve vele. Mindig lázadó típus voltam, nem akartam egy bizonyos rendszernek a része lenni. Magyarország egyik legszegényebb cigánytelepén, a Baranya megyei Hidason nőttem fel.

Nagyon jó település, egyébként. Rossz tanulónak kiáltottak ki, azaz beleestem abba a besorolásba, hogy nekem rossz tanulónak kell lenni. Általános iskolában ketten voltunk cigányok az osztályban, velünk járt egy oláh cigánylány is. A barátaim mind magyarok voltak és én próbáltam velük helytállni.


Az alsó tagozaton tanulópárokra osztották az osztályt, én egy magyar fiúval tanultam együtt. De valahogy sohasem kaptam jó jegyeket. Nagyon csúnyán írtam, és meg kellett tanulnom szépen írni.

Egy idő után én írtam azt osztályban a legszebben, és a mai napig is szép az írásom, de nem is ez a lényeg – helyesen írni akkor is nagyon jól tudtam, a mondatelemzésekhez is értettem, mert a magyar volt a kedvenc tárgyam.

Egyszer meg is kérdeztem a tanítónőt, miért van az, hogy külalakra mindig kettest, vagy hármast kapok, holott szépen írok, és tudom, hova kell egy té-t, két té-t írni, világos az egybeírás-különírás és a többi helyesírási szabály is. Azt válaszolta, hogy miért nem jó nekem ez a jegy, hiszen úgysem megyek tovább tanulni.

És akkor én igazat adtam neki, gondoltam, jó, nem folytatom a tanulmányaimat. Így mindig ketteseket kaptam, aztán öt-hatodikban nagyon elkezdtem tanulni, de hiába, mert hetedikben osztályt ismételtem. Második hetedikben is majdnem osztályt ismételtem, de aztán átmentem a pótvizsgán.

Nyolcadikban matekból és fizikából bukásra álltam, de megbeszéltem a tanárokkal, hogy engedjenek át, mert úgyis dolgozni megyek. Akkor már fel voltam véve a gyárba, ahol anyám és apám is dolgozott. Persze, megadták a kettest mind a két tantárgyból, június 15-én megkaptam a bizonyítványomat, 19-én már kezdtem az első munkanapomat.

Ekkor 15 éves voltam. Közel három évig, napi 16-20 órákat dolgoztam szalag mellett, a gyárban. Az álmom az volt, hogy valakit csinálok az öcsémből. Ő ugyanabban az iskolában tanult, de ő nagyon jó jegyeket kapott mindig. Pénzt kezdtem gyűjteni, rendszeresen eltettem a fizetésemet és mikor összegyűlt az összeg, építettem egy szoba-konyhás lakást nekem, meg az öcsémnek.

A szoba-konyha nagyon trendi volt, a telepen mindenki egyszoba-konyhás lakásban élt. Büszke voltam az építményre, mert az én lakásom egy picit nagyobb volt az összes többi szoba-konyhás lakásnál.

Bár nappal együtt voltunk a szüleinkkel, este az új lakásba mentünk aludni. Nagyon szűk volt az édesanyáméknál, mert heten vagyunk testvérek.

Tovább dolgoztam a gyárban, majd '93-ban a rendszerváltás szele végül vidékre is megérkezett. A gyárat átszervezték és a leépítéseket az alacsonyan képzett munkaerő elbocsátásával kezdték.

Mivel nekem nyolc osztályom volt, elvesztettem a munkahelyemet. Úgy éreztem, minden összeomlott, munkanélküli lettem. Aztán elvittek katonának, egy évig katonáskodtam. Jó érzés volt újra fontos lenni valahol. Leszerelés után fél évig ismét munkanélküli voltam.

'96-ban egy szociális gondozói tanfolyamra jelentkeztem, amit a katolikus Caritas meg egy Amrita nevű egyesület szervezett. Igazából innen indult el az egész pályám. Ekkor 21 éves voltam. Tanultunk helyesírást, jogi és szociológiai alapokat meg a beás nyelvet is előhozták.

Ezen a Caritas-féle tanfolyamon kiderült, hogy igazából egész jó tanuló vagyok, mi több, egyszercsak a főokoska szerepében találtam magam. A tanáraim azt javasolták, hogy jelentkezzek a dolgozók (esti, szerk. megj.) gimnáziumába, és érettségizzek le. Vonakodtam, nem akartam kötélnek állni, hiszen már hat éve nem ültem iskolapadban, emellett fogalmam sem volt, hogy mit jelent az érettségi.

Aztán a tanfolyam elvégeztével munkát kaptam az Amrita Egyesületben. A diákok ösztöndíját intéztem, és ott láttam életemben először egy cigánygyerek szín ötös bizonyítványát. Valószerűtlennek tűnt, de végül elhittem, hogy nem nyomdahiba, vagy elírás: ez adta meg a löketet nekem és eldöntöttem, hogy én is megpróbálom. Így hát egy évvel később jelentkeztem a dolgozók gimnáziumában, és már az első év novemberében tanárom benevezett az iskola helyesírási-versenyére.

Helyezést nem nyertem ugyan, de a negyven résztvevő közül én lettem a nyolcadik. Sikerélményem volt: sem a gyárban, sem a katonaság alatt, sem azután nem gyakoroltam a helyesírást, és azért mégiscsak eltelt hét év azóta, hogy abbahagytam az iskolát.

Akkor jöttem rá arra, hogy nagyon jól megy nekem ez az iskola-dolog és a gimnáziumi anyagot megtanulni nem olyan nagy ördöngösség.

Csakhogy dolgoznom is kellett, így nem tudtam minden órára elmenni. A gimnáziumban pedig volt egy matektanár, aki azt hitte, hogy csupán az ő óráira nem járok be, és megígérte nekem, hogy míg ő az iskolában tanít, addig én ott nem érettségizem le. Ezt elhittem neki, mert rajtam kívül még volt egy pár cigány fiatal, aki nem tudott leérettségizni az ő keze alatt.

Három évet végeztem el abban az iskolában, majd 2000-ben jelentkeztem a Budapesti Belvárosi Tanodába. Ide bekerülve teljesen ledöbbentem azon, hogy hogy jutottam el Pécsett a gimnázium harmadik évéig, amikor egészen más volt a rendszer és a követelmény.

Tulajdonképpen másfél év alatt mindent újratanultam, és a matekot leszámítva, nagyon jó eredménnyel érettségiztem le.

Ez a Belvárosi Tanoda nagy benyomást tett rám. Álomszerű volt számomra egy ilyen iskola létezése. Tulajdonképpen úgy működik, mint egy egyetem: meg lehet nézni, melyik tanár mikor van bent. Tartja az órákat, és a tanulók az idejüktől függően vesznek részt ezeken. Óriási előny volt számomra, hogy én állíthattam össze az órarendemet. A vizsgarendszer olyan volt, hogy nem buktattak meg soha.

A mulasztott vagy a sikertelen vizsgákat be lehetett pótolni úgy, hogy a következő negyedévben félévnyi anyagot kellett tudni, és egy tétel helyett kettőt kellett húzni.

Ez a rendszer nagyon tetszett. Ekkor néhány pedagógussal azon kezdtünk gondolkodni, hogy a cigányok tanításához éppen ez a rendszer lehetne a megoldás.


Hogyan sikerült eljutnod Indiába?

– Az iskolaindítással összefügg az utazásom: az érettségi után bekerültem a buddhista főiskolára, ahol klasszikus kínai nyelvet tanultam három éven keresztül. Kínaiul nem tudok ugyan, de egy szótárral már el tudom olvasni és le tudom fordítania a klasszikus kínai szövegeket.

Indiai utazásom véletlenszerűen jött össze. Sokszor láttam a tévében Indiáról szóló dokumentumfilmeket, és folyton azzal álmodtam, hogy ott vagyok. Minden vágyam az volt, hogy egyszer ellátogassak oda. Az egyik főiskolás tanárom Indiában egy konferencián vett részt, amit a nyugati buddhista rend szervezett meg.

Bemutatták azt a munkát, amit Mahárástra államban végeznek buddhista alapon, érinthetetlenek számára. Kifejezetten érinthetetleneket, vagyis kaszton kívülieket célzó oktatási intézményekről, középiskolákról, egyetemi felkészítő programokról szólt a konferencia. Kiderült, hogy az érinthetetlenekkel ugyanazt a munkát végzik, mint mi a cigány fiatalokkal.

A tanárom megadta az e-mailet a szervezőnek, aki hamarosan levelet kaptunk. Megírta, hogy meg szeretne ismerkedni velünk. Nemsokára Magyarországra jött a nyugati buddhista rend főnöke, mi meg végigvittük a cigánytelepeken, megmutattuk neki a cigányiskoláinkat, az alapítványainkat.

Ezek láttán elmondta, hogy pontosan ezt csinálják ők is az érinthetetlenekkel és szeretné, ha együttműködnénk a továbbiakban. Ekkor jeleztem neki, hogy kellene látnom az ő munkájukat, ők pedig felajánlották, hogy fizetnék a repülőjegyemet.

Ott fiatalok ezreivel találkoztam, akik elfogadták, hogy nem tartoznak a kasztrendszerhez, ami ugye, a hindu vallás mozgatórugója. Azt vallották, hogy ők többé nem páriák, hanem buddhisták, és nekik az a dolguk, hogy tanuljanak. Bekerülnek az oktatási rendszerbe és ezáltal felemelkednek: javul az életszínvonaluk is.

Vallásuknak szociális vonatkozását, gyakorlati részét élik meg erőteljesen, én pedig ebbe beleszerettem – annál is inkább, mert az elméleti buddhizmus túlságosan nem vonzott. Eldöntöttem, hogy én ilyen alapon szeretnék buddhista lenni.

2005-ben, Indiából visszatérve hoztam létre Magyarországon a Dzsaj Bhím közösséget, ami egy buddhista egyház. Azóta is én vagyok a hitközösség vezetője. Akárcsak Indiában, a mi fő feladatunk is szervezeti hátteret biztosítani a szociális-oktatási munkánknak, amit több mint 15 éve végzünk.


Mennyire adtad át magad a buddhizmusnak? Gyakorlod a régi vallásodat?

– Katolikus voltam, vagyok: mivel a buddhizmus egy filozófia, amelyben nincs istenség, emiatt más vallásokat nem zár ki. Ha valaki hisz a tanban, hisz Buddha tanításaiban, hisz abban, hogy emberként elérheti a megvilágosodást. A tan nem mondja azt, hogy ha valaki beépíti életébe a buddhizmust, akkor ne higgyen a Jézusban, Krishnában vagy Allahban.

Én a katolikus értelemben vett Istenben nagyonis hiszek, és nagyon jó a Vele való kapcsolatom. A katolikus egyházzal pedig sem a kapcsolatom nem jó, és odatartozni sem akarok.


Honnan ered az a katolikus egyházzal kapcsolatos ellenérzésed?

– A katolikus egyháznál sokáig kilincseltünk, hogy támogassa a munkánkat. Valamennyire támogatták is, de sohasem vitték túlzásba ügyünk felkarolását. Lehet, hogy élesen fogalmazok, de a magyarországi történelmi egyházaknak a cigányság nem éppen célcsoportja.

Ha megkérdezzük, ezt nem vallják be: azt mondják, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. De a szavak nem elégségesek: látják, hogy a nagy szegénységnek a tudatlanság az oka, és belátják, hogy ezt fel lehetne számolni az intézmény támogatásával, viszont nem állnak az ügy mellé. Emiatt a katolikus egyház nem áll közel hozzám.

Jövőben befejezem a Waldorfnál azt a tanárképzőt, amit ezelőtt két évvel kezdtem el: tanári diplomám lesz. A Dr. Ambédkárban fogok oktatni, mert az elmúlt évben nem tanítottam túl sokat, az iskola működtetésének adminisztratív részével kellett foglalkozni, a szervezést tavaly előnyben kellett részesíteni.

Kép és szöveg: Kertész Melinda

[21.7.2008]




Folytatnád-e ezt a beszélgetést?

Igen 74
Egy masik beszelgetést talán 1
Nem 5



Korábbi interjúk
 
Ákos és Szilamér
> akik hirtelen felindulásból elmentek megfürödni az Atlanti-óceánban
Róbert
> aki Matchboxokat gyűjt
Áron
> aki túravezetőként magyarországiakat szívatott kitalált állatokkal
Laura
> aki metál és indusztriális zenészekkel készít hobbiból interjúkat
Gordon
> aki mások helyett írt államvizsga dolgozatokat
Zoli
> aki Marosvásárhely legmenőbb márciuskáit árulja
Tünde
> aki kamionsofőr
Szabó Árpád
> aki nem fél a kínaiaktól
Jackie
> akinek a külföldi önkéntesek fizetnek, hogy Erdélyben dolgozhassanak
Horobeţ Emil
> aki művészetnek tartja a mateket
Andrea
> aki nem érzi az illatokat
Gyurka István
> aki autókat tuningol
Corina
> aki csak nyers ételt eszik
Melinda
> aki Japánban élte át a földrengést
Szokolay Sándor
> zeneszerző, aki Kodály tanítványa volt
Anna
> aki színekben látja az időt
Laura
> aki 139 szülinapot tud fejből
Victor
> aki a Predatort rajzolta
Iris
> aki kilépett a Facebookról
Marian
> aki a Himaláján és a Szaharában is leszaladta a maratont
Csaba
> aki elméleti fizikus Izlandon
Gonzó
> aki kiskorú gengsztereket szelídített egy dél-karolinai városkában
Stefano
> aki 60 országban járt
Paul
> brit világutazó, aki most Háromszéken él
Ila Gábor
> aki visszavett a tempóból
Ileana Mavrodin
> aki Kanadából költözött haza, hogy földházat építsen
David Mallegol
> aki utcagyerekeknek tart cirkusz-műhelyt
Dombi Botond és Szabolcs
> ifjú animátorok
Orsós János
> buddhista pedagógus, aki kitört a cigánytelep kilátástalanságából
Chris
> az aktivista
Kelemen Márton
> aki Kolozsvár központjában horgászik
Adrian Olar
> jegyellenőr
Volker Gerling
> aki gyalog vándorol és zsebmozikat mutogat
Lorik
> aki fixer volt Koszovóban
Olivér bácsi
> aki kapus
Cezar
> aki a druidizmus követője
Bordáska
> aki nem eszik cukrot, felvágottat vagy sült húst
Valer ezermester
> aki esernyőket javít, de a lakberendezés a hobbija
M.
> aki a karajról zsírszegény tehéntúróra tért át
Remus Turda
> máramarosi zsidó
dr. Pusztai Noémi
> aki állatokat homeopátiával gyógyít
Tania
> aki szarajevói születésű temesvári szerb
Ibolya néni
> cerkófmajom-tulajdonos
Hirschfeld Éva és Ida
> műlégykötők
Zsuzsa asszony
> aki jósnőnek született
Will Krause
> aki a Cartoon Networknak animál
Csizmadia András
> borszakértő, gasztrofilozófus
Bernhard Gittler
> a vadász-orgonista-ügyvéd-közgazdász báró
Nadir
> egy üzbég Kirgizisztánból
Milică bácsi
> akinek az egyik szeme sír
DL, egy iráni srác
> aki emigrálni akar
Bréda Ferenc
> aki Mumu forever
Balázs Imre József
> aki belülről fordítja ki a medvét
Marie
> a vegetariánus
Muszka Sándor
> költő
Pataki Csaba
> táltos-tanítvány
Júlia
> aki 77 évesen e-mailezik és chattel
Vadnay Attila
> sztárfodrász
Attila és Álmos
> az "édi kis romániaiak"
Yale
> aki kelet-európai zsidó hagyományokat kutat
Rezső
> az ínyenc
Nándika
> a médiás, blogger, ámokfutó
Gergő
> amatőr ralis
Brad Vee Johnson
> a Sounds of Boney M tagja
Attila és Álmos
> a téma: manele
Réka
> az animé-őrült
Szende
> aki bohócokat gyűjt
Izabella
> a magyar, román és szász kultúra határán
György
> egy menő váradi lokál pultosa
Ralph
> aki Goában bulizott
Zita
> akinek Angyala van
Névtelen
> aki Romparkint szedett
Bán és Jancsika
> utazók
Dana és Luci
> nudisták
Gonzo
> aki halláskárosultakat tanít
Mihai Chirilov
> szabadúszó
V.
> aki sátánista volt
Chase
> a misszionárius és divat-tervező
Kozma bácsi
> aki 63 éves, egyetemista és bentlakásban lakik
Stella
> a transzvesztita
Névtelen
> aki skinhead volt
Menyhárt
> aki nem bír felkelni
Papsi
> a szoknyavadász
Sorin Tara
> a "legnagyobb Románia-ellenes"
váradi névtelen
> aki pszichedelikumokat próbált
Leon
> a taktikai művész
Egyetemisták
> első kolozsvári élményeikről
Zsuzsa és lakása
> akiknek saját életük van
Áron
> aki lefotózott egy Chipendale-tagot, amint pisil
Lepi
> aki látástól-vakulásig sörözik
Attila és Zoltán
> a gourmandok
Szabó Anikó
> a reneszánsz táncról
Levente
> aki tornatanár és japánul tanul
Pityuka
> a punk
Áron
> aki Amerikában dolgozott és pénz nélkül jött haza
Führer
> a cigánykutató és éjjeli˜r
Dávor
> a horvát, aki Bécsben él s magyarul tanul
Farkas Árpád
> a bhakti-jóga hívő
Giusz
> aki megadja a módját az olvasásnak
Házsé
> a humor-krónikás
Nagy Zoltán
> akinek denevér a hobbija, de verebekb˜l doktorál
Imola
> aki rajong a vulkán-kitörésekért
Zuh Deodáth
> aki a magyarság, a filozófia és a menedzserfoci összefüggéseir˜l értekezik
Guccika és Attila
> az internátusi vitézek
Ági
> az elektronikus zenér˜l
Gyömbér
> aki szerelmes Párizsba
Elemér és Buza
> a divatos emberek
Misi
> aki rosszul választott
Könczey Elemér
> karikaturista
Cilu
> az ex-mikrobiofóbiás
Zágoni Balázs
> a filmkészítés buktatóiról
Timi, Iza és Annamari
> a "srác-fˆz˜k"
Szakáts István és Rarita
> világutazók
László Orth Hunor
> aki zenélni "krémesen" szeret
Karácsonyi Zsolt
> akit Lao-ce segített át a katonaságon
Szabó Attila
> az improvizőr







24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS