"Jajaj, mit nem fogtam...Itt minden van, mint a karácsonyfán. Főleg autógumit húzok ki, de egyszer egy második világháborús rohamsisak is a horgomra akadt."
Szamos-part. A vadregényes táj madárcsiripelése helyett egy mentő szirénázik a sziporkázó júliusi kora délutánban. A folyóparton nyugisan pecázgató horgászok olvadoznak a tűző napon.
Mögöttük, a már szinte cseppfolyós aszfalton ötpercenként vagy ötven kocsi robog el, a tülkölés zaja belemosódik Kolozsvár központjának hangzavarába. Nem harapnak a halak, jegyzi meg csalódottan
Kelemen Márton, az egyik horgász.
Nyomatékosításként meglengeti a leginkább csukamájolaj-kapszulára emlékeztető csalit a horgon. Elmagyarázza, ezzel a feromonokkal átitatott spéci halikrával próbált szerencsét, de nem érte meg a befektetést: semmi hatása.
Kelemen Márton: – Körülbelül 50 éve halászom itt. Halakat soha nem telepítettek be ide, a halállomány természetes úton alakult azóta. De egyre kevesebb a hal, egyre kevesebbet fogunk ki, mert a vízművek hol elszorítják a gátat, hol megengedik. Egyik nap megnő a vízszint, másik nap túl sekély. Zavarja a halakat, azóta nem is tudunk rendesen halászni. Általában nagyon mocskos a víz...
Most eléggé tiszta.
– Igen, mert most az eszkávátorok (kotrógépek, szerk. megj.) nem dolgoznak. A Napocánál (Napoca szálló, szerk. megj.) rontják el a régi hidat, csinálják az újat, az két évbe beletelik, és itt is a védőfalakat meg akarják csinálni, kijavítani, újrabetonozni, s akkor nincsen hol halászni.
Miért halászik itt, a város közepén?
– Gyerekkortól halászom itt, a Szamos-parton. Sok volt a hal akkoriban: a zsemling, a márna, a domolykó. Az apróbb habnyaló, de még csuka, meg pisztráng is volt.
Mekkora volt a legnagyobb hal, amit itt, a város közepén fogott ki a Szamosból?
– Azt hiszem, hogy egy két és fél kilós rozsdamárna volt a legnagyobb, de egyszer villantóval fogtam egy másfél kilós csukát is. Szoktam halászni fennebb a tóban is. Csak az a baj, hogy karbantartás céljából ezelőtt két évvel átvette az önkormányzat, és nem lehet már abban horgászni, csónakázásra használják.
Máshol is szokott halászni?
– Hát persze, hogy szoktam: tavakon, Oroszfalván, Désen, Kutyfalván. Nagyon jól ki lehet kapcsolódni. A horgászást mindenkinek ajánlom, aki ideges természetű.
Ön is ideges természetű?
– Nem, én nyugodt ember vagyok, de tapasztaltam már, hogy a horgászás milyen jó terápia. Órákig képes vagyok a víz mellett üldögélni.
Mit szól hozzá a család?
– A családom kint él Magyarországon, úgyhogy meg van engedve nekem, annyit horgászhatok, amennyi jól esik, nem tartozom senkinek magyarázattal. (nevet)
Hal mellett még miket „fogott” a Szamosban?
– Jajaj, mit nem fogtam...Itt minden van, mint a karácsonyfán. Főleg autógumit húzok ki, de egyszer egy második világháborús rohamsisak is a horgomra akadt.
Olyan kulturáltak vagyunk mi, ebben az országban, hogy ami szép, arra nem tudunk vigyázni. Nem tudunk építeni, csak rombolni tudunk. A halak nem szeretik a mocskos vizet. Hajdanán a Garibaldi hídtól (egy megállónyi távolságra a beszélgetés helyszínétől, szerk. megj. ) az Iris negyedig mindenütt sok volt a hal, mára egyre kevesebbet lehet fogni...
Mit szokott csinálni a kifogott halakkal?
– Imádom a halat. Utoljára forró olajban sütöttem ki, de mindenféleképpen szeretem. A halikra a kedvencem. Tavasszal, még ikrázás előtt lemegyek valamelyik tóra és kárászokra halászok. Az apró halat ledarálom és fasírozottnak készítem el.
Sokan szoktak itt, a város központjában halászni, minden pecázót ismerek, amolyan testvéri alapon segítjük ki egymást, bármire legyen szükségük horgászáskor.
Nagyon jól egyezünk és összetartunk. Tartjuk magunkat a horgászati etiketthez is: ha kicsi a hal, akkor visszadobjuk, mert egy év múlva kétszer akkora lesz, nő az értéke. Ma például fogtam egy habnyalót, de visszadobtam, mert méreten aluli volt.
Kép és szöveg: Kertész Melinda