Volker Gerling zsebmozikat készít: alanyait gyors egymásutánisággal fényképezi, pontosabban 36 felvételt készít róluk pár másodperc alatt.
Majd előhívja a filmet, a felvételeket kinagyítja és sorrendjüket megőrizve összefűzi, egy kis, pörgethető füzetkét alkotva belőlük. Amikor egy puttonynyi anyag összegyűl, nyakába veszi a világot, egyetlen cent nélkül útnak indul, és mutogatja portékáját annak, aki kíváncsi rá.
Bolyongása alatt újabb és újabb potenciális zsebmozi-alanyokkal hozza össze a sors, akik másolatot kapnak a füzetkéről, ha elvállalják a szerepet, amelyet a vándorfilmes kioszt nekik – azaz, hogy a fényképezőgép kattogása alatt is önmaguk legyenek. A 41 éves berlini vándormozis története tíz évvel ezelőtt kezdődött, egy németországi erődben.
VG: – Kísérletként indult. Egy barátnőmmel sétáltunk a fák között, nálam volt a fényképezőgép, és stílusgyakorlatként beküldtem a lányt az egyik fatörzs mögé, és meghagytam, hogy akkor bújjon elő, amikor szólok neki. Azt azonban elfelejtettük leszögezni, hogy a fa melyik oldalán tűnjön fel újból.
A lány persze nem azon a felén bukkant elő, amelyikre számítottam, és egy kicsit nyersen szóltam rá. Könnybe lábadt a szeme, hátat fordított nekem, és bement a fák közé. Ezt a pillanatot sikerült a kamerámmal rögzítenem.
Rájöttem, az ehhez hasonló spontán megnyilvánulásokat érdemes megörökíteni. Ez volt az első zsebmozim. Az idő telt, és a zsebmoziim száma gyarapodott. Egyszer például lesben álltam a fényképezőgéppel, próbáltam rögzíteni, hogy ugyanabból a kameraállásból miként
gyúlnak és alszanak ki a fények
egy tömbház ablakaiban, míg rám nem hajnalodott. Máskor ugyanazt műveltem végig egy domb felett végigvonuló hold pályájával. Egyik filmecském azt mutatja be, hogy miként váltakoznak az évszakok a berlini lakásom konyhaablakából figyelve.
Egyszer csak rádöbbentem, hogy a baráti társaságomon és a számomra kényelmesnek és otthonosnak tűnő helyen, például a kedvenc kocsmámban megforduló embereken kívül nemigen látja más a munkáimat, így elhatároztam, hogy legyőzöm félelmemet: igenis szóba elegyedek idegen emberekkel, és megmutatom nekik alkotásaimat.
Eldöntöttem, erre a legjobb mód, ha hosszú útnak indulok. Két hátizsákkal kerekedtem fel, egyet a hátamra vettem, ebbe az utazáshoz szükséges dolgokat pakoltam be, a zsebmozikkal teli hátizsákot pedig a hasamon hordoztam. Berlintől Kölnig és onnan pedig Bázelig mentem gyalogosan, pénz nélkül.
A mozik iránt sokan érdeklődtek, és nem belépti, hanem „kilépti díjat” kértem tőlük, azaz munkáim szemügyre vétele után fizettek, ha ezek elnyerték tetszésüket. Ezzel a keresési módszerrel sikerül fenntartanom magam.
Egyszercsak egy napozóra jutottam, amelyet a nudisták és a kutyák számára tartottak fenn. Két hölgy sütkérezett a napon, és megnézték a munkáimat. Mikor megkértem őket, hogy legyenek egy zsebmozi szereplői, beleegyeztek, azzal a kikötéssel, hogy felveszik ruháikat.
Tovább menve két halászó fiúval találkoztam, akiknek tetszettek a zsebmozik. Majd beleegyeztek, hogy fényképezzem le őket. Azt hitték, hogy csupán egy felvételt készítek róluk, majd rájöttek, hogy ugyanolyan zsebmozit készítettem velük is, amilyent mutattam nekik.
Ekkor sajnálták, hogy nem a legjobb pillanatukban fényképeztem le őket, hiszen bemutathatták volna valamilyen nagyszerű tehetségüket. A róluk készült füzetecskét pörgetve két mozdulatlanul, pecabotokkal pózoló fiút láthatunk, akik mögött csak a széllengette fű árulja el, hogy nem kimerevített képet látunk, hanem egy zsebmozit.
Továbbmentem, és elérkeztem egy városba. Miközben az utcákon bolyongtam, találkoztam egy lánnyal, aki megnézte a moziimat. Elkezdtünk beszélni, és ő elmondta, hogy faluról érkezett, és keres egy konnektort. Kérdeztem, minek kell neki pont egy konnektor?
Mutatta a nála levő hajnyíró gépet: kiderült, hogy hosszú fürtjeitől szeretne megszabadulni, teljesen kopaszra nyíratná magát. Ekkor megkértem, hogy csukott szemmel hagyja a haját levágatni, és akkor nyissa ki, mikor szólok neki. Zsebmozit készítettem róla, amint az új kinézetét szemléli meglepetten.
Egyik érdekes felvételemet egy bárban készítettem. Találkoztam egy lánnyal, aki éppen arra készült, hogy új életet kezd, és ennek első lépéseként lefotóztatja magát valamilyen
erotikus pózban.
Mivel nem tudta, mi legyen a helyszín, lévén hogy a szüleivel lakott, a lány úgy döntött, hogy legyőzi prűdségét és ott helyben, a kocsmában pózol nekem. Lekapta a pólóját, miközben én fényképeztem a műveletet.
Ha repülővel, autóval, vagy vonattal utaztam volna, megfosztottam volna magam ezektől az élményektől. Ha nem gyalog tesszük meg a távokat, az idő és a távolság elveszíti emberi léptékét. És a zsebmozizás folytatásának záloga éppen ez: a gyaloglás és a spontaneitás felfedezése.