Cezar, aki a druidizmus követője "Egyszer egy tuskón üldögéltem és a vállamra szállt egy holló. Rám nézett óriási fekete szemeivel, szembenéztünk egymással: lehet, hogy csak egy pillanatig, de nekem úgy tűnt, mintha egy örökkévalóságot tartott volna az egész." Cezar: – Érdekes esemény következtében kezdtem a druidizmussal foglalkozni: Râmnicu Vâlcea-i vagyok, a települést erdő szegélyezi. Szokásom az erdőt járni, feltöltődni, élvezni a természet jótékony hatását, de ebben nem különbözök egyetlen Vâlcea-i természetbaráttól sem. Úgy érzem ott magam, mintha filmet néznék, az érzékszerveim nyitottak: például mókusok perpatvarát hallgatni olyan, mint filmfeliratot olvasni és ezáltal megérteni az alkotást. Egyszer egy tuskón üldögéltem és a vállamra szállt egy holló. Megijedtem tőle nagyon, de ő érdekes módon egyáltalán nem félt tőlem. Ember és madár közötti nonverbális párbeszéd ment végbe. Rám nézett óriási fekete szemeivel, szembenéztünk egymással: lehet, hogy csak egy pillanatig, de nekem úgy tűnt, mintha egy örökkévalóságot tartott volna az egész. Majd a holló tovaszállt. Mély benyomást keltett bennem az eset, kerestem a jelentőségét: mindig is érdeklődtem a római és görög mitológia iránt. Felfedeztem, hogy minden keresztény vallás alapjául egy ősi pogány vallás, az animizmus szolgál. A holló látogatásának magyarázatát ebben a vallásban találtam meg, amely úgy tartja, hogy a környezetünkben minden élőlény vagy élettelen tárgy lélekkel, szellemmel rendelkezik, így képes a kommunikációra. Ugyancsak ebből a vallásból fejlődött ki a druidizmus is, ami ma felélesztett formában létezik, neo-druidizmusnak hívják és körülbelül 600 ezer követője van világszerte. A legtöbb követő az Egyesült Államokban él, ott három nagy alakulat működik, Nagy-Britanniában kettő létezik, a belgiumi csoportnak pár haverom is tagja, Romániában tudtommal 12 követő lakik. Velük beszélgetek, megosztjuk tapasztalatainkat, az internet segítségével kommunikálhatunk, de az a baj, hogy végső soron egy kitalált vallás követői vagyunk. Nem igazán létezik írott hagyaték, a hajdani druidák, a kelta papok nem írtak le semmit. Nem azért, mert írástudatlanok voltak, hanem mert azt vallották, hogy nem írnunk, hanem az eszünket használva tanulnunk kell. A druidizmusban három spirituális rang létezett: a druida, a bárd és az ovát. A bárdok zenészek voltak, istenségekről vagy csatákról szóló verset, éneket lantkísérettel adtak elő. Emellett a rítusok lebonyolításával is tisztában kellett lenniük, ugyanakkor a bizonyos ünnepekkor, találkozókkor, például a napéjegyenlőségek alkalmából előadott mondókákat, vagy énekeket is ismerniük kellett. Ezek az énekek érdekes módon napjainkig fennmaradtak. Az ovátok a közösség adminisztratív ügyeit bonyolították, tisztségükkel járó feladataik leginkább a polgármester teendőihez hasonlítottak, szervezéssel foglalkoztak, de spirituális vezető szerepét is betöltötték: ha az idő nem akart javulni, az ovát összehívhatta a falu népét és kioszthatta parancsban, hogy mikor és mit kell feláldozni a természeti erőknek. A druida a legmagasabb fokozat, a tanító, a megvilágosodott mester: így én nem druida vagyok, hanem a druidizmus követője. Létezik hét zöld könyv, amelyet egy amerikai druidista írt. A könyveiben a druidizmus tanait gyűjtötte össze, elmagyarázta, mit jelent a Világegyetem vallása, miért jelentek meg a fák és ehhez hasonló kérdéseket taglal. A druidizmust spirituális öko-filozófiaként határozza meg. Egyes követők a végletekig elmennek hitükben: annyira védik a fákat, hogy képesek odakötözni magukat a törzsükhöz, hogy megakadályozzák a kivágásukat, egy-egy állatért akár életüket is képesek feláldozni. Számodra mit jelent a druidizmus szellemében élni? Összeállítottam egy házi oltárt, amely a természet kicsinyített változatát jelképezi számomra. A környékére vonulok vissza, ha nincs időm az erdőbe menni. Számomra jelentőségteljes tárgyakkal, egy nagy méretű kelta kereszttel, pár kristállyal és sok gyertyával raktam tele. A szimbólumok rajongója vagyok: a kelta kereszt Krisztus előtt is létezett, és nem a rómaiaktól származik. Észak-Britanniában a régészek találtak pár keresztet, amelyet középen kör díszített és amelynek semmi köze nem volt a temetkezési szertartásokhoz. Milyen vallású voltál, mielőtt a druidizmus követőjévé váltál? Milyen viszonyban vagy a hajdani vallásoddal? Ortodoxnak kereszteltek, bizonyos szempontokból még mindig ortodoxnak fogom fel magam. A druidizmus azonban megfér az ortodox, de akár a muzulmán hittel is. A keresztény hittel nem ütköznek tanai. Jelentős különbség, hogy a druidista hit szerint nemcsak az embernek van szelleme, hiszen az állatok is érző lelkek, akik reagálnak a kapott ingerekre, és képesek a kommunikációra. Aki valamelyest a spiritualitás felé hajlik, megérzi, hogy nemcsak egy állat, hanem a fa vagy a fű is rendelkezik lélekkel. Nagyon sokan nem tapasztalják meg ezt, mivel a lelki beállítottságuk nem teszi őket érzékennyé ezek a dolgok iránt. Mivel sokak számára a pénz és a magas funkciók jelentik a beteljesedést, elsikkad a természet iránti érdeklődés, nem keresik az összhangot a természettel. Az erdő tiszta hely, hetente legalább egyszer bemegyek a fák közé, hogy visszanyerjem lelki egyensúlyomat. Néha kissé egoistának érzem magam, amiért kihasználom az erdő energiáit. A druidizmus szerint nincs kimondottan jó vagy rossz ember: a druidista tanok nem szögezik le például azt, hogy Szent Ágoston jó, és Hitler vagy Néró római császár rossz ember volt. Én az egyensúlyban hiszek, amelyet mindenki saját magában is megtalál, és aminek elérésére a természet tanít meg. Mi döntjük el, saját értékrendünk fényében, hogy a cselekedeteink jók, vagy rosszak: így lehet, hogy amit mi jó cselekedetnek gondolunk, az másoknak árt. Talán az a tény, hogy megköszönöm a természetnek az energiát, amellyel feltölt, teremt valamilyen kölcsönösséget. Viszont mégis úgy gondolom, nem várja el, hogy valamit cserébe adjak neki, hiszen az ő gyereke vagyok. Talán egy fa, vagy egy állat megmentése egy olyan gesztus lehet, amely révén kifejezem hálámat. Kristályokat is alkalmazol a druidizmus gyakorlásában. Mire jól ezzel a kövek? A Kolozsvári Filmművészeti Egyetemen tanulok. Egyszer elindultam évfolyamtársaimmal Borsabányába, dokumentumfilmet készíteni. Fülünkbe jutott ugyanis, hogy a településen néhány idős ember éjjel megmagyarázhatatlan dolgokat tapasztal. Egy csomó történetet meséltek el az öregek a természetfeletti erők megnyilvánulásáról, érdekes volt. Elkészítettük a nyersanyagot, és elindultunk hazafelé. Egy pár érdekes kavicsot is magunkkal vittünk, amit a földről szedtünk össze. A Kolozsvár felé vezető úton két kollégám nyugtalanul kezdett viselkedni, egyikük pánikba esett, meg kellett állnunk. Kitámolygott az autóból, nem tudtam, mit kezdjek vele, így odavittem egy fához, és megöleltettem vele az egyik ágat: pár pillanat múlva megnyugodott, helyrejött. A köveket elhajítottam az út melletti mezőre. Mindenki visszaült az autóba, és megnyugodtunk, ezután már oldott volt a hangulat, nevetgéltünk, utaztunk hazafelé. Úgy gondoltam, a kövek hatottak a hangulatunkra: nem kellett volna magunkkal vinnünk őket. Hiszek a kristályok jótékony erejében, a biztonság kedvéért az egyik rózsaszín kristályomat kolléganőmnek, Natinak a kezébe nyomtam. A lány húsz percig szorongatta a kristályt. Mikor visszakaptam, nem akartam hinni a szememnek: a rózsaszín kristály feketévé változott. Megkértem egyik barátnőmet, aki ugyancsak a druidizmus követője, hogy ássa el a követ. Magával vitte Temesvárra és el is ásta. Elmondta nekem, hogy útközben, míg a kő nála volt, furcsa látomásai, fantazmagóriái voltak, de minden megszűnt, miután a kőtől megszabadult. A nyakadban pentagrammot hordasz: mit jelképez ez a druidisták számára? Milyen szimbólumokat, amuletteteket tartasz fontosnak? A pentagrammot a római nők termékenységért hordták, Vénusz csillagának nevezték. Ugyanakkor szexuális erőszak elleni védelmet is reméltek tőle. Az ókori egyiptomi templomokban is fellelhető pentagrammot tévesen tulajdonította az amerikai filmipar a sátán jelképének. A vámpíros filmekben már megfordítva láthatjuk viszont, így a sátán középkori jelképéhez, a bakkecskefejhez hasonlít. A kereskedelemben egy csomó talizmánt és amulettet forgalmaznak, viszont csak kevés bír valódi szimbolikával. Eléggé egyedül érzem magam a hitemmel, a pentagrammot is azért hordom a nyakamban, mert abban reménykedem, hátha észreveszi egy hasonló érdeklődésű ember, akivel le lehet ülni, és beszélgetni lehet. A metál zenét hallgató, magukat sátánistának valló fiatalok körében sem ritka a pentagramm viselete, de az értő szemek talán könnyűszerrel, ha egyébről nem, talán a ruháim alapján megkülönböztetnek tőlük. [4.2.2008]
|
|