Tania, aki szarajevói születésű temesvári szerb Nos, a balkáni szellem megtanította az embert a túlélésre, a találékonyságra, no meg a konokságra: ha valaminek meg kell lennie, akkor megtaláljuk arra a módot, hogy létrehozzuk. Csellista édesanyámat, aki románul egyáltalán nem tudott óriási szerencse érte: egy szarajevói vendégkarmester érkezett a temesvári operához, és beajánlotta. Emellett az opera szolgálati lakást is a rendelkezésünkre bocsátott. Minden gyerekkori emlékem ahhoz a piactéri lakáshoz kapcsolódik, ott alakult ki egy csoport, majd amikor elkezdtem az iskolát ez a kör nőttön nőtt. Szerettem itt felnőni, nem bírtam volna például egy olyan rendszert, ami Hollandiában uralkodik: túl sok információt és lehetőséget kap tálcán az ember, csak a kezét kell kinyújtania. Nem bírtam volna elviselni, hogy akár egész életemben dolgoznom se kellene, olyan jól ki van találva a szociális háló. Unokatestvérem ott él, és ahogy elnézem őt, az ottani társadalom megtanította, hogy kell a dolgokat csinálni az élet bármely területén és bármily is legyen az. Azonban ha a végrehajtandó munka valamiért nem végezhető el az általa ismert módszerrel, akkor nincs tovább, leblokkol. Nos, a balkáni szellem megtanította az embert a túlélésre, a találékonyságra, no meg a konokságra: ha valaminek meg kell lennie, akkor megtaláljuk arra a módot, hogy létrehozzuk. Szerinted eltér a szerbeknek a vérmérséklete, életstílusa, szemlélete a romániai emberekéhez képest? – Amikor Szarajevóból eljöttem, még nagyon kicsi voltam, akkor nem tudtam megállapítani. De miután a háborúnak vége lett, sokat jártam haza a nagyapámhoz. Általános megfigyelésen szerint a szerbekhez képest a románok túl puhányok, könnyen irányíthatóak. Ha a szerbnek valami nem tetszik, akkor kikéri magának, hogy mernek valamit neki legyúrni a torkán, jobb esetben botrányosan veszekszik, üvölt és a verekedéstől sem ijed meg. Jó példa erre egy eset, amely akkor történt, mikor az iskolát is megkezdtem, és már elég jól írtam-olvastam-beszéltem románul. Egyik nap, nem sokkal az órák kezdete után megjelent édesanyám az iskolában és elkéreztetett. Kézen fogott és meg sem álltunk a fogyasztóvédelmi hivatalig. Ott derült ki, mi nyomja az édesanyám szívét: egy csomag Vegetát vásárolt, de amikor kibontotta, a por korpaszerű állaga sehogy sem fért össze azzal a cseh gyártmányú porról alkotott képről, amelyet magában ápolgatott. Felháborodott, mi az, hogy éppen neki akarták eladni a kamu Vegetát? Így hát úgy döntött, hogy feljelenti a gyártót az illetékes hivatalnál. Mivel románul nem tudott, engem vitt oda, elkezdte diktálni nekem a beadvány szövegét szerbül, nekem pedig azonnal kellett volna írnom a lapra a román nyelvű fordítást. A fogyasztóvédők csodálkoztak: nem fordult még elő, hogy ilyen kis összeg miatt hozzuk forduljon valaki. De édesanyám nem tágított, neki az elvárásainak megfelelő Vegeta, vagy a megvásárolt csomag ára kellett. Persze, végül meg is kapta. A román emberben más reakciókat vált ki egy hasonló helyzet: ő el akarja „intézni”, alattomosan viszonyul, majd a háta mögött kibeszéli a többieket. Nem azért csinálja, mert rossz ember, hanem mert leigázottnak és tehetetlennek érzi magát, ha nem megy jól a sora, képtelen változtatni rajta. A szerbek nyersebb emberek, a meghunyászkodás távol áll tőlük. Amikor ide költöztünk, óvodába kerültem, hogy tanuljam meg a nyelvet, bár már iskolás korú voltam. Eléggé frusztrált, hogy nem tudom kifejezni magam, végül mikor kezdtem érteni, furcsa volt nekem felfedezni a nyelvhasználatban ezt a meghunyászkodó magatartást. Napköziben voltam, és minden nap aludni kellett. Miután felébredtem, és megetettek velem valami ronda virslit, eljött az ideje, hogy hazamenjek. Vártam édesapámat, hogy jöjjön utánam. Már mentem volna elébe, és elköszöntem a dajkától: azt mondtam, hogy viszontlátásra. Ekkor a dajka felháborodottan visszaparancsolt, és közölte velem, hogy addig nem megyek sehova, míg nem mondom szépen neki, hogy kezét csókolom. Én pedig nem értettem, miért kellene neki így köszönnöm. Én addig úgy tudtam, hogy így csak a hölgyeknek köszönnek az udvarlók, a dajkával nem voltam annyira jó viszonyban, hogy úgy érezzem, helyénvaló a követelt köszönés. Aztán szerencsére édesapám megérkezett és kimentett a dajka karmai közül. A szerbek továbbá egészséges adag hidegvérrel rendelkeznek: történt egyszer, hogy szerbiai családi barátok látogattak meg, miközben a Belgrádot az amerikai rendfenntartók bombázták. A kínai nagykövetség mellett laktak, mikor ezt lebombázták, az összes ablakuk összetörött. Így fogták magukat, és eljöttek Temesvárra, padlócsempét, parkettát vásároltak a lakásfelújításhoz, miközben odahaza javában folyt a háború. Majd olyan jól belejöttek az építkezésbe, hogy vállalkozást nyitottak, most pedig milliomosok, mert a háború után gyakorlatilag az egész fővárost újra kellett építeni. [17.10.2007]
|
|