Bréda Ferenc, aki Mumu forever Helyzetfüggő, hajlékony ez a „mumu”. És az Inasnak mindig „mumu”. Kolozsvári körökben „Bréda mesternek” neveznek. Valóban mesternek érzed magad, vagy ez a titulus csak egyfajta tisztelet feléd? Bréda Ferenc: - Nem. Szerintem ez egy ironikus kifejezés. Annak idején Egyed Pétert, kedves és régi, évtizedes barátomat én is így tituláltam fiatalkoromban, hogy „Mester”. Azt mondta Péter, hogy „egyszer ezt nekem majd megfizeted”. Nem szerette a kifejezést. Nekem mindegy. Nem tartom magam mesternek. Senki sem Mester. Mindenki Inas, valamiféle. „Mester” csak egy van: az pedig a Létezés vagy az Űr vagy a Kozmosz vagy az Úr, vagy … ahogy nevezzük. Megfizetted Péternek, hogy „lemesterezted”? - Azt hiszem, hogy meg. Abban és azzal fizettem meg, hogy rájöttem: senki sem Mester. Mindig „úton vagyunk”, ahogy Gabriel Marcel egyik könyvének a címe is jelzi: „homo viatorok” vagyunk. Utazó, Vándorló emberek, „Vándorok” vagyunk ebben a Lében, ebben az univerzális Lében, „Folyamban”, „halacskák”, hogy úgy mondjam, „halódó halacskák” vagy hogyan is „nyelv-alkímiázzam” tovább…? Déván születtél, Kolozsváron élsz évek óta, de francia állampolgár vagy. Elmesélnéd ennek a történetét? - Egyszerű. Tízéves koromtól franciául tanultam. Déván ez volt az egyetlen opció, a kommunizmusban is. Csak franciául lehetett tanulni. Érdekes kísérlete volt a kommunista rendszernek ez a furcsa frankofónia, mondjuk éppen Hunyad megyében. Ez nagyon erős, mind a mai napig is. Így meglehetősen közeli kapcsolatba kerültem a francia nyelvvel. Magyar-francia szakot végeztem. A véletlen folytán egy francia lánnyal találkoztam, aki a feleségem lett. Néhány év múlva született a lányunk, Carole, aki most már tizenkilenc éves. Nyolc évet éltem Franciaországban. 1984-től honosított francia állampolgár vagyok. Miért jöttél haza vagyis vissza Kolozsvárra? - Egyrészt egy francia állampolgár ott telepedik le, ahol akar. És persze itt éltem, itt nőttem fel, itt szoktam meg a világra való reagálásomat, és itt érzem magam valójában otthon. Noha ott kialakítottam magamban egy francia ént is óhatatlanul. Egy „euro-konform” ént. A kerítést viszont sehol sem fonják kolbászból… Talán még itt … a leginkább. Én más vagyok Franciaországban, mint idehaza, nem föltétlen ismernétek meg. Betartva az ottani polgári játékszabályokat, ahol a „conversation”, vagyis a társalkodás művészete, illetve kényszertana a különböző politikai faktorok függvénye … és a közvéleményt számításba kell venni. Nem mondhatsz azt, amit akarsz vagy amit gondolsz, hanem azt, amit a köz, a közösség elvár tőled. … Az, hogy „tegyed az eszed”, hogy úgy mondjam, hogy azt csinálj, és mondj és gondolj, amit akarsz, ott hőbörgésnek tűnik. A hallgatást, a sunyítást megfizetik. Fogyasztó szempontjából egy rettenetes világ. Este hatkor minden bezár, fogózkodjunk meg, tehát lehet akármennyi euród, mert egy darab kenyeret nyolc órakor nem kapsz, egészen másnap reggel kilencig. Megeheted az euróidat, mert nincs kenyér. Non-stop intézmény nincs. Mert az lerontja a nyugat-európai munkásnak a jólétét. Jogtiprásnak számít a „non-stop”. Említetted a standard dumát, a nyakkendős világot és azt, hogy” tenni az észt”. Te itthon „teszed az eszed”? - Nem, itthon normális vagyok, hisz itt nyugat-európai szempontból nagyjából mindenki „teszi az eszét”. … Itt még nincsen betiltva minden, ami az egyéni szabadságot jelenti. Tehát egy jóval másfajta társadalom ez, és a földrajzi helyzet, meg az egész közösségnek a mentális mezeje történelmileg is olyan, hogy ilyenszerű kellemetlenségek nincsenek. Szerencsére. Gyakran látni a kocsmákban téged. Írni is. Ez egy társasági dolog, vagy inkább egy ilyen alkotói modor kérdése? - A kocsma az a hely, ahova az ember elsősorban azért jön, hogy különböző folyadékokat fogyasszon, nem pedig azért, hogy összetévessze az ilyenszerű helyiségeket a szanatóriummal. Ez egy hasznossági valami, nevezetesen az, hogy ha már megittunk egy vagy két sört, hát tegyem hasznossá azt a sörivási időt azzal, hogy valamit le is írok, amiből esetleg valami ki is jöhet. Az irodalmi kávéházak hagyományainak megfelelően, írni is lehet a kocsmában. Közösségben van úgy az ember, hogy közben „magában” is lehet, udvarhelyszékiesen szólva… Tehát munka kérdése is. Jobban lehet így dolgozni? - Nem, nem lehet jobban. A legjobban otthon lehet, csendben, egyedül. Esetleg egy nővel, aki fekszik az ágyban és alszik. Akkor nem kell a nő után futkorászni, vadászgatni. De ha nincs nő, akkor kocsmában vagyok, mert éppen várok valakit, vagy találkozni kell valakivel. Vagy egyszerűen csak bejövök meginni egy sört. Dolgozni legjobban otthon lehet, persze. Otthon is szoktam általában. Úgy tudom, komoly pártfogásba veszed a fiatal vagy kezdő író- és költőnőket. Ez minek tulajdonítható? - Annak idején engem is pártfogásukba vettek, például Kovács Nemere, nagyon kedves Mesterem, Csortán Ferenc Mesterem, Szőcs István Mesterem, Szőcs Géza Mesterem és Egyed Péter Mesterem. Nekem vannak Mestereim, nem én vagyok mestere másoknak. Vagy hogy kinek vagyok mestere, azt ők döntik el, én magamat nem tartom annak. Ez egy „lánc”. Amit kaptam, azt tovább kell adni. Ugyanazt kell tegyem: segíteni. Azt próbálgatom csinálni, amit ők cselekedtek velem. Mikor már annyi erőm nem lesz vagy kihullok ebből a „láncból”, lesz egy következő, aki felveszi ezt a stafétabotot, és folytatja ő. Az ifjúság rugdosásától kezdve a segítésig, hát ez olyan segítő seggberugás. Meg hogy úgy mondjam, néha feddő simogatás. És remélem, hogy lesz, aki majd csinálja. Lesz, egész biztos, mert ez ilyen. „Irka-firka”, szoktad mondani viccesen. Nem veszed túl komolyan önmagad? - Önmagadat sohasem szabad túlontúl komolyan vegyed. Amennyiben halálkomolyra veszed önmagadat, akkor kezdődik a görög hübrisz, a gőg, a büszkeség, a „Mega-Ego”, a „kivagyokénség”, az önteltség, a beképzeltség, a „şi-sărac-şi-cu-pretenţii”, vagyis a „nyomorult-vagyok-de-nagy-a-pofám”-féle hozzállás. Nem, nem jó magadat túlontúl mélyen „mellreszívjad”. És a munkát? - A munka, az más: a meló az meló. A munkához franciás vagy németes szigor kell: egy milliméter az egy milliméter, fél milliméter az fél milliméter, nincs pardon. A melóval nincs vicc. Önmagadat ironizálhatod, röhöghetsz rajta, semmibe veheted, a melót viszont sohasem. Én „Inas” és „Tanítvány” vagyok most is. Kitaláltad és használod a „mumu” fogalmát. Ennek mi a története? - Nem én találtam ki. Ez egy tolvajnyelvi szakszó, ismerős a kolozsvári zsargonban. És mint ahogyan az argó állandóan változik, ez egy olyan szó, mint az „izé”. Mindent jelenthet. Kreatívan lehet használni. Különben az argónak ez az egyik alaptörvénye és közös hullámhossz kérdése, hogy értik-e vagy sem. Mi az értelme, ahogyan te használod? Attól függ, ki mondja kinek. Sok fordítása lehet. Hogy „aszfaltbetyárosan” fordítsam: „lóf. a s.-be”. Ettől kezdve egészen addig, hogy: „nem”, „soha”, „fityiszt”, hogy legyek irodalmibb. De lehet pozitív értelme is: „bejött”, „bingó”, ilyen értelemben is lehet használni. Helyzetfüggő, hajlékony ez a „mumu”. És az Inasnak mindig „mumu”. Mumu forever. Kérdezett: Vári Csaba [21.11.2006]
|
|