Izabella, a magyar, román és szász kultúra határán „Másképp élem meg azt, ha valaki azt mondja nekem: szeretlek és másképp, ha azt mondják nekem: te iubesc” Szüleid magyarok, te német iskolába jártál, most pedig inkább román társaságban lógsz. Milyen érzés három kultúra határán élni? – Ez azt jelenti, hogy három nyelvet beszélek, de egyet sem tökéletesen. Románul annyira jól beszélek, hogy gyakran nem hiszik el, hogy magyar vagyok – de ezt csak addig, amíg be nem csúszik egy-egy tipikus magyar baki. Végig németül tanultam: a szebeni Bruckenthal Líceumban végeztem, most pedig a pszichológia mellett filozófiát tanulok, német szakon. Magyarul otthon tanultam, a szüleimtől: de sosem beszéltünk komoly témákról, így eléggé szűkös a szókincsem. Van-e valami oka annak, hogy általában román társaságban lehet látni téged? – Azt hiszem, gátlásosabb vagyok a szokásosnál magyar társaságban, mert nem beszélek annyira helyesen. Nem tudom kifejezni magam úgy, ahogy ezt szeretném – egy társaságban pedig nagyon fontos az, hogy érezd: valamivel hozzájárulsz, el vagy fogadva, fontos vagy. Volt egy magyar barátom és elég hülyén éreztem magam az ő havereivel, mert láttam, hogy buta kislánynak tartanak. Mindezt azért, mert nem tudtam olyan színvonalon társalogni, mint ők. Egyre inkább rájövök, hogy mennyire gazdag a magyar nyelv, és hogy én ehhez képest mennyire kevés szót ismerek. Voltam egyszer Udvarhelyen: egy srác odajött hozzám, és elkezdett filozofálni. Nem szóltam semmit, hogy ne kelljen magyarázkodnom a magyartudásom miatt. Úgyhogy csak bólogattam, mire a srác a havereinek: milyen okos csaj! Milyen lezser! Mennyire zavar téged, hogy nem tudsz magyarok közt érvényesülni? – Nem zavar, de azért néha vágyom a magyar társaság után. Szebenben van egy Madisz-tagszervezet: ott nagyon jól éreztem magam, minden hétvégén buliztunk magyar zenére. Azonban amikor felkerültem Kolozsvárra, inkább románokkal kezdtem el lógni. De mindig szerettem volna megismerni valakit, aki bevezet a magyar kultúrába – megmutatja például, hogy mi fontos az irodalomban. Milyen érzés elmenni egy magyar buliba? – Nem tudom – én a magyar hangulatot a családi hangulathoz asszociálom. Mondhatnám azt, hogy a magyarok másképp szórakoznak, mint a románok, de ezt nem tudnám megmagyarázni. Lehet, hogy nem is buliznak másképp, csak én látom ezt így. Például a zene: ha magyar a szöveg, másképp dolgozom fel, másképp érzem, mint a román számot. Pedig a román kultúra is nagyon közel áll hozzám. Ugyanígy másképp élem meg azt, ha valaki magyarul mondja nekem, hogy „szeretlek” és másképp, ha azt mondják nekem: „te iubesc”. Mesélj a magyar lányok imidzséről a románok körében... – Minden román le szeretne feküdni egy magyar csajjal, legalább egyszer életében. Nem tudom, honnan ered a mítosz, de román körökben úgy gondolják, hogy a magyar lányok forróvérűek. Meg persze szépek. Románoknak elég nehéz magyar lányt megfűzni, talán ezért is ők az abszolút egy román srácnak. Persze nem kapcsolatban gondolkoznak, csak egy forró éjszakában – és ilyenkor nem baj az, hogy nem tudnak kommunikálni: szeretkezéskor tökmindegy, hogy a csajnak a cuie és a cheie ugyanaz. És a magyar srácokról kialakult sztereotípiák? – Őket is tüzesnek, indulatosaknak tartják – bár inkább a bicskás értelemben. Van-e különbség a magyar és román fűzési technikák közt? – Nem akarom azt mondani, hogy minden magyar srácnak rossz a szövege – bár mondtak már nekem már olyant is, hogy „te nem vagy szép, és normális esetben nem is próbálnék olyan csajt magfűzni, mint te, de olyan intelligensnek látszol”. A magyarok általában kerülgetik a kását – bár a cél ugyanaz. A románok játszanak, kicsit pofátlanabbak, de legalább becsületesen értésedre adják, hogy mit akarnak: ők olyan dumákkal jönnek, hogy „olyan vagy, mint egy porcelánbaba. Félek megérinteni téged, mert még eltörsz”. Esetleg: „Fáradt vagy? Nem? Pedig egész nap te jártál a fejemben...” A németek megteszik, amit mondanak. Ha azt mondják, gyere feküdjünk le, akkor az nem csak duma. Kolozsváron például ha elmész a Pubba, akkor ott mindenki mindenkivel flörtöl, de sokkal kevesebben mennek haza, mint hinnéd. A magyar srácok csendesebb dolgokkal próbálnak imponálni: nem tesznek azonnal ajánlatot, inkább felkérnek táncolni, virágot hoznak, verset írnak és közben folyton a nagy szerelemről beszélnek. Az idén a tengerparton volt egy magyar srác, aki mindenáron Petőfit akart nekem szavalni – érdekes, hogy pont akkor egy román kérőm Bacoviából akart felolvasni. S ez nem hatásos? – Attól függ, mennyire tapasztalt a nő. Az elején persze jobban megy a romantika, de aztán néhány csalódás után már inkább értékelem azt, aki tisztán megmondja, hogy gyere egyet... Te mit választanál inkább egy éjszakára: román vagy magyar srácot? Ez már... (zavartan nevet)... hát nem tudom. Valószínűleg a magyart, mert ki szeretném próbálni már egyszer a magyar pasikat. [25.1.2005]
|
|