Névtelen, aki Romparkint szedett "Néztem a Pearl Jam posztert, és a frontember leszállt a falról. Háromdimenziós, igazi, valódi személy volt. Én mondtam valamit, ő válaszolt." Hogyan szerezted be a Romparkint? Ez nem tiltott? – Egyszerűen gyógyszertárból. Akkor nem volt olyan nagy divat a Romparkin, és nekem nagyon jó módszerem volt, meg ártatlan arcom. Egyszerűen bementem – persze váltogattam a helyeket – és egy cetliről olvastam fel, hogy mit akarok. Alig betűztem ki a gyógyszer nevét, a duma pedig az volt, hogy reggel érkeztem haza, a nagymamám beteg, ezt a gyógyszert írta fel a papírra, és kérem szépen adjanak egy dobozzal. Volt olyan, hogy azt mondták, OK, ez sürgősségi eset, de csak öt darabot adhatunk, viszont volt olyan, hogy egy egész dobozt – ötven darabot – kaptam. Nagyon olcsó is volt: egy sör akkoriban 8 000 lejbe került, egy doboznyi Romparkin 7 500-ban állt. Szerintem most sincsen jobban betiltva, mint akkor... de most már jobban elterjedt, úgyhogy ha egy fiatal a nagymamájának akar Romparkint vásárolni, akkor valószínűleg nem adnak neki. 30-40 ezres kisvárosokban egy kis színészi tehetséggel szerintem még mindig be lehet szerezni. A barátoknak annak idején mindig én vásároltam, de nem dílerkedtem: a gyógyszert a bolti árért adtam tovább. Nem is volt törvénybe ütköző – én kértem, a patikusok pedig jószántukból adták. Mennyi egy adag? – Kezdőknél két tabletta már megteszi a hatását, főleg alkohollal. A legtöbb, amit bevettem, nyolc-kilenc darab volt, már amennyire vissza tudok emlékezni – egy ilyen adag sörrel meg vodkával keverve kegyetlen. A hatása néhány napig tart – ilyenkor történik meg az, hogy leszáll a kép a falról, és elbeszélgetsz vele. Nagyon jól elvagy: semmi hányinger, a világot is érzékeled, hallucinációkkal megspékelve. Olyan emberekkel beszélgetsz közben, akik nincsenek ott, persze a te érzékeid meggyőznek arról, hogy az illető személy hús-vér, valódi. Nem veszíted el a tudatod soha: akkor vagy a legéberebb, amikor van benned tabletta. Mindig tudod, hol vannak az irataid, a kulcsod. Nagyon kényszeres vagy ilyenkor: minden apró kis dologra figyelsz. Tudod, hogy a kocsmában vagy, elmész, veszel egy sört – és csak hozzád nagyon közelállók veszik észre, hogy beszedtél valamit. A szüleim például soha nem is gyanakodtak. Mesélj a hallucinációkról... – Volt egy szilveszteri buli: akkor tizenkét-tizenhárom tablettát vettem be, közben ittam is. Akkor kimentem a konyhába, és elkezdtem cirkuszolni, hogy mi a franc történt, miért változtatták meg a konyhánkat? Hova tűntek a zöld bútorok? Miközben vendégségben voltam. Máskor lemaradtak az érzékletek: ültem egy társaságban, beszélgettem és cigiztem. Egyszercsak azon vettem észre magam, hogy az üres kezemet szívom – a cigi már rég leégett, vagy kiesett az ujjaim közül. És volt olyan, hogy magadban beszélgettél a képzelt személyekkel – például a képpel? – Nem magammal beszéltem. Néztem a Pearl Jam posztert mereven, és megjelent a frontember. Leszállt a falról. Háromdimenziós, igazi, valódi személy volt. Én mondtam valamit, ő válaszolt. Életről, buliról, zenéről, egyetemről beszélgettünk. Hallottam, hogy a Romparkin-hallucinációk visszatérnek... – Igen. Ha például hétfőn beveszel négy-öt darabot, három-négy nap múlva is visszatér a hatása, ha megiszol egy sört. De a gyógyszer évekig lappang valahol a szervezetedben: én négy-öt éve nem szedek, de mai napig van olyan, hogy ha nem alszom két-három napig, akkor folyóvá válik, hullámzik a plafon. Okoz-e függőséget? – Fizikai függőséget nem okoz, mentális függőséget igen: az élménykeresés kényszere miatt rá lehet szokni. Persze a fizikai függőség is összejön, ha az ember naponta ötön felül szed – én azért nem szedtem ennyit. Mindennapos romparkinozáskor a parkinson-kór tünetei jelentkeznek: hirtelen lemerevedik az ember, és görcsösen jár, mint egy robot, vagy pedig remeg. Ha valaki ma kezdene romparkinozni, akkor lebeszélném – nem másért, de a hatása négy-öt évig is tart, és a leglehetetlenebb helyzetekben egyszercsak elkezd az ember hallucinálni. A gyógyszertől paranoiásabb lettem, ezenkívül ha fáradt vagyok, mozdulataim merevekké válnak, és az egyensúly-érzékeléssel sem állok valami jól. Te akkor belőve jártál például bevásárolni? – Persze, és működött. Én legalábbis nagyon kényszeres vagyok, és nem vesznek el olyan alapkészségek, mint a számolás. Volt egy „alapszint”: attól még nyugodtan tudtam ügyintézni, nem zavart – viszont amikor buli volt, akkor pluszba még beszedtem kettőt-hármat, és itókával rá is segítettem. Más kábítószert próbáltál Romparkinon kívül? – Igen. Marihuánát, kokaint és hasist. Akkor hasonlítsd össze őket... – A Romparkin nem jó, ha valami dolga van az embernek: érdekes a hatása, sok jó élményt nyújt, de zavaró, ha valami konkrét feladatot kell elvégezni. Nagyon lassan, szakadozottan lehet csinálni bármit is a hatása alatt. Ha nagyobb adag hasist szívsz el – vagyis ha megtöltesz egy átlagos kis pipát tiszta anyaggal – attól látsz dolgokat, melyek nincsenek. Nekem például ködfelhő jelent meg, melynek világító szemei voltak: mondta, hogy vigyázzak magamra, mert másképp nagyon korán meghalok. Persze a ködfelhő a tudattalanomból származott, saját félelmeimet mondta vissza – én akkor hátradőltem, és lebegtem vagy négy órán át. Nem szédültem, hanem lebegtem: nem csoda, igazi finom, Puerto Rico-i cucc volt... A yuppie-k körében népszerű kokain nem tudatmódosító szer: a kokós úgy érzi, mindent tisztán lát. Meg van győződve róla, hogy a saját elképzelése a legjobb, és ettől óriási önbizalma lesz. Aki kokaint szed, az eltúlzott és felpörgetett valóságban él. Gyorsan tud váltani, és nagyon éber, ugyanakkor meg van győződve róla, hogy ő a legvagányabb ember: az, amit ő elgondol, az legjobb. Minden szempontból a fű a legjobb: a többi drága, veszélyes és függőséget okoz. Az ember ellazul tőle, ritka jó kedve kerekedik. Egy igazán jó spangli után bármilyen kicsi dolgon röhögni tud az ember. Egyedüli hátránya, hogy kiszárad tőle az ember szája, úgyhogy folyton inni kell rá valamit. Ez végülis pozitív: én sörrel próbáltam... [9.11.2004]
|
|