Bán és Jancsika, utazók “(…) egyszercsak fejbedobja a csajt a galacsinnal. A csaj megfordul: mi van? Erre Jancsika elbődül: eheeeeeeej, bébike, gyere a pisilőnket dugjuk össze!” Jancsika: – Tavaly voltam Siófokon: gondoltam, elmegyek egyet Magyarországra, mert rég nem voltam. Összekerül a pénz – akkor 250 eurót kellett felmutatni a határon – úgyhogy elindulok Brassóba, elbúcsúzni a haveroktól. A pénz felét elittuk, aztán két hét múlva eljutottam Váradig. Akkor már nem volt egy lejem sem. Két hét Váradig? – Hát útba esett Udvarhely, Kolozsvár meg néhány apró dolog. Munka. Na ott vagyok Váradon, s gondolkozom, mi a fenét csináljak, a határon fel kell mutatni a pénzt. Találkozom Samuval, mondja, hogy megy dolgozni valami bútorlerakatba. Öhőőő, megyek vele. Két napig cipelem a bútorokat, kapok 4-500 ezer lejt. Na gondolom, holnap megyek Magyarországra, tudod, vannak sofőrök, akik ha fizetsz, felmutatják helyetted a 250 eurót. De azért este kimegyek, megnézem, a haverek hogy vannak. Felmegyünk egy bentlakásba, jön egy csaj, összehaverkodunk. Hoz két liter szilvapálinkát, úgyhogy megint nem megyek sehova. A pénzt is elköltöm, de aztán ad valaki kétszázezer lejt, azzal felülök egy kocsira, és elvisz Debrecenig. Onnan elstoppolok Pestig – megérkezem, hát nem ismerek senkit. Az egyik koleszba’ – mintha ottlaknék –, huss be, lifttel fel a tizenegyedikre, a folyosón van olvasószoba tévével. Ott megalszom – reggel ki akarok menni a bentlakásból, és hát egy alak kéri a kilépőjegyet. Menj el, hülye vagy – mondom, de megállítottak. Nem-e loptam valamit? Akkor már régóta csöveltem – kiborítom nekik az asztalra a ruháim. Azonnal elengedtek. Egy vásárhelyi haveromtól kapok hatezer forintot – visszamegyek a koleszekhez, és kitudakoltam, hogy melyik a legmenőbb kocsma, ahova az egyetemisták járnak. Oda beülök, akkor tiszta kopasz voltam – jön két skinhead, leülnek. Valami csaj is van velük, azzal összejövök, de erre tíz perc múlva már nem emlékezett, mert be volt füvezve. Kiderül, hogy a kémiaegyetemen van valami buli: megyünk bulizni – heeeej, este kilenckor már unikumokat iszom. Pesten elvagyok két napot, de aztán elegem lett a nagyvárosból, én kisvárosi ember vagyok. A vásárhelyi haverom megint ad ötezer forintot, s elmegyek Siófokra vonattal. Vasárnap reggel érkezem, iszom a kávét, a gyehenna esz meg, hogy kapjak valami melót és tekerjem tovább. Ül ott a kávézóban egy vénasszony meg egy vénember – szóba állunk, és kiderül, hogy a vénasszonynak van két villája. A két villa közt be van építve egy szoba, egy-két napra ideadja a kulcsát, míg találok valamit. Volt még ezer forintom, másnap elmegyek, veszek neki egy csokor rózsát – egy hónapig laktam ott a Balatontól pár méterre, a vénasszony oda se néz. Egyik szomszédom olasz: eléggé nyámnyila, volt az udvaron egy fenyőfa, ami épp ki akart dőlni. Nézi az újságban, kit hívjon kivágni a fát – mondom, hóóóóó, bízd csak Jancsikára! Kaptam is érte ötezer forintot. Bán: – Jancsika jön haza Siófokról: leszáll a vonatról, hóna alatt egy neccecske, két póló belecsavarva. J.: – Tiszta buli volt. Na s hogy volt az a híres csajfűzésed? J.: – Lenn vagyunk a Pubban részegen és hát kell egy nő. Van is egy csaj a hátam mögött, s egy tag fűzi. De már rég fűzi… B.: – Kacagtuk, hogy nem jön össze a tagnak. Jancsi csak néz, s mütyürget egy cigisdobozt. Oszt egyszercsak fejbedobja a csajt a galacsinnal. A csaj megfordul – mi van? Erre Jancsika elbődül: eheeeeeeej, bébike, gyere a pisilőnket dugjuk össze! A csaj nagyot néz, Jancsika hívogatja: na gyere csak ide, beszéljük meg! Eltelik vagy két perc, átülnek egy másik asztalhoz. Egy sört nem ittunk meg, Jancsika vonul elfele a csajjal. Láttad volna, hogy mütyürgette az egész asztal a cigisdobozokat... Mit mondtál a csajnak priviben? B.: – Azt nem árulja el. J.: – A sármom, érted-e... Bán, igaz az, hogy nektek Szejkén volt egy házőrző libátok? B.: – Az úgy volt, hogy nagyszülőktől indulunk kalandtúrára: kitaláljuk, hogy menjünk Szejkére. Akartunk vinni valami húst, csak az nyáron hamar megromlott volna – úgyhogy gondoltuk, jó lenne lábon vinni. Ki van engedve a patak szélére a majorság: meg is fogjuk az egyik ludat, beszkocsozzuk a csőrét, betesszük a táskába, és megyünk is. Ha be van húzva a táskán a cipzár, akkor alszik, azt hiszi, éjszaka van, nem zavartatja magát. Felrakjuk a vonatra: bepiáltunk azelőtt, s kellett hányjunk mindketten. Vakarjuk a fejünket, hogy legyen – a táskát lerakjuk a földre, a liba meg elindul, táskástól. A kalauz csak néz: a liba összefosta a táskát, iszonyú büdös volt. Megérkezünk. Az állomáson kicsit kiengedjük a sátorkötőkkel megkötve: jön az állomásfőnök – jujj, ennek kellene víz. Az ő irodájában, a kagylóban itattuk meg a libát. Leérünk valahogy Szejkére: kikötjük a libát a szervezők irodája elé, az lett a házőrző lúd. Mindig gágogott, ha valaki közeledett. Négy-öt napig élt a diáktalálkozón... Aztán mi lett vele? B.: – Utolsó este levágtunk. Szóltunk a vendéglőben a főszakácsnőnek, hogy van egy libánk és meg kellene csinálni, de nem hitte. Úgyhogy nem főzték meg, és mivel nem volt forró vizünk, gondoltuk, megnyúzzuk. Csupi bekerült állatorvosira, lódoktor lesz, rábíztuk, nyúzza meg ő. Volt ott egy borszakértő, aki ránkbízta a borokat, hogy vigyázzunk rá. Azokból még maradt valami, azt is megittuk – a liba nem sikerült valami fényesen, de nem volt rossz. [19.10.2004]
|
|