Chase, a misszionárius és divat-tervező "Hirtelen nagy gondban voltunk: az egyház azt hitte, misszionáriusok vagyunk." – Ha nagyon sarkítunk, akkor egyetértek, ez a cinikus megközelítés valóban indokolt bizonyos mértékben. Egyesek tényleg ezt értik missziós tevékenység alatt, csak sokkal eufemisztikusabban fejezik ki. Azonban bibliai értelmezésben egészen mást jelent: azt hiszem, ilyenkor a természetfölötti munkál, és semmi köze a missziós technikákhoz, bizottságokhoz és tervekhez. Egyáltalán semmi köze ahhoz a gondolkodásmódhoz, mely az üzleti világból származik, miszerint célokat kell felállítani és kézzelfogható eredményeket kell produkálni. A térítő tevékenység legfontosabb szereplője Isten, a misszionáriusok önerejükből képtelenek bárkit is megtéríteni. Csak hát sajnos éppen ezt csináljuk lépten-nyomon: a nem-hétköznapit hétköznapivá tesszük. Ez nagyon csalóka dolog: ezeknek a tevékenységeknek nem szabad a térítés lényegévé válniuk. Ha ez mégis megtörténik, akkor a missziós tevékenység csak arról fog szólni, hogyan éljünk, vagy hogyan legyünk boldogabbak – mindezt pedig nagyon felszínes módon. És Isten humorérzékét nagyon jól érzékelteti az, hogy azok a szűklátókörű emberek, akik a számára a "misszió" csupán ezt jelenti, néha valóban képesek embereket téríteni. Amikor amerikai misszionáriusok szegény országokban térítenek, valójában gazdasági fejlesztésről van szó: a rájuk jellemző arroganciával azt hiszik, hogy mivel az amerikaiak gazdaságilag a legfejlettebbek a világon, mindenkit segíteni kell, hogy olyanok legyenek, mint ők. Csakhogy a romániai hívőknek semmijük nincs, és mégis boldogabbaknak tűnnek nálunk. És akkor segítsünk nekik olyanokká válni, mint mi? Persze ugyanakkor látjuk, hogy az itteniek anyagi gondokkal küszködnek, és erre ésszerű megoldásokat tudunk ajánlani. Azonban itt létezik egy nagyon finom vonal, amit nem szabad átlépni. Beszéljünk a pénzről... – (nevet) ez Nyugaton tabu, dehát beszéljünk róla: mi az ittlétünket amerikai magánszemélyek felajánlásaiból finanszírozzuk. Mikor idejöttünk feleségemmel, nagyon nagy dilemma volt nekünk az életszínvonal: mi egyszerűen képtelenek vagyunk annyi pénzből megélni havonta, mint az itteniek, viszont úgy gondoltuk, hiteltelenné válunk az itteni közösség szemében, ha mi továbbra is amerikai középosztálybeli polgárként élünk. Úgyhogy mi a középutat választottuk: valamennyivel szerényebben élünk, mint otthon, de még mindig jobban, mint egy itteni átlagpolgár. Ez konkrétan mennyi pénzt jelent? – Hát figyelj, Amerikában az éves jövedelmünk körülbelül 60 ezer dollár volt évente – mi tavaly ennek az összegnek a harmadából éltünk Romániában. Meleg házasság, abortusz, klónozás – mit gondolsz ezekről? – A konzervatív evangélikus egyház az Egyesült Államokban nagyon rosszul kommunikál ebben a kérdésben: azt állítják, a mostani társadalom nagyon egészségtelen viszonyban van a testiséggel. De mivel szinte kizárólag csak ezekről kérdésekről hajlandók beszélni, szerintem nekik van valami bajuk a szexszel. Ha megfigyeled, az Újtestamentumban Jézus harmincszor annyit beszélt pénzről, mint szexről. Számomra amúgy ez nem különösebben érdekes: nem erről szól a kereszténység. Inkább kulturális kérdések ezek, ráadásul igen bonyolultak: nem fehéren és feketén kell ezt látni, hanem észre kell venni a nagyon sok tónusú szürkét is. S hogyan kerültetek ide? – Úgy, hogy tőrbe csaltak: így működik Isten a hívők életében – olyan módon áldja meg őket, ahogyan soha nem gondolták volna. Nagyon unalmasnak találtam a külföldi missziókat: klasszikus chicagói amerikai voltam, azt hittem, Románia valahol Afrikában van, és soha nem jártam külföldön. Ugyan érdekelt valamennyire Európa, de hát nagyon bonyolultnak és kényelmetlennek tartottam oda utazni. Amikor hazajöttek a misszionáriusok és mutogatták a fotókat a kínai gyerekekkel, afrikai törzsfőnökökkel vagy a brazíliai szegényekkel, én inkább a Bibliát olvastam: akkor úgy gondoltam, ez olyan feladat, amihez semmi közöm. Aztán megismerkedtem a mostani feleségemmel, aki Romániába készült – és akkor hirtelen nagy gondban voltunk: az egyház azt hitte, mi misszionáriusok vagyunk. De egyikünk sem tudta, mit jelent ez, azonkívül, hogy valami köze van Jézushoz meg az angolnyelv-tanításhoz. Történt ez 1996-ban. Az itteni közösségtől pedig annyi mindent kaptunk azóta, hogy maradni akarunk – bár mi gyakorlatilag nagyon keveset tudunk segíteni nekik. Egyébként ami a kulturális szakadékot illeti – az sokkal nagyobb volt otthon köztem és a többi amerikai hívő közt, mint az itt. Én egy "konzervatív"-nak címkézett egyház tagja vagyok, és ennek az egyháznak a hívei a kultúrájukat tekintve is konzervatívok. Ami az életmódomat illeti, nem vagyok konzervatív, és ez olyan szakadékhoz vezetett, melyet soha nem tudtam igazából áthidalni. Nem merült fel, hogy akkor egyházat-vallást kellene váltanod? Egyáltalán, mit is jelentenek ezek a konzervatív-liberális címkék, ami az amerikai egyházakat illeti? – Na ja, az amerikaiak híresek arról, hogy csak úgy váltogatják az egyházi közösségeket: oda mennek, ahol jól érzik magukat, a dolog teológiai része a legkevésbé sem érdekli őket. Csupán annyit tudnak, hogy ez az egyház konzervatív, a másik liberális, és akkor aszerint választanak. Ha teológiáról van szó, ez a liberális-konzervatív fogalompár egyébként semmit nem jelent, de hát annyira elterjedt, hogy muszáj ezekben a fogalmakban gondolkodnunk. Bár tudni kell, hogy Jézus nem jobbról vagy balról jött, hanem fentről. Presbiteriánus vagyok: ennek az egyháznak a tanítása szerint megtérés szükséges a Jézussal való személyes kapcsolat létesüléséhez, és ezt a felfogást konzervatívnak nevezik az Egyesült Államokban. Szerintünk a személy létmódja gyökeresen megváltozik, amikor kereszténnyé válik – ezzel ellentétes a liberálisnak nevezett álláspont, mely szerint hívőnek lenni nem jelent mást, mint egy új baráti társaságot meg néhány új nézetet. Mi egy magyar református értelmiségi körrel kerültünk kapcsolatba – nem azért, mert nekünk a magyarok szimpatikusabbak, mint a románok, hanem mert egyszerűen így hozta a sors. Nagyon felüdítő számunkra az a mód, ahogyan ők értelmezik a Bibliát: ez egy természetfölötti és végtelen könyv, így nem lehet az emberi, véges igazságokra fordítani. Emiatt vannak benne olyan ellentmondások, melyeket a teológia nem tud megmagyarázni – ez számomra az igazság jele. Azonban ezeket az ellentmondásokat pedig egy amerikai mindenáron valamiképp közös nevezőre próbálja hozni, egy tökéletesen logikus és összefüggő paradigmában, mondván, hogy nem vagyunk mi olyan hülyék... és így a Szentírásban levő igazságok elvesznek. Amerikában a legfontosabb az, hogy a hívő tökéletesen megértse a prédikációt – így PowerPoint bemutatóktól sem riadnak vissza. Egy szentbeszéd a következőképp van felépítve: a pap először elmondja, hogy mit fog mondani, azután elmondja a lényeget, majd összefoglalja azt, amit mondott. Az itteni hívők ilyen szempontból sokkal radikálisabbak: ők egyszerre csak egy igazságról beszélnek, és nem próbálják összehangolni azt a többivel – így meg lehet érteni, mennyire radikális az az igazság. Kicsit olyan ez, mint egy körforgás: mintha valamit körül próbálnának írni. És ez valószínű, hogy tudatos döntés eredménye: tudják, hogy a hívők élete túl zavaros ma, és gőzük nincsen arról, hogyan alakulnak majd a jövőben a dolgok. Ezek szerint tudsz magyarul? – Nem, sajnos. Jellembeli hiányosságaimnak köszönhetően soha nem voltam képes kimondani egy magyar mondatot. Az összes prédikációt, melyek azóta egy újabb megtérést jelentettek számomra, fordítással értettem meg – és még így is ezek a legjobb prédikációk, melyeket valaha hallottam. Ez konkrétan azt jelenti, hogy valaki állandóan a fülembe súgja, miről van éppen szó – és ez egyszersmind egy emberi kapcsolatot jelent. Sokszor mondja, hogy "á, ez blabla, ezt nem fordítom", vagy "jaj, ez érdekes" – emiatt a szubjektív elem miatt válik annyira élővé az egész. Számomra a technikailag legjobb fordítás egyben a legrosszabb. És mi a te "állásod" itt, ha van ilyen? – Volt egy ütemtervünk, amikor idejöttünk – és hatalmasat buktunk vele. Egyszerűen nem ment, a nyelvet nem beszéltük, még cipőt sem tudtunk vásárolni, mert nem ismertük a éreteket. Aztán elvetettük az egészet, és egyszerűen csak barátkozni kezdtünk az emberekkel. Hirtelen rájöttünk: az ütemterv volt a korlát. Aztán felfedeztük, hogy a barátainknak komoly gond az angol nyelvű levelezés – így mi szerkesztettük az ő leveleiket. Most a feleségem a Koinónia Könyvkiadó úgynevezett "nemzetközi részlegét" vezeti, ahol magyar és román könyveket fordít angolra, én pedig egy művészeti galériánál segédkezem. Tudod mit, beszélhetnénk a divatról például? Ezt a missziós témát már unom... Dehogynem... például divat és kereszténység? – Egyes keresztény művészek mindenáron "keresztény művészetet" próbálnak csinálni: ez azt jelenti, hogy a mű témája mindenképp valami bibliai figura, vagy keresztény klisé kell legyen – "keresztény divat" például az a ruha-költemény, mely kellőképpen takarja a nők mellét. Szerintem ez rossz művészet – ha Krisztus bennem van, és én magam benne vagyok az alkotásomban, akkor az a műalkotás valamiképp vallásos lesz. Te "aktív" divat-kreátor vagy, a térítés mellett rajzolsz? – Nem, nem igazán. Vagyis leginkább csak fejben alkotok, esetleg egy papírzsebkendőre rajzolok. Egész jó ötleteim vannak, persze így minden elvész – mindegy. Hol lehet igazán jó divatot látni? – Ez érdekes – mindenki azt mondja, New Yorkban. Szerintem nem, az ottaniak nagyon visszafogottak, én a hajléktalanokat figyelem. Mivel szinte válogatás nélkül mindent magukra aggatnak, néha sziporkázó kombinációk jönnek létre. Ők valamiért mindig ráéreznek a korszellemre, mindig néhány évvel a mainstream divat előtt járnak. Milyen egyetemet végeztél? – Hát, én leginkább pszichedelikumokat és egyéb kábítószereket tanulmányoztam – többször is jelentkeztem egyetemre, de semmit nem sikerült befejeznem. Aztán kiderült, erősségem a design, csak akkor már pincér voltam. Olyan ez az állás, mint egy mocsár: viszonylag sokat lehet keresni vele, és akkor beindul a mókuskerék: autó, lakás, hitel – és nem hagyhatod abba, hogy valami másba kezdj, mert ahhoz le kell mondanod egy ideig a jólétről. Közben Chicago egyik "legszexibb" designcége egy állást ajánlott fel nekem – csak nem jött össze, mert túl fegyelmezetlen voltam. [30.03.2004]
|
|