Névtelen, aki skinhead volt "Az egyik tekintet könyörög, a másik tekintet érezteti vele, hogy el akarja pusztítani. Nem éltél át ilyet sosem? Hogy a félelemtől nem találtad a szavakat, és a tekinteteddel kellett könyörögnöd?" – Én akkor álltam be, amikor az apám meghalt, és a bonyolult világ helyett egy egyszerűt kerestem. Kicsit olyan volt ez, hogy ha nekem fáj, akkor fájjon másnak is. Különben nagyon sokszínű társaság ez – van ott hat elemit végzett, alkoholista családból származó kamasz, és van 160-as intelligenciájú, közgazdasági egyetemre járó csodazseni – tudni kell, hogy rengeteg olyan tagja van a mozgalomnak, akinek szülei jólszituált értelmiségiek, kitűnő nevelést meg minden mást megkaptak egy dolgon, a szereteten kívül. Van olyan is, akinek egyszerűen annyi pénze van, hogy nincs mit kezdjen magával. Ezek azért lesznek skinheadek, mert ott végre foglalkozik velük valaki: nem kell kommunikálnia, ott erősnek érzi magát. Valami hamis biztonságérzetet ad végigmenni egy utcán az egyenruhában, és látni, hogy az emberek félve félrehúzódnak. Tulajdonképpen mit is jelent skinheadnek lenni? – Rengeteg féle skinhead irányzat van. Az emberek nagy része csak a rasszista vonalat látja, de rengeteg más létezik: például erősen békepárti skinheadek is vannak. Egy csomó diszkrét jelről lehet felismerni, ki hova tartozik: a fehér cipőfűző a nemzeti szocialistákat jelképezi, a vörös vagy barna a kommunistákat. Jellegzetes dolog a bomber dzseki viselése: a skinheadek betűrik a bomber zsebét, ami amúgy kifele lóg. A közhiedelemmel ellentétben a fej sem mindig borotvált: az olyan frizura is elfogadott, amit a német katonák viseltek a fronton, amely felül félre van csapva egy kicsit. A két nagy irányzaton belüli hovatartozást betűszavak, számok, felvarrók jelzik: van olyan felvarró, hogy totenkopf (halálfej). Nohát ne tudd meg, hogy az mit jelent. Ezenkívül pedig sok rokon áramlat van, aminek rasszizmushoz és a skinhead mozgalomhoz semmi köze, de a laikus a hasonló öltözékük miatt egy kalap alá veszi őket: ilyenek a Depeche Mode, meg a ska-rajongók. Emiatt a zavar miatt olyan megfoghatatlan meg érthetetlen a laikus ember számára a dolog. Én személyesen nagyon utálom a skatulyázást azért, mert szerintem ha valaki csak úgy lebőrfejűz valakit, akkor már csak egy lépésre van attól, hogy cigányozzon, vagy zsidózzon. Az nem fura, hogy a mozgalom annyira sokszínű, mikor ők maguk épp a sokszínűséget próbálják megszüntetni? – Ők azon alapvető emberi dolog ellen nem tehetnek, hogy az emberek sokszínűek. Ezért bizonyos sokszínűséget engedélyeznek, persze a balos radikalizmust nem: Kelet-Európában kifejezetten a jobboldal van jelen. Amúgy nemzetközi téren skinheadek közt ellentét nem létezik: a magyar, a lengyel, a szerb meg a német skinhead együtt bulizik – ők faji, nem pedig nemzeti különbségekben gondolkoznak. Konkrétan mi történik egy találkozón? – Hát végülis nem sok: különböző zenekarok lépnek fel, a közönség pedig pogózik: az körülbelül olyan, mint amikor az ősember elszabadul a tűznél, és őrjöng. Egymást rugossák acélbetétes bakancsokkal, ezzel jelezvén férfiasságukat, hogy ők még ezt is kibírják. Beszéljünk az ideológiáról. Létezik valamiféle írott szöveg, amit referenciának tartanak? Esetleg a Mein Kampf? – Én nem nyúlnék vissza a Mein Kampfhoz. Még csak ennyire sem mély a dolog ideológiai töltete. Van ugyan egy réteg, mely az antik nácikkal próbálkozik, de ez nem jellemző. A többség számára ez inkább a probléma-megoldás egy módja: ezt bizonyítja az, hogy leginkább a csalódott emberek fogékonyak erre az egészre. Ha van valami ideológiája a skinhead mozgalomnak, akkor az Oroszország lerohanásakor fogalmazódott meg: "ahhoz, hogy mi élni tudjunk, nektek el kell pusztulnotok". Valakik jogot formálnak ezt így kijelenteni. Az, hogy ki az ellenség, egy változó dolog: bárkit ki lehet nevezni ellenségnek. A tömeg pedig elpusztítja, és csak azután kezd gondolkodni. Amúgy ők a fehér forradalmat hirdetik és várják, mikor jön el az ő idejük. És az mikor jön el? – Mittudomén. A keresztények is azt várják, nem? Milyen érzés skinheadnek lenni? – Ez valamiképp felfoghatatlan: nem emberi dolog – rabul ejt, van benne valami sátáni. Megbabonáz, feltüzel, legyőzhetetlennek hiszed magad. Olyan ez, mint amikor a német katona egyedül ment neki az orosz frontnak, és közben meg volt győződve róla, hogy a Valhallában hősi halottként Thor jobbján fog üldögélni. Én most persze könnyen beszélek, de szerintem ennek a követői tévhitben élnek. És annál szomorúbb, hogy a bőrfejűek közt értelmes emberek is vannak. Persze vannak olyanok is, akik ebből hasznot húznak, és az a beállítás, hogy egy népcsoport vagy faj ellen támadást kell intézni, mert ők tehetnek a mi nyomorunkról – ez egy bármikor elsüthető poén. A skinheadek, mikor megtámadnak valakit, nem gondolnak arra, hogy mit csinálnak. Nem tudatosul egy skinheadben, hogy ő most emberéletre tör. És személy szerint semmi baja nincsen azzal, akire rátámadott – ő ilyenkor csak végrehajtja az ideológia parancsát. Te is részt vettél támadásokban? És hogyan élted meg? – Hát nézd, amikor egy terhes vietnami nőt rugdosnak előtted, akkor valamiképp megelégedettséget érzel, aztán lehánynád magad, amikor hazamész. Ezt persze csak akkor, ha még nem vesztetted el teljesen a realitásérzéked – az nem meglepő, ha valaki ebbe beleőrül. Máskor kedved lenne közbelépni. De akkor én, mint közéjük tartozó, akár áldozat is lehettem volna. Ha lefeküdtem volna mellé, akkor engem is rugdostak volna. Ilyenkor előjön, hogy te "vamzer". Te áruló. Kínos dolog ez... Rengeteg ilyen van. És azért, mert a terrort alkalmazzák, állandóan félelemben vannak a külvilággal szemben. Emiatt mindig bizonyítaniuk kell, hogy kemények. Nagy utcai felvonulások is vannak: ilyenkor embereket vernek meg csak azért, mert sábeszdeklit hordanak, vagy ferde a szemük. Ez iszonyatos: képzeld el, hogy az az ember, mely az előbb még ott állt előtted, egy pillanatra rá a földön fekszik véresen, mint a rongy. Mint egy darab szar. Félelmetes érzés. És te is részese vagy a dolognak, ha akarod, ha nem. Valahogy bizonyítanod kell, mert elvárják tőled. Különben áruló vagy. Volt olyan, hogy valakinek fültől fülig felvágták az arcát. Mindezt egy esti utazás során a villamoson. Találkoztam németekkel, akik azzal dicsekedtek, hogy egy török családra rágyújtották a házat. És nincs a dolognak miértje, ez az igazi: végülis semmi személyes bajuk nincsen azzal, akit megtámadnak. Csak meg akartak támadni valakit, és kész. Hirtelen valami erő tölt el – ebben szerintem az egyháznak igaza van, hogy a Sátán pillanatok alatt elvarázsol téged. Rabjává tesz. Olyan, mint a kábítószer, önkívületi állapotba kerülsz. Szörnyű az emberek arcán látni a könyörgést. Félelmetesen megváltozik ilyenkor az emberi arc – van egy olyan kifejezés, hogy „bocsáss meg nekem”. A legkeményebb embernek is megremeg a térde, amikor megpillantja 15-20 részeg suhanc kifejezéstelen tekintetét. Az egyik tekintet könyörög, a másik tekintet érezteti vele, hogy el akarja pusztítani. Nem éltél át ilyet sosem? Hogy a félelemtől nem találtad a szavakat, és a tekinteteddel kellett könyörögnöd? Nem... – Képzeld el, ülsz a villamoson. Tél van, délután öt óra. Már sötét van. És köréd gyűl 15 ilyen suhanc, fiúk és lányok vegyesen. És tudod, esélyed sincs rá, hogy te kontrolláld őket, rájuk szólj, hogy büdös kölykök, takarodjatok. Látod, ezek nem urai önmaguknak, mintha transzba lennének esve. Ezt az érzést nem lehet leírni. Szóval vannak skinhead lányok is... – Persze, ez nem egy maszkulin mozgalom. Egyes lányok egyébként sokkal agresszívebbek, mint a férfiak. Ők félelmetesek tudnak lenni néha. Mivel ösztönlények – szerintem – a nők sokkal jobban képesek hinni valamiben, mint a férfiak. A férfiaknál azért néha bevillan a bűnvádi eljárás lehetősége, merthogy van bennük valami logika. A nőkben nincsen. A nők valahol a jövendő gyerekük ellenségét látják az áldozatukban, és ezért küzdenek. Ők a férfiaknál sokkal odaadóbban szolgálnak ki egy ilyen mozgalmat. Fura lény az ember... jön egy olyan kábítószer, mint az ideológia, és teljesen levadul. Eléggé hátborzongató dolgokat mesélsz... Ennek az egésznek szerintem viccel lehet a legjobban ártani: minél inkább nevetségessé teszik őket, annál kevesebb ember fog érdeklődni utánuk. És fordítva: minél komolyabban veszik az ember a skinheadeket, annál többen lesznek kíváncsiak a mozgalomra. Gondolj úgy a skinheadekre, mint a besúgó házmesterekre a kommunizmus idején, aki nap közben feljelentgették meg bitóra küldték a szomszédokat, miközben otthon papucsférjek voltak Hogyan szálltál ki? – A legnehezebb pedig megbékélni magaddal – a szar az, hogy én nem voltam teljes mértékben tisztában azzal, amit csinálok, amikor skinhead lettem. Én 17-18 éves koromban már kiszállóban voltam a mozgalomból. Fiatal voltam, és vonzottak a radikális dolgok. Azért sem könnyű ezzel végérvényesen szakítani, mert a többiek nem engednek: túl sokat tudsz a viselt dolgaikról. A rendőrségi dossziéd pedig életed végéig kísérteni fog.... Fura az, hogy az emberek csak nevetnek, mikor azt mondja valaki, hogy hinni kezdett valamiben. Én megpróbáltam megérteni a szeretetet, és megtaláltam benne azt, amit a skinhead mozgalomban nem. Én nem tartom magam kereszténynek a szó hagyományos értelmében, de nem tudok embereket ilyen módon elpusztítani... Próbálok segíteni azoknak, akik ebben még mindig benne vannak, mert nem hiszem, hogy ők teljes öntudattal vallják, amit vallanak. Csak amikor utánagondolnak, akkor már késő. Üresség, végtelen üresség jellemzi ezeket az embereket. Nem válsz tőle boldoggá, még csak meg sem könnyebbülsz ettől. Például skinhead körökben a legfőbb szórakozás az ivás, és rengeteg az alkoholista meg a passzív ivó. Ezzel próbálnak feledni. Vannak olyan szerencsétlen emberek, akik örök életükre rabjává válnak – az ők életüket a gyűlölet irányítja. A skinhead nem visel mindig bomber-dzsekit és acélbetétes bakancsot – vannak teljesen normálisnak tűnő, szép kariert befutott emberek, aki valójában soha nem szűntek meg fajgyűlölőnek lenni. Ez az egész tulajdonképpen csak kiképző-zóna – Hitlerjugendként kezded, aztán SS-tiszt leszel, majd tömeggyilkossá válsz. Biztosan láttál olyan feliratokat, hogy Külföldiek haza – ez már nem kifejezetten a skinhead mozgalom, hanem annak egy fejlettebb változata. Különböző „baráti társaságok” vannak: ők nagyon keveset szerepelnek a világ előtt, mert tudják, hogy nem szimpatikusak a közvélemény szemében. Ők továbbléptek. A fiatalokat kifejezetten militáns trükkökkel csalogatják, majd ilyen kis, családias közösségnek álcázzák magukat. És konkrétan mivel foglalkoznak? – Hát nem virág-kertészettel... [10.02.2004]
|
|