Sorin Tara, a "legnagyobb Románia-ellenes" "A testvéremnek egy csavar-boltja van, és azt reklámozom így, hogy súlyos csavar-karkötőket hordok. Nagyon olcsó a csavar nála. Persze én ingyen kapom az egészet." – Mióta az eszemet tudom. Jobban mondva, mióta az eszem használom és felfogtam a hazugságot, amiben élünk. Talán 17-18 éves korom óta. Én későn érő gyerek voltam... talán most is gyerek vagyok, de tíz éve kezdtem el a keresést. Miben áll a keresésed? – Embereket próbálok felkutatni, mert ha még maradt valami szent, bármilyen kevés, akkor az az emberekben rejlik. Ha még vannak olyan emberek, akikben én fel tudom fedezni a szentséget, akkor az azt jelenti, hogy érdemes itt leélnem az életem. És azt hiszem, sikerült ilyen embereket találni. Igaz, más generációhoz tartoznak, de bennük még maradt valami kis szentség. Bármennyire kevés is, de van... Csakhogy ők túl öregek már, egyesek már megőrültek... De ők nem tudnak megváltoztatni semmit. Őket... nem is tudom, milyen szót használjak... politikailag vagy morális szempontból nem veszi figyelembe a társadalom. Nullának tartják őket, már élőhalottak. Mások szemében kísértetek, érted? Van valamilyen vallásos jellege is ennek? – Igen. Sokszor az az érzésem, az olyan emberekben megtaláltam Istent, akik csináltak is valamit életükben azon kívül, hogy raboltak és vég nélkül hazudtak. Igen, vallásos vagyok, de én a munkámmal imádkozom, azt rajzolva vég nélkül, amit látok. Azt hiszem, a Bibliában is az áll valahol, hogy imádkozni a mezőn kapálva is lehet. Apropó, szó szerint megjelenik, amit mondtam? Bár mindegy, csinálj, amit akarsz. Voltál már valaha boldog? – Szerintem boldogságnak nem is kellene léteznie, én nem tudok boldog lenni. Ezt kérdezi a családom is állandóan, meg a kislányok is, akikkel kavarok. De ők boldogság alatt azt értik, hogy pénzed legyen és hogy felvágj mások előtt, akik éhen halnak a lábad előtt. Romániában ezt jelenti a boldogság: légy erős, a többiek meg haljanak meg az irigységtől. Énszerintem ez nem boldogság. Boldogság nem létezhet egy olyan társadalomban, ahol annyi, minden szempontból kétségbeesett és szegény ember él. Szerintem ezt a szót ki kellene húzni még a szótárakból is: senkinek nincsen joga a boldogsághoz ebben az országban. Hogyan lehetnék boldog, miután Romániában, románnak születtem? Ez lehetetlen. Csodálom, hogy egyáltalán megkérdezted. (somolyogva félrenéz) (egy barátja beszól): Te Tara, egyszer velem boldog voltál! – Ez biztos azt hiszi, homokos vagyok. (nevet) Na mindegy. Néha, pár pillanatra boldognak éreztem magam, de aztán jöttek az utálat- és dührohamok, és elnyomták a boldogságom. Talán egy kevés megelégedettséget éreznék, ha látnám, hogy már nincsen annyi hazugság ebben az országban. Persze egy kis hazugság azért kell, mert annak is megvan a varázsa, de ha az emberek leszoknának arról, hogy születésüktől halálukig hazudnak, akkor meg lennék elégedve. Boldog akkor sem lennék, nem tudok boldog lenni. Te sohasem hazudsz? – Állandóan hazudok. Miért ne hazudnék, hiszen Romániában élek. Most lehet, hogy őszinte vagyok. Na jó, itt-ott kicsit füllentek, hogy menőzzek előtted és reklámozzam egy kicsit magam, mert a reklám kötelező. De általában ha mondok valamit, akkor annak fele igaz, fele nem. Muszáj nekem hazudnom, mert az emberek elvárják a hazugságot, és csak akkor hisznek neked, ha hazudsz. Ha az igazat mondom, nem hiszik el és hülyének néznek. És akkor hazudok. Kinek tetszik, hogy hülyének nézzék? Ez logikus. Egy ördögi kör ez, melyben csak forgunk, mint a vakok. Én vaknak is érzem magam. Azonban ez az egész inspirál, sok ezer téma van itt és emiatt sajnálni fogom, amikor el fogok menni innen. Nyugaton valahogy semmi nem működik, minden túl száraz, túl pontos, túl rendezett. Hiányzott a romániai nyomor és stupiditás, mikor Nyugaton voltam. A munkáim nagy része gyászos, halálosan nyomasztó, csak az élet sötét oldaláról szól, de hát miért találnék ki valami szépet, ha a szépség nem létezik? Hogyha Románia a lehető legrosszabb, akkor mi a legjobb hely, ahol élni lehet? – Azt hiszem, hogy Románia a legjobb hely a világon. Számomra ez az Ígéret Földje. Ellentmondásnak látszik, de ez az igazság. Bár kiskorom óta el akarok menni innen, mégis meggyőződésem, hogy itt fogok meghalni. Szerinted te mazochista vagy? – Nem, semmi esetre sem. Én úgy fogadom el a dolgokat, ahogy vannak. Ha ez van, akkor ebben élünk. Az igaz, hogy néha perverz örömöt lelek abban, ha látom, hogy körülöttem minden, beleértve saját személyemet is, összeomlik. De ez mulandó, aztán eluralkodik rajtam a sajnálat. Igen, az önsajnálat, és azt hiszem, egy kis frusztráltság, csalódottság. Igen, csalódottság. Tehetetlenség, mint amikor egy mókuskereket hajt az ember. Ez egy szomorú, vég nélküli mese. És ha lesz vég, az borzalmas lesz és elkerülhetetlen. Más vég nem adatik számunkra. Hál' Istennek nincsen háború, bár azt is megérdemelnénk, talán jobb is lenne. Nem is hiszem, hogy ezt kimondtam... de szerintem a szegénységnél valami sokkal pusztítóbb kell nekünk. Istentől valami sokkal borzalmasabb csapást érdemelnénk. Csak egy mészárlás segíthet rajtunk. Sokszor az az érzésem, túlzó kifejezéseket használok, és sokan azt hiszik rólam, hogy rasszista, vagy antiszemita vagyok. De nem, csak én vagyok a legnagyobb Románia-ellenes a Földön. De ez nem a román nemzet fele irányul, hanem... tulajdonképpen értsél azt, amit akarsz. És miért viseled azt a csavarokból készült karkötőt? – A testvéremnek egy csavar-boltja van, és azt reklámozom így, hogy súlyos csavar-karkötőket és láncokat hordok. Nagyon olcsó a csavar nála. Persze én ingyen kapom az egészet. [26.11.2003]
|
|