• Megosztás:


Leon, a taktikai művész

   Kertész Melinda rovata
   a rovatot 2002-2007 között Sipos Zoltán vezette

"Szinte megízlelheted a bűzt nyaranta a metróban. (...) Egyszerűen szar – innen jött az ötlet: ezt dongják a legyek, úgyhogy fessünk legyeket a vagonok ablakaira."

Legyeket festettél a londoni metró ablakaira. Hogyan, és főleg miért?

A metró Londonban hatalmas labirintus. Nincsen légkondi, nem szellőzik, nyáron 38 fokos meleg van. Nem kapsz levegőt, ahogy belépsz a vagonba, érzed a tömény emberszagot. Szinte megízlelheted, nyalogathatod a bűzt. Ráadásul akkor egy baleset miatt három hónapig lezárták a fő metróvonalat – ez Londonban katasztrofális. Egyszerűen szar – és innen jött az ötlet: a szart dongják a legyek, úgyhogy fessünk legyeket a metróvagonok ablakaira.

Egy hét emberből álló csapattal kezdtük el a munkát: volt fényképészünk, riporterünk, operatőrünk. Ez törvénybe ütköző cselekedet, úgyhogy pontosan kellett tudnunk, mennyi időnk van. Megállók közt kellett festenünk, úgyhogy egy olyan időpontot kellett találni, amikor a lehető legkevesebb ember utazik a metrón, és azt is tudnunk kellett, hol van a rendőrség. Végül három hónapig terveztünk egy olyan akciót, melyet valószínűleg 24 órán belül letakarítottak. Kicsit olyan ez, mint a széllel szembe pisilni, de nagyon jól sikerült. Nem tartóztattak le...

Sablonokkal dolgoztunk, hogy minél több legyet tudjunk festeni, tudtuk, hány és milyen méretű ablak van egy metróvagonban, gyakoroltunk azelőtt. Kilenc perc alatt 1260 legyet festettünk, aztán elhúztuk a csíkot, a többiek pedig dokumentálták az emberek reakcióit. Egy csomóan észre sem vették.

"Kilenc perc alatt 1260 legyet festettünk, aztán elhúztuk a csíkot"


Azonban egy csomó más graffiti-kampányt csináltunk már: volt egy rasszista pofa, aki bombákat robbantott olyan londoni negyedekben, ahol sok bevándorló, illetve homoszexuális élt. Mi a médiát és a divat-üzleteket "támadtuk": Új média – új segg - feliratokat festettünk a falakra.

Szerintünk a kisebbségek gazdagabbá tesznek egy várost, az igazi gondot a fehér yuppie-k okozzák: a Sohóban például nagyon sok meleg él, ezzel szemben a SONY meg egyéb hasonló cégek drágábbá teszik a negyedet. Shoreditch-ben egy nagy indiai és bangladesh-i közösség lakott, de miután beköltöztek a fiatal dot.com cégek, el kellett költözniük, mivel a házbérek túl magasak lettek.


Szerintetek létezik-e "hagyományos" művészet, és ha igen, akkor ehhez képest mi az, amit tt csináltok?

Mi a multimédia fogalmát nagyon tág értelemben használjuk. A multimédia szerintünk papír, ragasztó, festék-spray, digitális kütyük, tánc, performansz. Olyan embereknek szeretnénk műalkotásokat mutatni, akik általában nem mennek galériákba. De mindenkinek van valami művészi ízlése, vagy legalábbis van valami, amit utál. Szeretnénk megmozgatni az embereket: egyszer például teleragasztottuk a várost plakátokkal. Azt írta rajtuk, hogy Fuck you, mellette meg volt egy telefonszám. És furcsamód az embereknek erről a kifejezésről Blair, meg a háború jutott eszükbe: az olcsó pornográf reakciókat leszámítva az üzenetek nagy részében a fuck meg Blair egy mondatban szerepelt.

"Kicsit olyan ez, mint a széllel
szembe pisilni"
Sokszor az emberek részei a műalkotásainknak, és nem is tudnak róla. Van például egy hamis telefonvonalunk: olcsó szexet reklámozunk, az a neve a telefonvonalnak, hogy "beszélj, disznó". Egy üzenetrögzítő fogadja a perverz taták hívásait, és automatikusan fel is tölti a weboldalunkra. Ők művészek, és nem is tudnak róla.

Mi konceptuális marketingnek nevezzük azt, amit csinálunk: magasművészet helyett ez egy folyamat, egy gép, melyet a közönség hoz mozgásba, és az eredmény taktikai művészet, vagy stratégiai média, ahogy tetszik. Persze ezek a megnevezések nem jelentenek semmit, de nagyon jól felkeltik az emberek figyelmét. Egy haver infantilis művészetnek nevezi. Imádom, nagyon jó kifejezés...

És ez nem arról szól, hogy megpróbáljuk felrúgni a társadalmi konvenciókat. A furcsa az, hogy miután eltelt hét év, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem hagyjuk abba, az emberek művészetként kezdték felfogni. Csak kurva hosszú volt ez a hét év.


Hogyan kezdődött? Mi volt az első megmozdulás?

Az egész '97-ben kezdődött, amikor megalakult a c6 csoport. Akkor egy háromszor 7 láb nagyságú fehér dobozba zárkóztam 7 napig. A dobozban nem volt kaja, csak 15 liter víz, egy webkamera, illetve egy normál videókamera. Meg állandó fény, hogy filmezni lehessen. A közönség pedig eljöhett, és egy képernyőn végignézhette a leépülésemet. Akkor hatalmas médiatámogatást kaptunk, egy művészcsoport számára fantasztikus kezdet volt.


S mit csináltál egy hétig a dobozban?

Hatalmas stressz volt benn. Ilyenkor bukkan elő az igazi éned. Megszabadulsz a társadalmi sztereotípiáktól: már nem mások mondják meg, hogy milyennek kell lenned. Az első három napon borzalmasan féltem. Aztán éreztem, hogy túlvagyok a felén, és elkezdtem rajzolni. Akkor jöttem rá, hogy művész vagyok.


Leon: "a fantasztikus az volt, hogy
egyesek minden nap eljöttek megnézni,
hogy vagyok."
Milyen pénzekből finanszírozzátok a projekteket?

A projektek költségeit én állom. Néha dolgozom, üzletelgetek – ne kérdezd meg, hogy mivel. Mindegy, megszerzem a pénzt valamilyen módon, és aztán a társadalomra költöm. Persze van ebben egy nagy adag pszeudo-messianizmus, de én csípem.

Az én projekteimet ráadásul senki nem finanszírozná: azonnal lekapcsoltak volna, ha elmondom a metrósoknak, hogy szeretnék egy installációt készíteni a metróban. Külön graffiti-ellenes osztályuk van... minden metróbeli graffitit lefotóznak, adatbázisuk van, úgy nyomoznak a graffitisek után.

A képzőművészeti alapítványok sem támogatták volna, mert a metrósok támogatását nem tudtam volna megnyerni. Túl sok bürokrácia.... utálom. Elvégre nem náci jelképeket festek, nem szarok a liftekbe, nem támadok rá nőkre az utcán – képeket állítok elő a közönségnek, mindig közterületre. Jogom van hozzá, mert a közösség tagjaként a közterület kicsit az enyém is.


Mi a médiához való viszonyotok? Próbáltatok már úgy pénzelni egy performanszot, hogy közvetítési jogát eladjátok egy tévének például?

Amikor valami tévéshow, az már nem művészet. Kibaszottul nehéz volt nekem a dobozban lenni egy hétig, és nem akartam, hogy az emberek vacsora közben nézzenek a tévében. Egy tévéshowban mindez szórakozás. Nekem kurvára nem volt szórakoztató ott lenni a dobozban.

A fantasztikus az volt, hogy egyesek minden nap eljöttek megnézni, hogy vagyok. Ez azt jelenti, hogy aggódtak... aggódtak a társadalom egy tagjáért. Ez szép, ebből egy közösség születhet.

[5.10.2003]




Folytatnád-e ezt a beszélgetést?

Igen 53
Egy másik beszélgetést talán 3
Nem 4



Korábbi interjúk
 
Ákos és Szilamér
> akik hirtelen felindulásból elmentek megfürödni az Atlanti-óceánban
Róbert
> aki Matchboxokat gyűjt
Áron
> aki túravezetőként magyarországiakat szívatott kitalált állatokkal
Laura
> aki metál és indusztriális zenészekkel készít hobbiból interjúkat
Gordon
> aki mások helyett írt államvizsga dolgozatokat
Zoli
> aki Marosvásárhely legmenőbb márciuskáit árulja
Tünde
> aki kamionsofőr
Szabó Árpád
> aki nem fél a kínaiaktól
Jackie
> akinek a külföldi önkéntesek fizetnek, hogy Erdélyben dolgozhassanak
Horobeţ Emil
> aki művészetnek tartja a mateket
Andrea
> aki nem érzi az illatokat
Gyurka István
> aki autókat tuningol
Corina
> aki csak nyers ételt eszik
Melinda
> aki Japánban élte át a földrengést
Szokolay Sándor
> zeneszerző, aki Kodály tanítványa volt
Anna
> aki színekben látja az időt
Laura
> aki 139 szülinapot tud fejből
Victor
> aki a Predatort rajzolta
Iris
> aki kilépett a Facebookról
Marian
> aki a Himaláján és a Szaharában is leszaladta a maratont
Csaba
> aki elméleti fizikus Izlandon
Gonzó
> aki kiskorú gengsztereket szelídített egy dél-karolinai városkában
Stefano
> aki 60 országban járt
Paul
> brit világutazó, aki most Háromszéken él
Ila Gábor
> aki visszavett a tempóból
Ileana Mavrodin
> aki Kanadából költözött haza, hogy földházat építsen
David Mallegol
> aki utcagyerekeknek tart cirkusz-műhelyt
Dombi Botond és Szabolcs
> ifjú animátorok
Orsós János
> buddhista pedagógus, aki kitört a cigánytelep kilátástalanságából
Chris
> az aktivista
Kelemen Márton
> aki Kolozsvár központjában horgászik
Adrian Olar
> jegyellenőr
Volker Gerling
> aki gyalog vándorol és zsebmozikat mutogat
Lorik
> aki fixer volt Koszovóban
Olivér bácsi
> aki kapus
Cezar
> aki a druidizmus követője
Bordáska
> aki nem eszik cukrot, felvágottat vagy sült húst
Valer ezermester
> aki esernyőket javít, de a lakberendezés a hobbija
M.
> aki a karajról zsírszegény tehéntúróra tért át
Remus Turda
> máramarosi zsidó
dr. Pusztai Noémi
> aki állatokat homeopátiával gyógyít
Tania
> aki szarajevói születésű temesvári szerb
Ibolya néni
> cerkófmajom-tulajdonos
Hirschfeld Éva és Ida
> műlégykötők
Zsuzsa asszony
> aki jósnőnek született
Will Krause
> aki a Cartoon Networknak animál
Csizmadia András
> borszakértő, gasztrofilozófus
Bernhard Gittler
> a vadász-orgonista-ügyvéd-közgazdász báró
Nadir
> egy üzbég Kirgizisztánból
Milică bácsi
> akinek az egyik szeme sír
DL, egy iráni srác
> aki emigrálni akar
Bréda Ferenc
> aki Mumu forever
Balázs Imre József
> aki belülről fordítja ki a medvét
Marie
> a vegetariánus
Muszka Sándor
> költő
Pataki Csaba
> táltos-tanítvány
Júlia
> aki 77 évesen e-mailezik és chattel
Vadnay Attila
> sztárfodrász
Attila és Álmos
> az "édi kis romániaiak"
Yale
> aki kelet-európai zsidó hagyományokat kutat
Rezső
> az ínyenc
Nándika
> a médiás, blogger, ámokfutó
Gergő
> amatőr ralis
Brad Vee Johnson
> a Sounds of Boney M tagja
Attila és Álmos
> a téma: manele
Réka
> az animé-őrült
Szende
> aki bohócokat gyűjt
Izabella
> a magyar, román és szász kultúra határán
György
> egy menő váradi lokál pultosa
Ralph
> aki Goában bulizott
Zita
> akinek Angyala van
Névtelen
> aki Romparkint szedett
Bán és Jancsika
> utazók
Dana és Luci
> nudisták
Gonzo
> aki halláskárosultakat tanít
Mihai Chirilov
> szabadúszó
V.
> aki sátánista volt
Chase
> a misszionárius és divat-tervező
Kozma bácsi
> aki 63 éves, egyetemista és bentlakásban lakik
Stella
> a transzvesztita
Névtelen
> aki skinhead volt
Menyhárt
> aki nem bír felkelni
Papsi
> a szoknyavadász
Sorin Tara
> a "legnagyobb Románia-ellenes"
váradi névtelen
> aki pszichedelikumokat próbált
Leon
> a taktikai művész
Egyetemisták
> első kolozsvári élményeikről
Zsuzsa és lakása
> akiknek saját életük van
Áron
> aki lefotózott egy Chipendale-tagot, amint pisil
Lepi
> aki látástól-vakulásig sörözik
Attila és Zoltán
> a gourmandok
Szabó Anikó
> a reneszánsz táncról
Levente
> aki tornatanár és japánul tanul
Pityuka
> a punk
Áron
> aki Amerikában dolgozott és pénz nélkül jött haza
Führer
> a cigánykutató és éjjeli˜r
Dávor
> a horvát, aki Bécsben él s magyarul tanul
Farkas Árpád
> a bhakti-jóga hívő
Giusz
> aki megadja a módját az olvasásnak
Házsé
> a humor-krónikás
Nagy Zoltán
> akinek denevér a hobbija, de verebekb˜l doktorál
Imola
> aki rajong a vulkán-kitörésekért
Zuh Deodáth
> aki a magyarság, a filozófia és a menedzserfoci összefüggéseir˜l értekezik
Guccika és Attila
> az internátusi vitézek
Ági
> az elektronikus zenér˜l
Gyömbér
> aki szerelmes Párizsba
Elemér és Buza
> a divatos emberek
Misi
> aki rosszul választott
Könczey Elemér
> karikaturista
Cilu
> az ex-mikrobiofóbiás
Zágoni Balázs
> a filmkészítés buktatóiról
Timi, Iza és Annamari
> a "srác-fˆz˜k"
Szakáts István és Rarita
> világutazók
László Orth Hunor
> aki zenélni "krémesen" szeret
Karácsonyi Zsolt
> akit Lao-ce segített át a katonaságon
Szabó Attila
> az improvizőr







24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS