Leon, a taktikai művész "Szinte megízlelheted a bűzt nyaranta a metróban. (...) Egyszerűen szar – innen jött az ötlet: ezt dongják a legyek, úgyhogy fessünk legyeket a vagonok ablakaira." A metró Londonban hatalmas labirintus. Nincsen légkondi, nem szellőzik, nyáron 38 fokos meleg van. Nem kapsz levegőt, ahogy belépsz a vagonba, érzed a tömény emberszagot. Szinte megízlelheted, nyalogathatod a bűzt. Ráadásul akkor egy baleset miatt három hónapig lezárták a fő metróvonalat – ez Londonban katasztrofális. Egyszerűen szar – és innen jött az ötlet: a szart dongják a legyek, úgyhogy fessünk legyeket a metróvagonok ablakaira. Egy hét emberből álló csapattal kezdtük el a munkát: volt fényképészünk, riporterünk, operatőrünk. Ez törvénybe ütköző cselekedet, úgyhogy pontosan kellett tudnunk, mennyi időnk van. Megállók közt kellett festenünk, úgyhogy egy olyan időpontot kellett találni, amikor a lehető legkevesebb ember utazik a metrón, és azt is tudnunk kellett, hol van a rendőrség. Végül három hónapig terveztünk egy olyan akciót, melyet valószínűleg 24 órán belül letakarítottak. Kicsit olyan ez, mint a széllel szembe pisilni, de nagyon jól sikerült. Nem tartóztattak le... Sablonokkal dolgoztunk, hogy minél több legyet tudjunk festeni, tudtuk, hány és milyen méretű ablak van egy metróvagonban, gyakoroltunk azelőtt. Kilenc perc alatt 1260 legyet festettünk, aztán elhúztuk a csíkot, a többiek pedig dokumentálták az emberek reakcióit. Egy csomóan észre sem vették. Azonban egy csomó más graffiti-kampányt csináltunk már: volt egy rasszista pofa, aki bombákat robbantott olyan londoni negyedekben, ahol sok bevándorló, illetve homoszexuális élt. Mi a médiát és a divat-üzleteket "támadtuk": Új média – új segg - feliratokat festettünk a falakra. Szerintünk a kisebbségek gazdagabbá tesznek egy várost, az igazi gondot a fehér yuppie-k okozzák: a Sohóban például nagyon sok meleg él, ezzel szemben a SONY meg egyéb hasonló cégek drágábbá teszik a negyedet. Shoreditch-ben egy nagy indiai és bangladesh-i közösség lakott, de miután beköltöztek a fiatal dot.com cégek, el kellett költözniük, mivel a házbérek túl magasak lettek. Szerintetek létezik-e "hagyományos" művészet, és ha igen, akkor ehhez képest mi az, amit tt csináltok? Mi a multimédia fogalmát nagyon tág értelemben használjuk. A multimédia szerintünk papír, ragasztó, festék-spray, digitális kütyük, tánc, performansz. Olyan embereknek szeretnénk műalkotásokat mutatni, akik általában nem mennek galériákba. De mindenkinek van valami művészi ízlése, vagy legalábbis van valami, amit utál. Szeretnénk megmozgatni az embereket: egyszer például teleragasztottuk a várost plakátokkal. Azt írta rajtuk, hogy Fuck you, mellette meg volt egy telefonszám. És furcsamód az embereknek erről a kifejezésről Blair, meg a háború jutott eszükbe: az olcsó pornográf reakciókat leszámítva az üzenetek nagy részében a fuck meg Blair egy mondatban szerepelt. Sokszor az emberek részei a műalkotásainknak, és nem is tudnak róla. Van például egy hamis telefonvonalunk: olcsó szexet reklámozunk, az a neve a telefonvonalnak, hogy "beszélj, disznó". Egy üzenetrögzítő fogadja a perverz taták hívásait, és automatikusan fel is tölti a weboldalunkra. Ők művészek, és nem is tudnak róla. Mi konceptuális marketingnek nevezzük azt, amit csinálunk: magasművészet helyett ez egy folyamat, egy gép, melyet a közönség hoz mozgásba, és az eredmény taktikai művészet, vagy stratégiai média, ahogy tetszik. Persze ezek a megnevezések nem jelentenek semmit, de nagyon jól felkeltik az emberek figyelmét. Egy haver infantilis művészetnek nevezi. Imádom, nagyon jó kifejezés... És ez nem arról szól, hogy megpróbáljuk felrúgni a társadalmi konvenciókat. A furcsa az, hogy miután eltelt hét év, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem hagyjuk abba, az emberek művészetként kezdték felfogni. Csak kurva hosszú volt ez a hét év. Hogyan kezdődött? Mi volt az első megmozdulás? Az egész '97-ben kezdődött, amikor megalakult a c6 csoport. Akkor egy háromszor 7 láb nagyságú fehér dobozba zárkóztam 7 napig. A dobozban nem volt kaja, csak 15 liter víz, egy webkamera, illetve egy normál videókamera. Meg állandó fény, hogy filmezni lehessen. A közönség pedig eljöhett, és egy képernyőn végignézhette a leépülésemet. Akkor hatalmas médiatámogatást kaptunk, egy művészcsoport számára fantasztikus kezdet volt. S mit csináltál egy hétig a dobozban? Hatalmas stressz volt benn. Ilyenkor bukkan elő az igazi éned. Megszabadulsz a társadalmi sztereotípiáktól: már nem mások mondják meg, hogy milyennek kell lenned. Az első három napon borzalmasan féltem. Aztán éreztem, hogy túlvagyok a felén, és elkezdtem rajzolni. Akkor jöttem rá, hogy művész vagyok. Milyen pénzekből finanszírozzátok a projekteket? A projektek költségeit én állom. Néha dolgozom, üzletelgetek – ne kérdezd meg, hogy mivel. Mindegy, megszerzem a pénzt valamilyen módon, és aztán a társadalomra költöm. Persze van ebben egy nagy adag pszeudo-messianizmus, de én csípem. Az én projekteimet ráadásul senki nem finanszírozná: azonnal lekapcsoltak volna, ha elmondom a metrósoknak, hogy szeretnék egy installációt készíteni a metróban. Külön graffiti-ellenes osztályuk van... minden metróbeli graffitit lefotóznak, adatbázisuk van, úgy nyomoznak a graffitisek után. A képzőművészeti alapítványok sem támogatták volna, mert a metrósok támogatását nem tudtam volna megnyerni. Túl sok bürokrácia.... utálom. Elvégre nem náci jelképeket festek, nem szarok a liftekbe, nem támadok rá nőkre az utcán – képeket állítok elő a közönségnek, mindig közterületre. Jogom van hozzá, mert a közösség tagjaként a közterület kicsit az enyém is. Mi a médiához való viszonyotok? Próbáltatok már úgy pénzelni egy performanszot, hogy közvetítési jogát eladjátok egy tévének például? Amikor valami tévéshow, az már nem művészet. Kibaszottul nehéz volt nekem a dobozban lenni egy hétig, és nem akartam, hogy az emberek vacsora közben nézzenek a tévében. Egy tévéshowban mindez szórakozás. Nekem kurvára nem volt szórakoztató ott lenni a dobozban. A fantasztikus az volt, hogy egyesek minden nap eljöttek megnézni, hogy vagyok. Ez azt jelenti, hogy aggódtak... aggódtak a társadalom egy tagjáért. Ez szép, ebből egy közösség születhet. [5.10.2003]
|
|