Zsuzsa és lakása, akiknek saját életük van "Úgy költöztem ide, hogy elfelejtettem, melyik nap kell költözzek (...) Most már lassan nekem is otthonom kellene legyen, de valahogy nem jön össze." A lakásnak attól van külön élete, hogy minden sarokban történt valami: elég hírhedt egyetemisták laktak itt, akik azóta híresek lettek. Színész-rendező lett az, akinek az ágyában most alszom - ő négy évig bulizott itt. Nem mondom meg, ki az. Egy másik elismert filozófus lett, volt nagyon jó matekes... Hagyományok szerint a Ciortea 9 szám alatt állandóan buli volt, ami mindig hatalmas cirkusszal és rendőrséggel végződött. A lakás azért néz ki úgy, ahogy kinéz, mert ők szétbulizták. Mikor ideköltöztünk, benne volt az illatában, hogy milyen hatalmas menetek voltak itt annak idején... kanszag, de nem csak az, hanem az örök rendetlenség, mocsok szaga is. Itt akármennyit takaríthatsz, a mocsok nyoma itt van szagként, színként. Azt már én is csak hallom, hogy annak idején milyenek voltak itt a bulik -- egy ismerősöm legnagyobb szexuális élménye ehhez a lakáshoz kötődik. Folyton sóhajtozik, amikor nálunk van, hogy ó, azok az arany idők... Mint kiderült, ugyanahhoz a szobához kapcsolódik egy másik ismerősünk legkellemetlenebb szexuális élménye -- őt állítólag megerőszakolták. Az illető férfi. A társasági élet a konyhában zajlik. Hatalmas füstben akár 10-15 ember is összegyűl néha. Nem tudom,mit csinálunk, de mindenki egyből otthonosan érzi magát itt -- valahogy ez a tér be van lakva. Úgy érzed, hozzátartozol, része vagy, és elkezded szeretni. Itt szoktuk tartani a magányosok szilveszterét, karácsonyát, szülinapját, satöbbi. Ide gyűlnek azok, akik nem tudnak hazamenni ünnepekkor, és akkor úgy csinálunk, mintha karácsonyunk lenne. Volt egy kamra is, amit szétvertek. A szellőzőnyílást meghagyták: a lambéria között meg lehet találni a lyukat, és ki lehet nézni -- télen meg süvít be a konyhába a szél. Elég hideg van itt, úgyhogy éjjel-nappal ég a gáz -- ettől a falak töményen megsárgultak. Patinás, nem? (nevet) A házigazda viszont fenomenális: havonta egyszer látjuk, amikor elmegyünk kifizetni a lakbért. Amúgy ez Kolozsvár egyik legolcsóbb lakása: 3 személyre 2 millió lejt fizetünk. A házigazda minden év januárjában meghatározza a lakbért, és inflációtól függetlenül az az ár marad. Tavaly másfél millió volt... Egy lány kilenc évig lakott itt, neki ez a lakás az otthona lett. Most már lassan nekem is otthonom kellene legyen, de valahogy nem jön össze. Úgy költöztem ide, hogy elfelejtettem, melyik nap kell költözzek. Egyszer egy buliból hazaérek a Marasti-tér végébe, belépek a szobámba, hát üres. Kiment a fejemből, hogy két haver megígérte, elhozzák a cuccaimat autóval, úgyhogy kirámoltak. Ide meg csak úgy beöntötték a holmikat. Annyira nem volt otthon-íze az egésznek, hogy hetekbe került, míg felszámoltam a kupacot. A széket bulikon ültük szét, most könyveket tartunk rajta: Kriterion-kiadványok, régi Filmvilágok, Kukorellynek a Tündérvölgye... nagyjából ennyi. Nincsen erkélyünk, úgyhogy egy lakótársunk ott szárította a ruháit, melyeket nem csavart ki, hanem hagyta tálakba lefolyni. A víz persze a tál mellé folyt... Nem tudom, miért kell egy konyhában parkettnek lennie, ez egy furcsa luxus. Volt egy patkányunk: a pincéből költözött fel hozzánk -- a falon vagy 3 tégla hiányzik, ott jött fel. Hetekig horrorban éltünk: az előszobában, a földön ülve kávéztunk. Három hétig nem ettünk a házban... A kályhába akartuk belefolytani, de nem jött össze. Elgázosítottuk, aztán meggyújtottuk, hagytuk két és fél órát, hogy süljön meg, de ahogy leoltottuk a gázt, megmozdult. Végül egy lyukon sikerült kihajtani és agyonütni. A szobámtól mély depresszióba tudok süllyedni. Egyszerűen képtelen vagyok ott olvasni -- inkább a konyhában olvasok. Csak akkor tartózkodom abban a szobában, amikor alszom, öltözöm, szeretkezem, vagy tévét nézek. Ez a kultúrsarok a házban. Jellemző, hogy bár nekem van a legtöbb könyvem a házban, nincsen könyvespolcom. Az alsó tévével egy barátom dobott meg, aki elment Írországba, az elromlott, úgyhogy tévé-asztalka lett belőle. Arra tettem rá a szüleimtől hozott fekete-fehér tévét, de négy napja az sem működik. Van viszont vasalódeszkám. Jóformán semmim nincs, de vasalódeszkám, az van. Vasalóm is volt, de elejtettem és tönkrement. Azt kölcsön szoktam kérni. Edényekkel nagyon előkelően el vagyunk látva -- tudod, közöttünk van olyan is, aki már volt férjnél, és akkor vesznek mindent. Még porszívónk is van... Porunk is van, mert utálok port törölni. Sajnos most nem tudom megmutatni neked -- négy nappal ezelőtt töröltem port, mikor észrevettem, hogy amikor hozányúlok a lámpámhoz, fekete nyomok maradnak az ujjam begyén. Ablakot már háromszor mostam, mióta ideköltöztem. A szobámban már nem is kell elhúzni a sötétítőt, úgysem jön be a fény. Volt egy csomó filmfesztiválos plakátom, azokat egyszer leszedtem, mert össze voltak csavarodva. Akkor már nem látszott belőlük semmi, csak az, hogy valami papírok lógnak a falon. A dinamitos képet örököltem. Nagyon jó szerintem, itthagyta valaki. Egy lakótársunk mániákus volt -- vagy fél évig tanított, és úgymond kijött belőle a pedagógus: mindenre ráírta a saját nevét, illetve annak a bizonyos tárgynak a nevét. A hűtőszekrényen az állt, hogy Én vagyok a hűtő. Hogyha rendet tartasz bennem, sokkal több minden belémfér. A buditetőre az volt írva, hogy Én vagyok a budi, hogyha vigyázol arra, hogy fésülködés után összeszedd a hajszálaidat, akkor nem leszek olyan randa. [2.10.2003]
|
|