Attila és Zoltán, a gourmandok "Ha nekem kell megsózni az ételt, akkor az azt jelenti: oké, köszi, de ez volt az utolsó" Z.: Hm... mi az, amit soha nem ennék... Hát Szicíliában például megeszik a macskát -- nohát azt nem kóstolnám meg. A macskákat élve is utálom, nemhogy... Mondjuk a kutyákat sem próbálnám ki. Nem tudom, miért, de hadilábon állok még a szárnyasokkal -- úgy általában a chicken-dolgokkal. Meg vannak olyan neo-konyhás dolgok, mint például a fagyasztott pulykamell sajttal és brokkolival -- meglehet, hogy fogyasztható, de azért nem fizetnék be rá. Ha valamit nekem kell megsóznom, akkor az azt jelenti: OK, köszi, ez volt az utolsó. -- A vadasok úgy általában jöhetnek... van például egy hely Hargita megyében, ahol medvehúsból készített ételeket lehet enni. Ezt nagyon szívesen kipróbálnám, remélem, egyszer el is kerülök oda. Kedvenc ételem a gordon bleu -- ezt ma hétköznapinak tartják, de amikor jól el van készítve, akkor nem is olyan megszokott. Milyen az? Z.: Az a jó gordon bleu, amiben minden egyes alapanyag megvan, nem spórolnak ki semmit, jó minőségű és a tányéron levő adag legalább nagyjából megfelel az étlapon levő mennyiségnek. A.:Szerintem két dolog van, amit táplálkozásban követni kell: egyrészt tudnod kell, miért eszed azt, amit eszel, a másrészt az, hogy bárhol vagy a világon, mindig a hely specifikus ételeit fogyaszd. A jellemző ételek mindig hordoznak genetikai üzenetet: télen Erdélyben például nem a legjobb ötlet citromot, banánt vagy narancsot fogyasztani, mert az kitágítja a pórusaidat: déli vidékről származik és arra való, hogy hűtse a testedet. Ezenkívül mindig, amikor egy bizonyos országban jársz, próbáld meg annak étkezési szokásait követni: amely táplálék dominál az adott éghajlaton, az a legmegfelelőbb. Mit jelent az, hogy egy táplálék üzen a szervezetnek? A.:Minden táplálék kivált valami reakciót a szervezetben. Nézzük meg a sört: tulajdonképpen északról ered -- nagyon tápláló ital, erőt ad. Viszont ha melegben fogyasztod, akkor nem energiát ad, hanem felhalmozódik és elnehezít. Vagy ott van például a szerelmi étkezés: férfiaknál a paprika, meg az erős fűszeres ételek felkorbácsolják a férfiasságot, a nőknél viszont épp ellenkezőleg. Szerinted mi ebben a mítosz és mi a valóság? A.:Nem vagyok kajamérnök, de minden bizonnyal minden ételnek megvan a maga hatása. Az például bizonyított dolog, hogy a csoki boldogsághormont tartalmaz. Mekkora távolságot vagytok hajlandóak megtenni egy igazán finom ebédért? Z.: Körülbelül tíz kilométert -- de ezt azért inkább autóval. A.:Egyszer Pestről jövet sikerült rávenni a buszsofőrt, hogy ne ott álljon meg, ahol szokott, hanem egy olyan helyen, ahol kiváló volt a miccs és a pacalleves. Szatmárra például a pacalpörköltért érdemes elmenni -- ott ettem a legjobbat. Kolozsváron pacalleves-műfajban egy Hajnal-negyedi vendéglő a legjobb, kolozsvári káposztában a Deák Ferenc utcai Aperitiv -- ennek a helynek a különlegessége egyébként az, hogy a tulaj egy volt pap, aki mindennap egy kis, napi politikáról szóló verset tesz ki a pultra. Halételt pedig a Hányinger utca fele menet, a Bogya után érdemes enni. Drága vendéglőkben persze minden nagyon finom, de ha felderíted egy-egy hely specialitását, akkor gyakran kiderül, hogy ugyanazt a minőséget és mennyiséget megkapod egy olcsóbb helyen is. Mi a fontosabb: a mennyiség vagy pedig a minőség? Z.: Ha mennyiség és minőség között kell választani, akkor én inkább a minőséget választom. Nem megyek a végletekig, amikor úgy érzem, hogy jóllaktam, abbahagyom. Kényelmesen szeretek enni, beszélgetni közben -- nem evés közben, hanem miután lenyelem a falatokat -- van ennek egy rituális dimenziója. Nem jó kapkodni. Ezzel a "gyorsan együk, aztán húzzunk" McDonalds-filozófiával az a baj, hogy semmilyen: az ember olyan gyorsan eszik, hogy azt sem tudtja, milyen volt az íze a szendvicsnek. Ja, és nem utolsósorban egy meki-menü fél fogamra sem elég. Bár meg kell adni, a shake egészen tűrhető. -- Ha valaki ebédel, és megadja a módját, akkor vendéglőbe megy, vagy legalább egy amolyan kockás abroszosba. Ott levessel kell kezdeni: az ember megrendeli, kihozzák, aztán jöhet a második, legalább háromféle feltéttel. Az sem mellékes szempont, hogy az embernek ilyenkor nem kell mosogatnia. Nyáron a levest kihagyom -- sajnos Kolozsváron nincsenek olyan helyek, ahol gyümölcsleveseket szolgálnának fel, pedig ilyen kánikulában az a legjobb. A rendes leves forró -- jó, az arabok azt szeretik, forrón isszák a teát, de én nem nagyon bírom, hogy megeszek egy jó paraszt csorbát vagy egy erőlevest, és akkor az a testemet verejtékre ösztönzi. Hangulat mennyire befolyásol rendeléskor? Z.: Nekem mindig van hangulatom kajálni: ez a kettő összeforr. Akkor hogyan döntöd el, hogy mit rendelsz? Z.: Mikor bemegyek, általában már tudom, hogy mit kérek, vagy hozzávetőlegesen ismerem, hogy mi az, amit rendelni érdemes. Ha új hely nyílik, akkor mindig kipróbálom a hely specialitását. Ha az élmény lesújtó, akkor megvan a véleményem a vendéglőről: ha a ház specialitása is rossz, akkor vajon milyen lehet más? A.: Érdemes a specialitásokat rendelni egyes helyeken, mert az az igazi. Vannak helyek, melyek nem csak attól jók, hogy finomak az ételek, hanem hogy személyes a kiszolgálás, tudják mit szeretek, ezek lényeges dolgok. Személyes bánásmód -- lehet, hogy a kisvárosi, polgári létmód következménye, de szerintem ez nagyon fontos. -- Kétfajta vendéglő létezik: az, amelyik frissen nyílt az elmúlt 10 évben, a másik pedig az, ami túlélte a privatizációt, és a specifikuma megmaradt. Lehet, hogy ha bemegy az ember, akkor azt mondja, lepukkant hely, de főzik az az egy-két különleges ételt, amit lehet fogyasztani, és az bármit megér. Én nagyon szeretek ex-kommunista éttermekbe járni, ahol egy öreg, nyugdíjazás előtt lévő szakácsnő főz. Emlékeztek? Úgy '90 táján még a lepukkant arabok készítették a kebabot. Szállták a legyek meg ilyesmi, de ízben összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint amióta felvette a hazai alkalmazottat, és nyitott egy gyorsétkezdét. Érdekes lenne egyszer egy arab házikonyhán kipróbálni a kebabot. [11.7.2003]
|
|