Szabó Anikó, a reneszánsz táncról "A tánc arra jó, hogy megszemléld, a partnered lábai jólformáltak-e.” -- Tulajdonképpen ők is emberek voltak, ugyanúgy éreztek, mint mi, csak mivel más korban nőttek fel, másképp fejezték ki ezeket az érzelmeket. Nagyon gyakran, amikor megpróbálunk túllépni a táncok egyszerű előadásán, felmerül, hogy ez vagy az vajon megengedett volt-e abban a korban: például most négyes felállásban készülünk, és az az ötletünk támadt, hogy az egyik lány rabolja el a másikat. Ennek már más színezete van -- de én úgy érzem, hogy akkor ugyanúgy előfordulhatott bármi, mint ma. Csak rajtunk múlik, hogy mi az, amit meg merünk vagy meg tudunk valósítani. A gesztusokon csak úgy lehet túllépni, ha érzelmekkel töltjük meg a táncot. Mi persze semmiféleképp nem tudjuk a reneszánsz ember szintjét elérni, és ebben van egy bizonyos szépség. Ők még járni sem tudtak, és már ismerkedtek a zenével – nagy különbség az, hogy ők ebben a szellemben nőttek fel és így természetes, hogy jobban oda tudtak figyelni egymásra. A reneszánsz zene és a legtöbb tánc annyira finom, hogy nehéz úgymond színpadra állítani: nekünk kimondhatatlan élvezet táncolni, de kívülről nézve unalmas. A közönségnek nem mond semmit az, hogy né, a muksó lépett egyet. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy látszódjon, te most léptél egyet s nem vagy akárki, ugyanakkor pedig a szíved hölgyére is tudsz figyelni és vagy elfogadod a gesztust melyet tesz, vagy nem. Mindegyik táncnak megvan a maga története: ahol nő meg férfi van, akkor ott szerelem, viszály vagy kötekedés is van, és ezeket nagyon szépen bele lehet vinni a táncba. Előfordult, hogy a táncoló párok magánélete a táncbeli történetek szerint alakult? -- Nagyon sok szerelmes pár csöppent be az együttesbe és őket nem lehet utolérni: van valami köztük, ami látszik. Nem ugyanaz a töltet tánc közben két barát és két kedves között. Az egyik lány olyan kacéran tudott nézni a fiúra, akit szeretett, hogy azt senki nem tudta leutánozni. Egy másik szerelmespár azzal érzékeltette, hogy nekik a másik fontos, hogy lesütötték a szemüket. Van-e kedvenc történeted? -- Nincs, bár minden táncban vannak dolgok, amiket szeretek. Én általában úgy vagyok vele, hogy ha valami nem megy, akkor egyből azt mondom, hogy nem szeretem. Így nem táncolom, és ha távolról figyelem, akkor nyilván nem az az élmény, mintha részese lennék. Egyszer előszedtünk egy Canario nevű vérbő, dobogtatásos, spanyol töltetű táncot. Koreográfia-szinten nem túl bonyolult, de olyan ereje tud lenni az erős dobogtatás miatt, hogy nézni is nagyon izgalmas. Nekem nagyon nehezen mennek a ritmus-dolgok, mivel nincsen sem mozgás-, sem pedig zenei képzésem, de egyszer elmentünk Magyarországra találkozni koreográfusunkkal, és éppen a Canario volt napirenden: muszáj volt táncolnom. A végén pedig a koreográfus nem azt hangsúlyozta ki, hogy össze-vissza dobogtattam, hanem azt, amit szépen csináltam -- ezzel egy impulzust adott nekem, és így megszerettem a Canario-t. Nagyon sok játékot lehet belevinni a Canario-ba és lévén, hogy ez a tánc ritmusgyakorlat, ezt a végletekig lehet fokozni. Egy kötekedésről szól a párok közt: én ezt meg tudom csinálni, na akkor mutasd meg, te képes vagy erre? Finomabban vagy erősebben, de folyamatosan jelen van ez az évődés. Picit hasonló ahhoz, ahogy a galambokat látod az utcán, ahogy a hím megy a nőstény után, a nőstény pedig folyton elfordul, és nem hajlandó vele szóba állni. Ha a zene meg a tánc összetartozik, mennyire lehet kreatívnak lenni előadáskor? -- A táncok nagyon ki voltak találva annak idején: az adott zenére ennél jobban nem lehet táncolni. Láttam különböző próbálkozásokat, melyek lehet, hogy lendületesebbek vagy látványosabbak voltak, de az eredeti táncot nem tudták felülmúlni. Persze mindenki hozzáad vagy elvesz valamit a táncból, mikor előadja. Mi is átértelmezzük a táncot egy kevéssé meg néha egy picit lecsípünk belőle, de a korhű elemeket megtartjuk: ragaszkodunk hozzá, hogy a leírás szerinti változatot táncoljuk. Fennmaradtak régi illemtan-könyvek és ebből sejteni lehet, hogy milyen volt egy reneszánsz mulatság: oldalak szólnak arról, hogy egy úriember hogyan kér fel egy hölgyet. Persze volt lánykérés is. Vagy figyelmezteti a lányokat, hogy nagyon vigyázzanak mikor ejtik le a zsebkendőjüket, nehogy egyszerre tízen ugorjanak utána. Olyanok is vannak benne, mint például „a tánc arra jó, hogy megszemléld, a partnered lábai jólformáltak-e.” Gondolom házasság miatt... -- Igen. Akkora súlya volt a táncnak, hogy ha valaki szíve választottja nem ütötte meg a „szintet”, akkor felbontották a jegyességet. [27.06.2003]
|
|