Führer, a cigánykutató és éjjeliõr "...elkezdett hisztizni és rendszeresen verte magát a földhöz. Mentünk egy sort, odaverte magát a hóba." – Egyszer karácsonykor, a mérai karácsonyi bálból mentünk az állomás fele többek között egyik barátommal meg az akkor éppen aktuális nõjével. Mindenki holtrészeg volt és az volt az elõzménye az egésznek, hogy mikor megérkeztünk, a barátom lepakolta a nõjét a mérai faluõrnek – ez egy 50 év körüli, egyhetes borostás, hagymaszagú, munkássipkás fazon –, mi pedig csárdásoztunk meg tangóztunk a nép lányaival, fûzvén õket. A nõ hazafele emiatt elkezdett hisztizni és rendszeresen odaverte magát a földhöz. Mentünk egy sort, odaverte magát a hóba. A többiek nem ismerték a terepet, úgyhogy én diktáltam a ritmust, s egy idõ után Bréda már nem bírta a nõt, akit a vállán hozott, úgyhogy szólt nekem, hogy "állj meg, fõnök". Késõbb, hogy "állj meg, vezér", aztán mire felültünk a vonatra, a fülkében elgondolkozott, és mondta, hogy "á, nem is vezér vagy te, hanem Führer". A cigányok mit szólnak a nevedhez? – Van nekik humorérzékük, ez nem probléma. Hogyan él egy cigánykutató terepen? – Az utóbbi három évben nagyon sokat jártam Krajova mellé egy cigányközösségbe egy etnomuzikológus hölggyel, rengeteg éneket meg hangszeres zenét vettünk fel. Dehát egy csomó mindennel foglalkoztunk, terepnaplót írtunk, és hát jártunk faluról-falura. Délen a nagyon szegény falvakban tipikusan dél-amerikai társadalmi szerkezet uralkodik: van egy-két "barosanu", akik terepjárókban feszítenek, de rajtuk kívül mindenki elképzelhetetlenül szegény. Volt olyan, hogy egy hétig margarinos kenyeren éltem. Olyan falvak is vannak kint a világ végén, hogy azokhoz képest az utolsó lepattant falu is kultúrhelynek tûnik: Erdélyben minden faluban van legalább egy "bufet", meg egy "magazin mixt". Nahát ott ez sincs, és egyszer csak elfogyott az otthonról hozott kajánk: semmi utánpótlás, úgyhogy egy hétig Linco margarint ettem kenyérrel. Ezután felmentünk a szubkárpáti övezetbe; ott már gazdagok az emberek, pásztorkultúra van. Olyan kávéház volt a faluban, mint Kolozsváron a Café River. Nem jött, hogy elhiggyem. Ott már mûködik a faluturizmus valamilyen formája és nagyon megörvendtünk, hogy kibérelünk egy kis házikót, milyen jó lesz. Már nagyon rég nem találkoztam bolhával, de lefekvéskor viszketek, mint állat. Elõször azt hittem, hogy ez azért van, mert nem zuhanyoztam egy hete. Vakaróztam és egyszer csak elviselhetetlen lett a csípés. Megkérdem a csajt, te is viszketsz? Õ is. Meggyújtjuk a villanyt, lehúzom a pizsamagatyám, hát csak úgy ugráltak a bolhák. A csúcs az volt, hogy a házikót négy napra már kifizettük, ezenfelül pedig fantasztikus anyag volt, amiért érdemes volt ottmaradni, úgyhogy négy napig viszkettünk. Dehát legalább jóltáplált voltam, nem Linco margarinon éltem, hanem becsületes Victoria szalámin. Csak lefekvéskor volt gond – nap közben jól kifárasztottam magam, estefele bedobtam három sört, és megpróbáltam azonnal elaludni. Egyszer nem sikerült öt perc alatt – nem is aludtam egész éjszaka. Dehát ezt is meg lehet szokni: voltam bolhás, rühes, minden egyéb. Mikor megjövök tereprõl, nekem egy külön folyosót biztosítanak a fürdõszobáig és onnan masfél óráig ki sem jövök. Meg szoktátok beszélni a cigányközösséggel, hogy ki fogtok menni ezt vagy amazt kutatni? – Becsöppenünk, ez olyan. Nem beszélünk meg semmit, van úgy, hogy tíz falut járunk körbe. Elõfordult-e már, hogy a közösség nem fogadott be? – Az elején elkövettem azt a hibát, hogy nagy mellénnyel bejelentettem, én vagyok a cigány-kutató muzikológus – csakhogy a cigányoknak gõzük nincsen arról, mi egy muzikológus. A legbiztosabb módszer az, hogy elmész a faluba, beülsz a kocsmába és elkezdesz a nõkrõl beszélni vagy bekapcsolódsz valami poénba – ha látják, hogy jópofa vagy, elfogadnak. Voltak-e cigányokkal kapcsolatos elõítéleteid, mielõtt elkezdted kutatni õket? Ha igen, mi volt az, ami módosult? – Én 13 évesen kerültem velük kapcsolatba, úgyhogy nem igazán voltak elõítéleteim. Talán csak annyi, hogy az anyukám gyakran mondogatta nekem, hogy fiam, ha rossz vagy, elvisznek a cigányok. Mi az, ami a leginkább megragad a bennük? Van-e valami olyan vonásuk, amit magadhoz közel állónak érzel? – Ezek a nemzeti karakterológiák már lejártak. Én ismerek olyan cigányt, aki járja a világot, 19 nyelven beszél és 11 hangszeren játszik, míg a másik koldulásból él. Szocializáció kérdése… Nem igazán lehet megfogalmazni valami közös vonást. Kocsmai szinten megfogalmazva a cigányok bohémak – elég megnézni egy Kusturica-filmet – azonban ha alaposabban megfigyeljük õket, ott is van rend, sõt, fárasztó kispolgárság is, csak valahogy másképp. Dehát ezt ennél pontosabban nem tudom meghatározni. A beszélgetés során sokszor tettél említést "kispolgári korlátok"-ról. Nem próbálod ezt meghatározni? Anyám például ma azzal fogadott, hogy elolvasta az újságban a könyvbemutatóról szóló írást, és hogy "mi az, fiam, hogy pöszésített vers"? Hát selypített vers – mondom. Erre õ: "fiam, te minden hülyeségben benne vagy, csak épp munkahelyed nincs." Na, ez a kispolgári gondolkodás. Dehát tudomásom szerint te éjjeliõr vagy… – Igen – az egész akkor kezdõdött, amikor megromlott a szüleimmel való viszony. Tizenegyedikes voltam, amikor elkezdett idegesíteni, hogy ha udvarolni akarok, akkor pénzt kell kunyerálnom valami kultúr-összeröffenés címén, úgyhogy tizenegyedik végén elmentem éjjeliõrnek az utászvállalathoz. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy egy bódéban ülök, mint a bakter, hanem bõrfoteles iroda van, ahonnan kamerákkal figyelem az épületet. Nagyon jó munkahely, mert éjszakánként nyugodtan lehet olvasni és írni, néha lejönnek a haverek, esetleg cigány nyelvórát tartunk. Hát ennyit errõl. [12.5.2003]
|
|