"A vulkán maga a lecsupaszított ego, egy ember legmélyebb énje akkor, amikor magányos."
Szerinted mit mondana Jung a vulkánok iránti vonzalmadról?
Nem tudom, túlságosan egy vagyok velük -- nem tudok ebbõl kilépni. Jung biztosan belemagyarázná a szexualitást, habár nem volt annyira szexmániás, mint Freud. Érdekes, hogy valaki, amikor meglátta, hogy munkaidõben a vulkánokat nézem interneten, azt mondta, hogy a vulkánok õt az orgazmusra emlékeztetik. Ez az… -- mondtam -- pedig addig soha eszembe nem jutott.
Hogyan tud egy többszörösen megszûrt, statikus internetes kép hatni rád?
A lelkem mélyéig hatnak -- fantasztikusak, gyönyörûek a vulkánok. Lelkük van, olyanok, mintha élõlények lennének. A nagyokos tudósok azt mondják, hogy nem élõlény, de ez nem igaz. Egy vulkán állandóan mozgásban van, nem úgy, mint egy más kõ vagy hegy.
A folyóvíz is mozog, mégsem él…
A vulkán nem úgy van mozgásban, mint egy patak. Egy vulkánnak temperamentuma van, õ forrong -- kicsit olyan, mint én: ez lehet, hogy hülyeség, de én bika vagyok, ami földjegy, az aszcendensem viszont oroszlán, ami tûzjegy. A vulkán is ez: föld, és belül tûz. Jámbor, nagy, lomha hegynek tûnik, és aztán egyszer egy évezredben kitör: annyi minden felgyûl benne az idõk során, hogy egyszerûen nem bírja tovább. Nehogy azt hidd, hogy nekem tetszik, hogy néha elpusztul hetvenezer ember, de ez benne van a pakliban. A vulkán ezt nem akarja, de õ egy olyan temperamentumos személyiség, hogy amikor kitör, akkor már semmi nem számít. Õ más dimenzióban mozog, neki az, hogy ott futkorásznak valami kis élõlények, olyan, mint nekünk eltaposni egy hangyát.
Mi az, ami egy vulkán személyiségében megragad téged?
A vulkán fontos tulajdonsága a magány: a vulkán mindig magányos, ugyanakkor szenvedélyes és melegszívû. Már ez a magány is vonz engem. A magány az, amitõl minden ember retteg, és mégis ez mindenki legmélyebb énje -- mindenki egyedül születik, egyedül hal meg, és az ember életének legválságosabb pillanataiban magányos -- ilyenkor formálódik a személyiség. A vulkán maga a lecsupaszított ego, egy ember legmélyebb énje akkor, amikor magányos. Csak sokan annyira félnek a magánytól, hogy nem akarnak ezzel szembesülni. Mindig társaságot keresnek, összeköltöznek valakivel, házasságba menekülnek, mert a magányban az ember saját magát kell megtapasztalja. Egy vulkánnak nincsenek ilyen körítései, sallangok, melyek egy ember életét végigkísérik. Õ a legtisztább lényege a léleknek.
Én bevallom, rettenetesen félek a magánytól, de ugyanakkor felfedezem magamban ezt a magányt. Az ember el kell érje azt, hogy önmaga legyen saját magának a legjobb társasága -- szerintem ezt nem fogom tudni elérni soha. Persze, egy vulkán õszinte, igaz, tiszta, nem olyan, mint az átlagember. Semmiképp sem hasonlíthatom magam össze egy vulkánnal, de én tudom, hogy õ mit érez kitöréskor, és azt is, hogy mit érez, amikor évtizedeken keresztül forrong. Amikor kitör -- az a gyönyörûség… mint egy orgazmus: mindent bele, nem számít semmi, a következõ másodperc se. Õ robban…
Képzeld el, hogy az óceán közepébõl kitör egy lávacsomó, sziget lesz belõle, aztán újból kitör, egy hatalmas nagy vulkánná válik, aztán újból kitör, és minden eltûnik. Nem érzed, hogy az egész világ ott lüktet benne? Minden érzelem, minden szenvedély ott sûrûsödik össze. Nem érted… az emberiség egyik része szereti a vulkánokat, másik része nem. Az elõbbiek értenek engem.
Láttál-e már a valóságban kitörõ vulkánt?
Nem. De ha egyszer eljuthatok egy kitörésre, és õ nekem így megmutatkozik, utána meg is halhatok. Egy ilyen utazás 5000 dollárba kerül -- ha valahonnan tudnék szerezni 5000 dollárt, akkor holnap a repülõn lennék.
Lophatnál, csalhatnál, ölhetnél… Gondoltál már arra, hogy részedrõl éppen az lenne a kitörés, hogy elmész egy ilyen kitörésre?
Akkor nekem nem törne ki, vagy nem lenne olyan. A lelkiismeret nagy úr… lopni és gyilkolni csak a gyerekeimért tudnék.