Zuh Deodáth, aki a magyarság, a filozófia és a menedzserfoci összefüggéseirõl értekezik "A végkövetkeztetés: Platón pocsék egy edz˜ volt." A játékot Championship Manager-nek hívják -- ennek az a lényege, hogy van egy focicsapat, amiben nekem kell a játékosokat és személyzetet szerzõdtetnem, edzenem. Különbözõ taktikákat kell beállítani és variálni, és végül -- meg kell nyerni a vébét. A többi foci-játékkal ellentétben ez a játék nem túl látványos, semmi animáció, csak táblázatok és adatok, melyek alapján a játékosokat meg egyebeket felmérhetsz. Mennyi ideig lehet ezt játszani? 16 szezonos volt az eddigi leghosszabb játékom. Ez több hétig tartott, napi pár óra játékkal -- közben Gadamert fordítottam németbõl a Kelléknek. Két óra fordítás, két óra menedzserfoci, egy óra kajálás. Amikor éjszakákon keresztül játszom a lakótársaim elmondják, hogy "én tényleg nem szólok bele, hogy mit csinálj, de szerintem te nem vagy normális." Este 8-kor leülök játszani, reggel 6-kor felállok és alszom 3-ig. Néha persze megunja az ember, dehát most jelent meg a legújabb update… Optimális kikapcsolódás, sokkal jobb, mint az eredeti foci. És a legérdekesebb az benne, hogy lehet csalni… A dolog már odáig fejlõdött, hogy ha nincs otthon menedzserfoci, vagy nem vagyok olyan számítógép közelében, amin menedzserfocit lehet játszani, akkor egy haverrel lemegyünk egy netkávézóba, és nekiállunk hálózatban menedzserfocizni. Közben vigyázunk arra, nehogy meglásson valaki az ismeretségi körünkbõl. Miért? Szégyelled? Amikor csak az egyetemen látják az embert, nem nézik ki belõle a menedzser-focit… szerintem én nem vagyok az az ember, akibõl ezt ki lehet nézni. Mondjuk az igaz, hogy én ismerek egy igen "tiszteletreméltó" embert, aki a feleségével és egy macival szokott társasjátékot játszani… Van-e nyerési stratégiád? Nem igazán nyerésrõl van szó -- amikor elkezdesz játszani és ráérzel a játék lényegére, bizonyos dolgokról már csak olyan terminusokban tudsz beszélni, ahogyan ott kezelik a játékosok adatait. Nagyon jó modell az ilyen… táblázatos, adatosított, kompetitív, képességfelmérõ dolgokra, mint például a pályázatok, ahol egy döntés egy bizonyos adaton alapszik. Meg kell jegyezni, hogy különösebben sok intelligencia nem kell ehhez a játékhoz, csupán egy nagy adag vizuális memória – bizonyos adatokat kell kikeresni egy adattengerbõl, és ettõl válsz jobbá. Ugyanakkor minden beszélgetést nagyon eufémikussá tudunk tenni azzal, hogy az erre vonatkozó adatokról van szó. Van-e gyakorlati alkalmazása a menedzserfocinak? Kedves menedzserfocis barátom például ilyen módon kezeli elfuserált elképzeléseit a nõkrõl. Mikor nem jön össze neki egy nõ, azzal vigasztalja magát, hogy ez azért volt, mert nem tudni, hogy például 3 adatból milyen kombináció a nyerõ. Egy másik példa: van egy régi lakótársam, aki nincsen igazán témában a társadalomtudományokban, de állandóan statisztikákat olvas az erdélyi magyarságról, és azokat mindeféle saját, vulgarizált koncepciókkal egyezteti, amikbõl aztán olyan kijelentések születnek, hogy szeretem ezeket az adatokat, mert nincsen bennük semmi értelem, és ezért híven megmutatja nekünk azt, hogy bla-bla-bla. Kedvenc cáfolatom a menedzserfoci: mondjuk, hogy van egy védõ. Tegyük fel, hogy három mutatóból kell összeálljon az a kombináció, ami a jó védelemért felelõs, és ha ez a kombináció csak egy kicsit is eltér az ideálistól, akkor az illetõ játékos legfennebb sepregetni jó. Úgyhogy figyelj ide, kedves barátom -- mondom én: azok az adatok, amikre te tekintesz, valóban kiadják az optimális magyarságvédõ és -dicsõítõ stratégiát -- csak attól függ, hogy hogyan kevered ezeket az adatokat. A statisztikák összeállítása egy meglehetõsen önkényes és értelmezett dolog – nem az a gond, hogy azok az adatok nem objektívek, csak nem biztos, hogy arról szólnak, amirõl számodra szólniuk kellene. Az is lehet, hogy ezek az adatok nem jelentenek semmit, ha nincs mellettük más adat, amit viszont egy más könyvbõl kell elõbányászni. Van, amikor megérti, de van, amikor folytatja, hogy ekkor és ekkor ilyen vagy olyan falut vesztettünk emiatt vagy amiatt, és ebbõl olyan messzemenõ következtetéseket von le, amik egy normális szofizmának minden követelményeit kielégítik. Menedzserfoci és ah… megmaradás? A menedzserfociban a kérdés úgy tevõdik fel, hogy hogyan lehet arra bírni egy játékost, hogy ne fogadja el valamelyik nagyobb csapatnak az ajánlatát? Úgy, hogy nagyobb fizetést adok neki. De persze van, amikor beleszól a klub vezetõsége, és megszabja, hogy a kedves játékosért mennyi pénzt lehet áldozni. A piaci árakra való figyelés egy fontos szempont fizetésemeléskor -- van olyan, amikor a játékosok ára a csillagos egekig szökik, és van, amikor recesszió van. A menedzserfociban nem az a lényeg, hogy megvásárold a legdrágább játékost, hanem az, hogy megkeresd azt a játékost, aki a csapathoz optimális. Michelangelo azért tudott akkorát alkotni, mert nagy cselekvési területet adott neki egy meglehetõsen tõkeerõs vállalkozás, a pápai állam. Egy csapat viszont nem feltétlenül azért tud nagyot alkotni, mert sok pénze van. Az izgalmas az, amikor B-ligás csapatokban kifigyeled az olcsó, de tehetséges játékosokat, szerzõdést kötsz velük majd felneveled õket. Szép lassan a filozófia talajára érünk… Nem hiszem, hogy ez az adatokkal való játék túlságosan sok mindent bírna el... De volt egy dolgozatom tizenkettedikben, ami a "Platón és a foci" címet viselte, és az igazságos játékról szólt -- arról, hogy Platónnál az igazságosság fogalma hogyan van kezelve. Lehet-e ma azt mondani, hogy az akkori filozófusi játék igazságos volt, ha azt tartjuk szem elõtt, hogy kik voltak azok a játékosok, akik nem juthatnak szóhoz a játékban? Mi volt a barlang-hasonlatos kiszorító-stratégiának a társadalmi hatása, hiszen ezáltal bizonyos rétegek kizárásra kerültek egy adott beszédmódból. A végkövetkeztetés: Platón egy pocsék egy edzõ volt. [28.2.2003]
|
|