Elemér és Buza, a divatos emberek "Csíkban vannak divatdiktátorok: ott a Hargita, azt úgy képzeld el, mint az Olümposzt, ülnek az istenek fenn a snowboardokkal." Mi az, hogy divat? Próbáld meghatározni… Elemér: A divat egy elkurvult istennõ … mondjuk a pénz vagy a kereskedelem istenének a lánya, aki elõször elcsábít, utána pedig a pofádba röhög és kisemmiz. Könnyebb a 60-as évek divatjáról beszélni, mint a kétezer-valahányas évek divatjáról … most már inkább réteghez kötött divatok vannak. Ma már nincsenek paradigmák – a divat olyan, mint egy kollázs, mindenki magára aggat mindenfélét. Nekem személy szerint leginkább a junk ruhák tetszenek – turkálok a régi dolgok között, a lomtárban: ez például az apám hatvanas évekbeli farmerje, a tréning a nyolcvanas évek eleje. Mi ragad meg egy régi cuccban? E.: Színkavalkád, ilyesmi. Stílus. Létezik-e egy állandó inspirációs forrás – videoklipek, lapok, egyebek? E.: Persze, vannak ikonok, amiket az ember megpróbál lemûvelni, de ez nem mûködik, az emberbõl egy olyan reakciót vált ki, hogy ez tömegkultúra, ez ellen fel kell lépni. S amikor az ilyen antimozgalmak is szocializálódnak, akkor elaprópénzesedik az egész. Miért okoz csalódást a divat? E.: A divat kivált egy reakciót, legalábbis ami úgy bejön, az kell az embernek. Csábít – és addig jó a divat, amíg egy kicsit titkos, hozzáférhetetlen. Amikor elérkezik a népekhez, aprópénzre válik, nevetséges lesz, és akkor pofán vág – majommá válsz, mindenki röhög rajtad. És a furcsa az, hogy ezt tudva is mindig így cselekszel. Fogyasztó vagy: megveszed, használod, eldobod, megeszed és kész. Csíkban vannak "divatdiktátorok": ott a Hargita, azt úgy képzeld el, mint az Olümposzt, ülnek az istenek fenn a snowboardokkal. Az olyan helyek pedig, mint a Bahia, szentélyekként mûködnek: oda járnak a pórok az "isteneket" imádni. Van egy õs-snowboardos, aki nyitott egy sportruházat-üzletet, és aszerint vagy jó, vagy rossz cimbora, hogy milyen tömjén– és mirha áldozatokat hozol ebben az üzletben. Mi a te személyes divatod? E.: Ha már divatról beszélünk, akkor az már nem divat, már populáris, elérhetõ, nincsen lekódolva, mindenki csinálhatja. Ezért megint választani kell, ha az ember lépést akar tartani. De ez talán nem is olyan fontos, én nem élem bele magam annyira ezekbe a dolgokba, hogy folyton valami mozgatórugója legyen az öltözködésemnek. Hagyod, hogy elõjöjjenek a régi dolgok vagy éppen az újak, talán más stílusok, beugrik egy-egy szikra vagy valami ilyesmi. Csórén nem mehetsz az utcára, és ha felöltözöl, akkor már valamilyen divatban benne vagy. Ha egy nap olyan cuccba kell öltözz, ami nem fekszik neked, rosszul érzed magad? E.: Nem, dehogy, szerintem minden divatban kell legyen egy adag önirónia. A divat fölött nem lehet napirendre térni, nem lehet következetesen öltözködni, ezért meg kell próbálni ironizálni, ferdíteni magadon egy kicsit. Egy kevésbé tetszetõs ruhadarabból is ki tudok emelkedni, nem érzem azt, hogy ez most ciki. Az ember nézhet ki divatosan is nagyon hülyén, meg nézhet ki ízlésesen akárhogy. Vannak valamikor kedvenc cuccaid, amiket ma már nem viselsz? E.: Nem, nincsenek. Én felvállalom azt, ahogy régebben kinéztem. Havonta pénzednek hány százalékát költöd divatra? E.:Nem lehet azt mondani, hogy erre külön büdzsém van, és meghányom-vetem, hogy mennyi megy el alkoholra, cigire meg ruhákra. Ez attól függ, nem öltözöm konfekciókba, melyek tulajdonképpen infekciók – általában ruhabontókból veszem a ruháim, úgyhogy meg sem tudom becsülni, hogy az mennyi lehet havonta. Attól függ, hogy mit talál az ember. Belebotlok az ilyesmibe, ez nincs így elõre kiszámítva. Tükrözõdhet-e valaki személyisége öltözködésén? E.: Lehet, valószínûleg van egy ilyen lehetõség is. Talán hangulat tükrözõdik, lehet, hogy személyiség, de nem kell agyonpszichologizálni az ilyen öltözködési rítusokat. Van olyan, akinek nincsen lehetõsége öltözködni, nem rajta áll. Buza: Szerintem a divat igenis meghatározza az egyéniséget, egy hovatartozást biztosít – E.: Mégsem lehet azt mondani, hogy divat és egyéniség együtt jár, mert például – vegyünk egy élõ példát – benned, Buza, van valami punkos beütés, ami egy társadalmi ellenállásnak a jelképe, és mégis következetlen ahhoz képest, ami te vagy. Te nem vagy egy lázadó személyiség, nem vagy abban a korban – röhejes, de így barmol át valakit a divat. Semmi közöd a leftista mozgalmakhoz, és mégis ott van egy jel, ami mutat arra, hogy ... hát istenem. Azt mondja az ember: ott megy egy punk, de nem megy punk sehol. Jobbanmondva egy punk sem megy már – ez már utóíz, utórezgés. Az emberben benne marad, és elõbukkan, amikor a régi között válogat. Te Buza, hogyan teremtenél kapcsolatot magad és a punk-mozgalom között? B.: Amikor a haverek megnyírtak, nem tudtam, hogy ilyen frizurám lesz, és utólag jöttem rá, hogy David Beckham ennek a reklámembere. David Becham egy brit fickó, és akkor lehet, hogy létezett egy londoni külvárosi bányászmozgalom, ami már közel állhatott a punk-mozgalmakhoz. E.: Ez így érvényes, de akkor sem lehet azt mondani, hogy Beckham egy posztbalos mikroközösség tagja. Ezek mind múltból kapott elemecskék, amiket az ember társít egymással, dehát semmi közük egymáshoz. Nem elemezzük a kolozsvári fiatalok öltözködését? E.: Ezt le kell bontani nõi- és férfiöltözködésre – meg nemzetiségre is rétegzõdik. Elég sok román fiatal próbál jampec módon öltözködni. Ez komplexus – a legtöbb nyomortanyában mindenki úgy próbál kinézni, mint a gazdagok, csak ez nem megy nekik. A nõk ápolják magukat, a sikkes dolgokra sokkal többet adnak, mint a magyarok -- vizuális módon ápoltabbak. A magyarok inkább hippisen öltözködnek -- persze ez a hippi-dolog is egy mementó, a Székelyföldiek inkább elengedik magukat ilyen szinten. A Dés, Torda, meg egyéb ilyen defavorizált román környezetbõl származó magyarok kínosan próbálják magukat kidikicselni. A kolozsvári magyarokon inkább a román stíl érzõdik, vagy legalábbis az, amit én románnak nevezek: festett szõke haj, zselé, macsós típusok, a lányok pedig nagyvilági, mondénnak tûnõ viseletben, vizuális effektekkel, make up-al felturbózva. Ja, meg van az a trottyos réteg, akik a legújabb divatot követik -- a gördeszkások, drum’ n base-esek, technósok. Magyarországi és erdélyi magyar divat? E.: Erdélyben a tendencia mindenképp az, hogy megkülönböztesd magad a többségtõl, a románoktól. A román többség utolsó kategóriájú cuccokat visel, de megjátssza azt, hogy trendi, van pénze. A magyar fiatalság ettõl próbálja elhatárolni magát – persze kivételek mindig vannak. Nincsen meg a csillogás, a figyelemfelkeltés, színkontrasztok. A magyar testvérek körében körülbelül ugyanaz megy, mint a román többség körében itt, csak egy szinttel igényesebben, kellemesebben, elfogadhatóbban. B.: Nyugaton általában az emberek több kategóriával jobban néznek ki, persze ott sem mindenki ad magára. E.: Ez még nem divat, csak ápoltság kérdése. Divat szerintem mindenhol ugyanaz, legalábbis a kontinentális divat, csak minõségi meg idõbeli csúszásokkal. Nyugaton ugyanazok a videoklipek mennek, mint nálunk, csak éppen más kiszerelésben, jobb nívóval. A divat egy hullám, utolér, lehet jó vagy gagyi, bármilyen. B.: Globalizáció... E.: Igen is, meg nem is: ott van például az Atomic tévéadó: van egy amerikai recept rá, de valamiért az emberek nem érzik a magukénak, ezért mindig belekevernek valami folklórelemet. A popzenének úgy van aktualitása, ha egy kis populáris zenével keverik – ez kell a népnek. [15.01.2003]
|
|