Cilu, az ex-mikrobiofóbiás "Semmi logika nincs egy ilyen mániában. Az ember teljesen önkényes rendszert épít fel mindenféle rituálékból, melyek generálják egymást, egyre gazdagabbak és bonyolultabbak lesznek." C.: Természetesen. Legutóbbi mániám vagy másfél évig tartott, szaknyelven úgy hívják, hogy "mikrobiofóbia". Ez beteges félelmet jelent minden olyasmitõl, ami az életemre törhet, de leginkább a baktériumoktól. Konkrétan abban nyilvánul meg, hogy minden létezõ tárgyat, amihez hozzáértem, igyekeztem fertõtleníteni. Az egyik véglet például az volt, hogy a kenyeret megmostam, miután megvásároltam. Azzal csak megnedvesíted a baktériumokat. Persze, apukám is mindig ezt mondta, de ezzel csak saját magadat akarod megnyugtatni. Egyáltalán semmiféle logika nincsen egy ilyen mániában. Az ember egy teljesen önkényes rendszert épít fel mindenféle rituálékból, melyek generálják egymást, egyre gazdagabbak és bonyolultabbak lesznek. Én azt hiszem, valamiképp gazdagabbá váltam mániáim által. Azt is tudom, hogy következõ mániám sokkal bonyolultabb, összetettebb lesz. Tehát biztosan lesz még mániád? Tudom magamról, hogy hajlamos vagyok a mániákra. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a következõ. Talán a színek, vagy az asszimetrikus felületek. Múltbeli mániáid? Egyszer már volt egy enyhe mikrobiofóbiám elsõs koromban, amikor egy osztálytársnõm elmagyarázta, hogy milyen veszélyes a kilincset megfogni. Azután jóideig tornászva meg könyökkel nyitogattam az ajtókat. Ja, meg ott volt licista koromban az anorexia. Mi az oka szerinted egy ilyen mániának? Nem hiszem, hogy pontosan be lehetne határolni az okát ennek. Csak úgy véletlenül történik. Lehet, hogy egy olyan helyzetbõl adódik, ami számomra kényelmetlen, amikor pedig az állapot megszûnik, fölöslegessé válik a "mellékhatás". Nem igazán sikerült rájönnöm, hogy mi volt ez a kiváltó körülmény. Az is lehet, hogy nem volt elég érdekes dolog a környezetemben, és ezt így próbáltam pótolni. Talán az is belejátszott, hogy az államvizsgám "A hús feltámadása" címet viselte, és akkoriban nagyon lekötötte a gondolataimat minden, ami testtel, meg a hússal volt kapcsolatos. Az például érdekes, hogy egy négyéves kapcsolat utolsó évében zajlott ez az egész. Nem lehet véletlen, hogy ez volt az utolsó év. Szerintem õ is nagyon örült, hogy megszabadult tõlem, én is örültem, hogy megszabadultam a mikrobiofóbiámtól, így mindenki jól járt. Hogyan kezdõdik? Eleinte csak finoman zajlik, aztán fokozatosan egyre nagyobb mérteket ölt, egyre bonyolultabbá válik. Az elején az átlagosnál gyakrabban mosol kezet, kicsit gyakrabban mosod fel a földet, ilyesmik. Aztán az ember elkezdi letörölgetni a sörösüveg száját egy fertõtlenítõ kendõvel, buszon úgy próbál utazni, hogy lehetõleg semmit ne fogjon meg. Nagyon vicces tud lenni, ahogy az emberek furcsán néznek, amikor ott tornászol a korlát körül. Az ember lassan rászokik, hogy mittudomén a könyökével nyissa a csapot, hiszen a csapot annyian fogják meg, hogy az kérem szépen fertõzõ. Sőt, életveszélyes! Lassan beindul az ördögi kör: miután kezet mosol, megvakarod az orrod, és úgy érzed, a kezedre visszakerült a kosz. Rohansz kezet mosni. Mit szóltak a dologhoz az ismerõsök? A haverok az elején mélységesen meg voltak bántva, amikor a lakásukban nem nyúltam hozzá a kapcsolókhoz. De aztán megszokták, elkezdtek szívatni, és nagyokat röhögtünk az egészen. El sem tudod képzelni, mennyi poénos helyzet adódik egy ilyen mánia kapcsán. Aztán csak úgy elmúlt? Igen. A mikrobiofóbia egy-két év alatt lezajlott, most már normálisnak tartom magam. A kenyeret most már nem mosom például. A csapolt sört is megiszom. Hajlandó vagyok vendéglõben enni. Mondjuk azt azért most is megnézem, hogy ki készíti. Viszont még mindig viszolygok attól, hogy más után igyak. Talán csak egy egészen picit tér el a mostani állapot a normálistól. Tehát szerinted kifejezetten jó dolog mániákusnak lenni? Vannak hátrányai is: teljesen kirekedtem a szociális életbõl. Sokat zuhanyoztam, meg eléggé sok idõt vesz el naponta többször felmosni klórral a padlót, vagy szesszel letisztogatni a számítógép billentyûit. A pozitívum az, hogy így rengeteg rokon lélekkel ismerkedtem meg. Vannak olyan kis jelek, amikrõl fel lehet ismerni, hogy valaki mikrobiofóbiások családjához tartozik: amikor például kihozzák a sörét, akkor megnézi, hogy hol ért az üveghez a pincér, és megpróbálja minél diszkrétebben letörölni az üveg száját. Kezelni nem próbáltad magad? Sokan voltak, akik elmagyarázták, hogy a standard évente minimum két kiló kosz lenyelése. Az egyik barátnõm nagyon aranyos volt, mindenáron stressz-terápiával próbált leszoktatni, például rá akart venni, hogy nyalogassam a cipõje talpát, vagy be akart dobni egy tócsába. Hogyan reagáltál volna, ha valaki bedob egy pocsolyába? Semmi gond, klórral lemosakodtam volna és kész. [6.05.2002]
|
|