"Azt azért már mi sem tudtuk volna elképzelni, hogy egy háborús filmet forgatunk, miközben a kliensek közöttünk sétálnak, és próbálják felbecsülni, hogy mi maradt még épen a gyárból."
Tegyük fel, hogy megvan a kamera, megvan a pénz, megvannak a szereplõk: hogyan tovább?
Z. B.: Neki kell kezdeni dolgozni. Akkor már nem olyan nehéz a dolog, mint ahogy az ember elsõre gondolná. Úgy van kitalálva a filmkészítés hierarchiája, hogy ahogy elindul a produkció, gondolhatsz bármit, akár azt is, hogy meg sem kéne csinálni a filmet, a munka viszonylag olajozottan megy. Ott van a stábban a gyártásvezetõ, akinek az a feladata, hogy addig hajtsa-segítse a bandát, amíg létre nem jön a film.
Mennyire nehéz egy ilyen népes csapat munkáját összehangolni?
Z. B.: Nagyon nehéz. Például idén egy filmnél, amiben rendezõasszisztens voltam, negyvennyolc órával a forgatás elõtt kiderült, hogy a helyszínen, amit kiszemeltünk, nem lehet forgatni. A helyszín egy lerobbant gyártelep volt, és mi annak idején beszéltünk az igazgatóval, aki megadta az engedélyt. Aztán kiderült, hogy az illetõ már nem is igazgatója a vállalatnak, mivel a vállalat ellen közben csõdeljárást indítottak. Ez még nem is lett volna akkora gond, de a nyilvános licitálás éppen azon a napon volt, amikor mi forgatni akartunk. Azt azért már mi sem tudtuk volna elképzelni, hogy egy háborús filmet forgatunk, miközben a kliensek közöttünk sétálnak, és próbálják felbecsülni, hogy mi maradt még épen a gyárból. Márpedig muszáj volt azon a napon forgatni, mert a színészek éppen csak arra a napra voltak szabadok. Utolsó pillanatban szerencsére találtunk egy másik gyárat, ahol lehetett forgatni, de a rendezõ meg az operatõr hirtelenjében az egészet újra kellett gondolja.
Voltak és lesznek olyan próbálkozások, amikor nekiáll az önjelölt filmrendezõ egy kamerával, és készít egy filmet. Látszólag ez a könnyebbik út, de mennyire járható?
Z. B.: Ebben az esetben a technikai lehetõségek korlátozottabbak. Persze vannak olyan filmek, amiket egy ember csinált, és nagyon-nagyon jók. Minden az ötlettõl függ, meg attól, hogy az ötlet megvalósítása mennyire technikaigényes.
Gyakorlatilag nem létezik Erdélyben filmgyártás. Miért?
B.: Erre azt szokás válaszolni, hogy azért, mert nincs meg az infrastruktúra: nincs filmgyár, nincs erdélyi filmfinanszírozó stb. Ez így nem igaz. Például Nigériában sincs filmgyár, a mozikból templomokat csináltak, mégis heti több tucat film születik. Többnyire digitális technikával, de néha VHS-re is. DVD-ként vagy videokazetta formában árulják, és hihetetlenül nagy kereslet van rá. Ebben a százharmincmilliós országban bármilyen filmbõl legalább tízezer másolatot adnak el. Tehát sem a szegénység, sem a klasszikus filmgyári technika hiánya nem valós akadály. Valaki el kell kezdjen filmet csinálni Erdélyben. Kell egy bomba film ahhoz, hogy jónéhány ember rájöjjön, ezt érdemes csinálni.
Mondjuk születik egy bomba rövidfilm. Mozikban, nagyjátékfilmek elõtt be lehet majd mutatni?
Z. B.: Magyarországon már igen...
Gondolod, hogy a Csendország ilyen bombafilm?
B.: A Csendország jó is, meg sikeres is dokumentum kategóriában. A rövidfilm meg a dokumentumfilm a filmkészítés mostohagyerekei -- a közönség elsõsorban nagyjátékfilmre éhezik.
22-es csapdája: játékfilmhez viszont már komolyabb infrastruktúra szükséges...
Z. B.: Nem feltétlenül. Tényleg kell valamennyi pénz, meg egy elfogadható technika, de semmi olyan nem szükséges, amit lehetetlen lenne megszerezni.
Nincs tehát más választás, neki kell kezdeni dolgozni?
Z. B.: Igen. Célul tûzhetné ki magának minden filmes vagy reménybeli filmes, hogy a következõ Alter-native Fesztiválra jelentkezik egy kisfilmmel. Akár csak egy néhány percessel. Dokumentummal, fikcióval, esetleg animációval..., amire lehetõsége van. Akkor az egy igazi megmérettetés volna, verseny, ahol nem három, hanem harminchárom erdélyi film közül kéne eldönteni, hogy melyik a legjobb.