Szabó Árpád, aki nem fél a kínaiaktól Inkább attól kell félnünk, hogy a keresztények megtámadják Kínát vagy Indiát, és akkor ők majd visszaütnek. A kínaiak a szorgalmukkal és kitartásukkal "hódítanak". Hogyan kezdődtek az utazgatásaid? Egész fiatalon olvastam Germanus Gyula egyik könyvét, amelyben azt írja le, hogyan tudta magát arabnak álcázni, és hogyan sikerült bejutnia Mekkába, a Fekete kőhöz. A könyv utolsó lapjain megemlíti Tibetet, mint a fehér emberek számár megközelíthetetlen területet, és a Potala palotát, ahová még a tibetiek sem mehetnek be, csak a magas rangú lámák. Ez megmaradt a tudatalattimban és úgy éreztem, hogy nekem oda el kell mennem és meg kell néznem. Egyetemi tanárként jutottam oda, hogy megengedhessem magamnak. Hányszor és merre jártál az utazásaid során? Először egy bukaresti kirándulócsoporttal mentem el egy kínai kirándulásra, amely a nagyobb kínai látnivalókat érintette: a Tienan-mentét, a Tiltott Várost, a kínai nagy falat és az elásott agyaghadsereget. Onnan mentünk át három napra Tibetbe, hogy meglátogassuk a Potala palotát. Majd eljutottunk Hongkongba, Makaóba, Sanghajba. Ekkor kapott el a gépszíj. A következő évben már egy magyarországi turistacsoporthoz iratkoztam fel egy indiai útra. A repülőjegyek egy hónapra voltak érvényesek, de az utazási iroda csak két hetesre tervezte az utat, ezért megbeszéltem velük, hogy én két héttel hamarabb megyek. Egyedül mentem el két hétig tekeregni Indiába. Azokat a látványosságokat néztem meg, amelyek nem voltak benne a hivatalos programban. Majd két hét után a szervezett kiránduláson is részt vettem. Elmondhatom, hogy a kettő teljesen különbözött egymástól. Ha az ember gyalog, hátizsákkal nekivág Indiának, egy dolgot fog látni, ha pedig szervezett utazáson vesz részt egy szuper szállodában, akkor egészen mást. Ezek után már az utazási iroda közvetítése nélkül is el mertünk indulni a barátaimmal a következő utazásra Nepálba. A tíz napnak csak a repülőjeggyel és a hátizsákkal indultunk neki, úgy, hogy csak egy idegenvezetőnek a nevét ismertük. Nepál után még egyszer jártam végig Indiának egy másik részét. Milyen tapasztalataid vannak ezekről a helyekről? Kínáról mindenki azt mondja, hogy egy hatalmas kommunista állam. Ez nem igaz. Öt ezer éven keresztül a Tiltott Városban élt egy császár, de az állam működtetését a jól képzett elit végezte. Elűzték a császárt, de továbbra is a jól képzett, értelmiségi elit vezeti az országot, akikre most azt lehet mondani, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága. Ők bürokraták, akik megszervezik a munkát. Egy egyszerű falusi kínai számára teljesen mindegy, hogy császár vagy a kommunista pártfőtitkár van Pekingben. Szerintem leginkább a közösségi szellemben különböznek tőlünk. Számukra a közösség a fontos és nem az egyéni lét, míg nálunk, Európában és az Amerikai Egyesült Államokban inkább az egyéniségre fektetik a hangsúlyt. Ha eltekintünk az emberi jogoktól és az egyén fontosságától, akkor megkapjuk az egész kínai rendszer működésnek forrását. Elfogadják, hogy ők csak nagyon apró fogaskerekek a gépezetben, és ezt a gépezetet a bürokrácia irányítja. Hangyák, aki elfogadják, hogy hangyák, és nem akarnak egyéniségek lenni, mert ez van benne a neveltetésükben és a kultúrájukban. Elmesélek egy történetet, ami segít ezt megérteni. Kínába elvittek egy cirkuszba és elmesélték a szegény akrobaták sorsát. A szüleik tulajdonképpen 5 éves korukban a cirkuszba adják őket, ahol 12 éves korukig kiképzik a különböző gyakorlatokra, tulajdonképpen kínozzák. 19 éves korukig tart a cirkuszi karrierjük, mert utána már csontosodnak és kevésbé hajlékonyak. Ezek után, ha szerencséjük van, tornatanárok lesznek, ha nem, összetörik magukat és tolókocsiba kerülnek. Elképesztő, hogy ennyit ér az ember élete, és már 5 éves korban erre ítélik. Ez mélyítette el bennem azt a tudatot, hogy Kínában nem számít az egyén, csak az, hogy a cirkuszba az őrjöngő tömeg lásson valami érdekeset. India nem egy ország, csak mi mondjuk azt, hogy az. Tulajdonképpen huszonhat ország, ahol egészen különböző nyelveket beszélnek és különböző népek élnek. Elképesztő különbségek vannak közöttük, pl. Mumbaiban képesek tüntetni az észak-indiai vendégmunkások ellen. Észak-Indiában fizetni kell az oktatásért, emiatt ott óriási nagy az analfabetizmus és a szegénység. Ezzel szemben délen, pl. Tamil Naduban tizenkét év ingyenes oktatás van, sőt egyenruhát és biciklit is adnak a gyerekeknek, hogy iskolába tudjanak járni. Az északi szegénységet sem úgy kell elképzelni, mint felénk, hogy a hajléktalan koszra és éhezésre van ítélve. Ott, ha valaki hajléktalan, nincs munkahelye, akkor minden este bemehet a templomba és kap egy tál rizset. Mindenki kap annyit, hogy élni tudjon. Sokszor nincsenek rákényszerítve, hogy dolgozzanak. Olvastam egy írásodban, hogy pont az utazási élményeid következtében másképp látod a világ jövőjét. Hogyan? Míg mi gazdasági világválságról beszélünk, addig Kínában és Indiában 6 és 10 százalék közötti a fejlődés. Ha a Föld lakosságának egyharmada ezekben az országokban él, és ott nincs válság, akkor mi miért beszélünk világválságról? Az európaiak még mindig úgy érzik, hogy Európa a világ közepe, és a világ jövőjét a kereszténység és az iszlám közötti harc dönti el. Szerintem Kína és India gazdaságilag fejlődnek, mindent fel fognak vásárolni. Például, amikor Kenyában oktattam vállalatigazgatókat, azt mondták, hogy Kenya gazdaságilag egy kínai gyarmat. Minden vállalat kínai kézen van és a vezérigazgatója is kínai. Ezt mi itt Európában nem érzékeljük. Ezelőtt két évvel az egyik nagy amerikai egyetemen az amerikai hallgatók kínai társaik ellen tünetettek, mert azok nem járnak bulizni, akár napi 12 órát is tanulnak, és ezért nagyobb jegyeket kapnak, mint ők. Szerintük ez nem politikailag korrekt. Ez oda vezet, hogy nem csak az alantas munkákat végzik el a kínaiak, hanem kezdik az értelmiségi munkahelyeket is elfoglalni. Szerintem előbb-utóbb a kínaiak az értelmiségi állásokat is át fogják venni. Egyszerűen a szorgalmukkal, a teherbírásukkal fognak befolyásos állásokat megszerezni. Még nem gondolkodtunk el azon, hogy a Land Rover egy indiai cég, és nem amerikai, ahogy a képzeletünkben él, mert két éve megvették tőlük. Mi még mindig az iszlámtól félünk, pedig Kína és India még jobban terjeszkednek. Szerinted kell tartanunk Kínától és Indiától? Nincs miért félni, dolgoznak és teszik a dolgukat. Egyszerűen nem fogjuk fel, tanulni kell. Tanárként is azt látom, hogy öt-hat éve írástudatlanok érkeznek az egyetemre. Az amerikaiak Kínának vannak eladósodva, inkább attól kell félnünk, hogy a keresztények megtámadják Kínát vagy Indiát, és akkor ők majd visszaütnek. Ennyire drasztikusan látod a világ jövőjét? Kevésbé háborút látok, mint inkább tömeges elszegényedést. Szerintem nagyon sok embernek nem lesz saját állása, nem tudja majd magát fenntartani. Nem csak Kínában vagy Indiában, ahol most is rengetegen vannak. Úgy látom csökkenni fog a nyugati ember életszínvonala, főleg ha a kínaiak lesznek vezető pozícióban, és azt mondják, spórolni kell. Fegyveres összeütközés nem lesz, főleg nem nálunk. Európában el vannak terjedve a különböző összeesküvéselméletek, hogy a szabadkőművesek és a zsidók mindent elpusztítanak. Ezzel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy a nagy világpusztító hatalomtól való félelem általános. Elmentem pl. szafarizni is Kenyába, amin a legtöbb ember hindu volt. Kérdeztem az idegenvezetőt: - Ilyen sok indiai szokott ellátogatni Kenyába, és itt szórakoznak? Ő meg elmondta, hogy azok nem indiai hinduk, hanem kenyai hinduk. Utána pedig szóról szóra elmondta azt, amit az európaiak a zsidókról szoktak mondani, hogy miként hódítják meg a világot és próbálnak mindent a maguk kezébe kaparintani, milyen gonoszak, rosszindulatúak és kapzsiak. Míg az európaiak mindent a zsidók nyakába akarnak varrni, addig a kenyaiak mindent a hinduk számlájára írnak. Egyszerűen irigylik a jó kereskedő hindukat, és azért azt mondják, azok összeesküsznek ellenük. Mesélnél nekem egy olyan élményről, amely a meglátogatott helyeken szokványos, nekünk viszont nagyon szokatlan? Indiában egy árus valami bizsut akart nekem eladni. Mondtam neki, hogy nem azért jöttem Indiába, hogy vásárolgassak, hanem azért, hogy megismerjem az indiai nép életét. Azt hittem, ezzel sikerül lerázni. Teljesen váratlan volt számomra a viszontválasza: ha az indiai nép szokásait akarod megnézni, gyere el hozzám vacsorázni. Így egy szegény gettóba mentem vacsorázni. Egy teljesen üres szobában sült halat ettünk vöröshagymával. Ennyi. Akkor tapasztaltam meg azt, amit nem írnak az útikalauzok, hogy a nagyon tisztelt vendégnek a házigazda a szájába teszi az ételt. Különleges élmény volt. [26.09.2011]
|
|