"Ez az együttes egy olyan élmény volt számomra, ami megpecsételt, bármit zenélek ezentúl, funkyt, rockot, bluest, ott marad bennem egy kicsi groove."
R.: Hogyan született a La Créme?
H.: Egy DJ-vel kezdõdött, aki mellé gyorsan kellett egy bõgõs meg egy gitáros. A bõgõst hozta a menedzser, így még szükség volt egy gitárosra. A bõgõs ismert engem, és amikor leültünk együtt egy nagyot kávézni, annyira jól sült el a dolog, hogy hirtelen még kellett egy dobos, meg egy egzotikus, bársonyos hangú énekesnõ.
Ahhoz pedig, hogy meglegyen az a groove-os, DJ-es, Café del Mar-os hangzás, kellett még legalább két ûtõs, hogy ott pörögjön-kattogjon az egész buli. Õket a menedzser kereste meg. A dobost, Sacit én hoztam be, õt egy közös, sajnos meghiúsult jazz-projektbõl ismerem.
Aztán elgondolkoztunk a közös ismerõsökön, ki tud jól énekelni, így megtaláltuk az énekes csajt. Nagy meglepetésünkre a csajszi vagy három-négy nyelven énekelt, angolul, spanyolul, franciául meg minden szöszöm.
A dobosunk pedig, Saci, aki a Semnal M régi, 70-es évekbeli dobosa 56 évesen úgy dobol, ahogyan a jamaicai rasztás gyerekek dobolnak újabban. Olyan volt, hogy amikor próbáltunk és behunytam a szemem, eltûnt az öreg Saci, helyette megjelent egy rasztafürtös, kicsi, izmos, technós „niggah”. Aztán kinyitottam a szemem, és megint ott volt a kicsi, bajuszos, szemüveges, õsz hajú bácsika.
Éppen a Crema nevû kávézó megnyitójára készültünk, amikor arra gondoltunk, hogy ha már a zenénk is olyan finom krémes, elit, fílinges valami, akkor legyen az együttes neve "La Créme". A zenénk bár egyáltalán nem volt kommersz, nagyon jó hangulatot tudott teremteni a bárban, aki beült azonnal elkezdett bólogatni, míg szürcsölgette a kávét. Gyorsan ki is alakult egy stabil hm... ha nem is rajongótábor, de „élvezõtábor”. Ahány koncertünk volt, mindig ott volt egy jó nagy számban levõ állandó hallgatóság.
Olyan jó hangulattal indult az egész, és ez szerintem meg is érzõdött a zenénken. Nem arról volt szó, hogy hû, de jó zenekar vagyunk, vagy milyen sok nehézségen mentünk keresztül együtt. A semmibõl máról holnapra jöttünk össze, nem ismertük egymást, de úgy éreztük, hogy ha nem is hoztak volna össze minket, elõbb-utóbb úgyis egymásra találunk. Nem volt semmi erõlködés, izzadtságszag, minden nagyon "ott volt".
R.: Mennyi idõ alatt alakult ez így ki?
H.: Nagyon intenzív volt. Képzeld el, hogy megvolt a teljes felállás december elején, és annyira jól haladtak a dolgok, hogy december végére a menedzser már elintézte a bemutatót a Diesel Club-ban, tévével, meg rádióval, meg mindennel. Oda pedig legalább másfél óra anyag kellett valamiféle dramaturgiai sorrendben, hogy egy kicsi show is legyen. Egy áldott hónapig egész nap próbáltunk. Ettõl volt szép, hogy annyira intenzív volt. Mindenki hozta az ötleteket, és azokat kibontakoztattuk: mindenki hozzátett valamit, ami szerinte illett hozzá, ami tõle jött. Abszolút impró nem volt talán egy se.
R.: Ilyen nagy csapatban hogyan tudtatok közös nevezõre jutni?
H.: Soha nem lesz egy zenekarban teljes az egyetértés. Még olyan régi, rutinos zenekaroknál, mint a Rolling Stones is vannak viharok. Ezt nem lehet elkerülni, át kell hidalni. Kikerülni nem lehet, a kérdés az, hogy hogyan vészeled át.
R.: Albumról esett-e szó?
H.: Volt szó róla, dehát még a szerzõdés megkötése elõtt tárgytalan lett az egész: elkezdõdtek a problémák. A menedzser robbantotta ki a rossz fílinget, s beindult a láncreakció. Kezdtek kialakulni a kis klikkecskék, hogy mi ketten és õk hárman, vagy mi négyen és õk ketten, s így befuccsolt az egész. Kár, mert így, miután a banda felrobbant, mindenki haragszik legalább egy emberre. Szerintem lesz ennél sokkal nagyobb szintû buli is mindegyikünknek a karrierjében, de nagyon bánom, hogy vége. Ez az együttes egy olyan élmény volt számomra, ami megpecsételt, bármit zenélek ezentúl, funkyt, rockot, bluest, ott marad bennem egy kicsi groove.
R.: Nem merült fel, hogy egy mag a La Créme-bõl fennmarad?
H.: De igen, csakhogy ez sem jött be. A kulcsemberek sorra beadták a kulcsot, a bõgõs, az egyik alapítótag, máról holnapra karate-mester lett és elhúzott Új-Zélandra, a DJ beleunt az egészbe, nélkülük pedig már nem lett volna az igazi.
R.: Hogyan tovább?
H.: Alakulgat valami egy komoly, befutott együttessel, de errõl még nem akarok mondani semmit. Ezenkívül pedig van egy régebbi szívügy zenekarom, a neve Balance, együtt zenéltünk Szejkén, és azóta is havonta egyszer összeülünk egy hétre próbálni.