• Megosztás:


Szokolay Sándor, zeneszerző, aki Kodály tanítványa volt

   Kertész Melinda rovata
   a rovatot 2002-2007 között Sipos Zoltán vezette

"Végigsétáltam három elnyomáson. Tenyerén hordoz az Isten, hogy megértem a nyolcvanadik évet, sikerült mindig kimásznom a gödörből" - mondja a magyarországi zeneszerző, aki nemrég vette át az Artisjus komolyzenei díját Tél végi tavaszváró című oratórikus látomásaiért.

Fiatalkorában misszionáriusnak készült – hogyan, kinek a tanácsára lett végül zeneszerző?

– Tulajdonképpen papnak készültem: teológiát is akartam végezni. Költő szerettem volna lenni, írtam fából faragott fűzfapoéta-verseket, orvos is akartam lenni, de leginkább pap – a misszionáriusság azért vonzott, mert világot is akartam látni. Evangélikus-lutheránus vagyok, gyakorlom a vallásomat, az egész életemet kételkedés nélküli istenhitben éltem le.

Vagy huszonkét betegségem volt már – három szívinfarktus, szívműtétek, agyembóliák. Végigsétáltam három elnyomáson. Tenyerén hordoz az Isten, hogy megértem a nyolcvanadik évet, sikerült mindig kimásznom a gödörből. Életimádó, sokat viccelő ember vagyok, talán ennek köszönhetem, hogy nem törték meg az erőm.

Édesapám a Békés-tarhosi Énekiskolába íratott be, ami az első bentlakásos Kodály-iskola volt Magyarországon. A legmagasabb pontszámmal vettek föl – nyáron volt a felvételi, az ablak alatt hallgatta. Soha nem felejtem el azt az örömet, és hogy édesapám azt tanácsolta: becsüljem meg magam. Próbálom, de nem olyan könnyű.

A zeneiskolában pár hét alatt kitanultam a zongorakottákat, könyvtárunk pedig nem volt. Azt mondta az első zongoratanárom, Sipos Éva (alig volt idősebb nálunk, a fél iskola fiútagjai szerelmesek voltak bele), hogy írjak új gyakorlatokat, etűdöket, amíg meg nem érkezik a zongoraiskola. Nem azt csináltam, hanem elkezdtem gyerekdarabokat komponálni: fogócska, Hüvelyk Matyi, körülbelül 150-200 darabot írtam.

Szokolay Sándor (jobbra) átveszi a komolyzenei díjat Szinger Andrástól, az Artisjus főigazgatójától
Fotó: Fazekas István/Artisjus

Ez megváltoztatta az egész életemet, úgy éreztem: Istentől kaptam, hogy rám szakadt a komponálhatnék, és azóta szüntelenül komponálok. Szerintem az a legjobb pályaválasztás, amitől boldog az ember, és én soha nem kínlódtam. Ha nem ment a komponálás, már a kezdet kezdetén is lefeküdtem és aludtam egyet, olyankor mintha angyalok javították volna ki.

A pályám mellett a másik boldogságom az, hogy magyar vagyok: a magyar nyelv lényegileg nem hasonlítható Európa egyetlen nyelvéhez sem, és a zenei anyanyelv nagyon nagy ajándék az ember életében. A hitben élésről azt mondanám, nem vagyok álszent típus, szeretek templomba menni, de a legkönnyebb úgy, hogyha a templomban egyedül az Istent találom ott, mást nem.

Ökumenikusan gondolkodom, nagyon szégyellem, hogy az Európai Unió alkotmányában a kereszténységet nem vállalták, mert a kereszténységnek köszönhető az, hogy Európa itt tart. Kodály Zoltán tanár úr – aki életem legnagyobb személyes példaképe, nem a zeneisége, hanem az emberi jelleme, hite, magyarsága miatt – azt írta nyolcvan éve, hogy Európa nem arra kíváncsi, hogyan utánozzuk őket, hanem hogy mit adunk magunkból.

Fotó: Fazekas István/Artisjus

Kodály Zoltán szigorú tanár volt, tanultam nála népzenét, és nagyon sokszor mentette meg az életemet. 1956 után írtam A tűz márciusa oratóriumot, a sárospataki alkotóházban: megjelent három bőrkabátos azzal, hogy népellenes művet írok. Becsengettem a tanár úrhoz, kérdeztem, hogy mit csináljak.

Azt kérdezte, miért rebelliskedik maga, fiatalember? Nem fogja tudni végigcsinálni a pályáját. Azt kérdezte, honnan vette ezt? Mondtam, a Psalmus Hungaricusban is az áll, ne bántsd a magyart. Igen, felelte, de én öregember vagyok, és megengedhetem magamnak – de higgye el, hogy indexre kerülhet a műve. Így is lett. A tűz márciusát ötven évig nem lehetett játszani, most Kocsis Zoltán kihalászta valahonnan.

Ez a puha diktatúra nem volt valami puha, ezt nem kell magyaráznom. A politika amúgy sem érdekel, a kultúrát látom a legfontosabbnak. A politika nem hoz létre semmit. A jobboldalnak és a baloldalnak egyre kellene vigyáznia: hogy az értékeket, amelyek nem pénzzel mérhetők, menteni, őrizni, ápolni kell.

Az útravaló, amivel elindítottak, nem a violin- és basszuskulcsok, nem a népzene, hanem az az emberi tartás, ami nélkül nem lennék itt. Kodály tanár úr azt mondta Bartókról halála napján: Bartók attól volt nagy, hogy túlmutatott önmagán. Ez a túlmutatás önmagunkon számomra örök tanács volt. A legutálatosabb szó számomra az önmegvalósítás, nem önmegvalósítás kell, hanem szolgálni kell.

Ugyancsak Kodály tanár úr mondta, hogy a jó zeneoktatás a kezet teszi utoljára a helyére, és bár fontos a fej, a lélekről se feledkezzünk meg. Úgy érzem, ma is ez a legnagyobb baj a világban: még mindig a szereteten mosolyognak. Észre kellene venni, hogy senkit nem felejtenek itt – nem valami szigorú Istenre kell gondolnia, magunknak adunk számot.

Meggyőződésem, hogy a művészeteknek nem elsődleges célja a szórakoztatás, hanem az, hogy értelmet adjanak az életnek, vigasztalást. Jobb emberek, akik a zenét szeretik.


– Milyen irányba haladt a komolyzene a több mint fél évszázad alatt, amit ön zeneszerzői, oktatói pályán töltött?

Stravinskyt kérdezték New Yorkban, hogy mi a véleménye a modern zenéről, azt mondta: utálom. Mondták neki, de ön a modern zene atyja. Azt felelte, én nem modern zenét írok, hanem jó zenét. Én is ezt szeretném (nevet).

Az avantgárdnak, a kísérletezésnek nem vagyok ellensége. De annyira rövid az élet, hogy fölösleges dolgokra nem szánom – ha nem érzem, hogy avantgárd, ütemvonal nélküli, minimál zenét kell írni, akkor nem írok. Ha egy Babits- vagy Ady-verset elolvasok, tudom, hogy meg lehetne zenésíteni – de csak akkor szabad nekifogni, ha érzem, hogy muszáj.


– Számtalan műfajban alkotott – melyik a kedvence?

– Az opera, a legjobb operámnak a Hamletet tartom: a lázadó Hamletet, a leleplező Hamletet írtam meg. Írtam oratóriumokat, harminc kantátát írtam, szimfóniákat – szeretnék egy Isten-szimfóniát írni. Öreg koromra úgy érzem, nem a szájbarágós szöveg a fontos, hanem hogy anélkül is érezhető legyen a mondanivaló.


– Hogyan látja a fiatalok és a zene viszonyát?

– A fiatalokat úgy látom, hogy mind ki akarja az eget meszelni, én is azt próbáltam – nem nagyon lehet, de ki kell próbálni. Nem szerettem tanítani, mégis harminc évig tanítottam a Zeneakadémián – a növendékektől nagyon sokat lehetett tanulni.

kérdezett: Fülöp Noémi

[23.4.2011]




Folytatnád-e ezt a beszélgetést?

Igen 13
Egy masik beszelgetést talán 0
Nem 1



Korábbi interjúk
 
Ákos és Szilamér
> akik hirtelen felindulásból elmentek megfürödni az Atlanti-óceánban
Róbert
> aki Matchboxokat gyűjt
Áron
> aki túravezetőként magyarországiakat szívatott kitalált állatokkal
Laura
> aki metál és indusztriális zenészekkel készít hobbiból interjúkat
Gordon
> aki mások helyett írt államvizsga dolgozatokat
Zoli
> aki Marosvásárhely legmenőbb márciuskáit árulja
Tünde
> aki kamionsofőr
Szabó Árpád
> aki nem fél a kínaiaktól
Jackie
> akinek a külföldi önkéntesek fizetnek, hogy Erdélyben dolgozhassanak
Horobeţ Emil
> aki művészetnek tartja a mateket
Andrea
> aki nem érzi az illatokat
Gyurka István
> aki autókat tuningol
Corina
> aki csak nyers ételt eszik
Melinda
> aki Japánban élte át a földrengést
Szokolay Sándor
> zeneszerző, aki Kodály tanítványa volt
Anna
> aki színekben látja az időt
Laura
> aki 139 szülinapot tud fejből
Victor
> aki a Predatort rajzolta
Iris
> aki kilépett a Facebookról
Marian
> aki a Himaláján és a Szaharában is leszaladta a maratont
Csaba
> aki elméleti fizikus Izlandon
Gonzó
> aki kiskorú gengsztereket szelídített egy dél-karolinai városkában
Stefano
> aki 60 országban járt
Paul
> brit világutazó, aki most Háromszéken él
Ila Gábor
> aki visszavett a tempóból
Ileana Mavrodin
> aki Kanadából költözött haza, hogy földházat építsen
David Mallegol
> aki utcagyerekeknek tart cirkusz-műhelyt
Dombi Botond és Szabolcs
> ifjú animátorok
Orsós János
> buddhista pedagógus, aki kitört a cigánytelep kilátástalanságából
Chris
> az aktivista
Kelemen Márton
> aki Kolozsvár központjában horgászik
Adrian Olar
> jegyellenőr
Volker Gerling
> aki gyalog vándorol és zsebmozikat mutogat
Lorik
> aki fixer volt Koszovóban
Olivér bácsi
> aki kapus
Cezar
> aki a druidizmus követője
Bordáska
> aki nem eszik cukrot, felvágottat vagy sült húst
Valer ezermester
> aki esernyőket javít, de a lakberendezés a hobbija
M.
> aki a karajról zsírszegény tehéntúróra tért át
Remus Turda
> máramarosi zsidó
dr. Pusztai Noémi
> aki állatokat homeopátiával gyógyít
Tania
> aki szarajevói születésű temesvári szerb
Ibolya néni
> cerkófmajom-tulajdonos
Hirschfeld Éva és Ida
> műlégykötők
Zsuzsa asszony
> aki jósnőnek született
Will Krause
> aki a Cartoon Networknak animál
Csizmadia András
> borszakértő, gasztrofilozófus
Bernhard Gittler
> a vadász-orgonista-ügyvéd-közgazdász báró
Nadir
> egy üzbég Kirgizisztánból
Milică bácsi
> akinek az egyik szeme sír
DL, egy iráni srác
> aki emigrálni akar
Bréda Ferenc
> aki Mumu forever
Balázs Imre József
> aki belülről fordítja ki a medvét
Marie
> a vegetariánus
Muszka Sándor
> költő
Pataki Csaba
> táltos-tanítvány
Júlia
> aki 77 évesen e-mailezik és chattel
Vadnay Attila
> sztárfodrász
Attila és Álmos
> az "édi kis romániaiak"
Yale
> aki kelet-európai zsidó hagyományokat kutat
Rezső
> az ínyenc
Nándika
> a médiás, blogger, ámokfutó
Gergő
> amatőr ralis
Brad Vee Johnson
> a Sounds of Boney M tagja
Attila és Álmos
> a téma: manele
Réka
> az animé-őrült
Szende
> aki bohócokat gyűjt
Izabella
> a magyar, román és szász kultúra határán
György
> egy menő váradi lokál pultosa
Ralph
> aki Goában bulizott
Zita
> akinek Angyala van
Névtelen
> aki Romparkint szedett
Bán és Jancsika
> utazók
Dana és Luci
> nudisták
Gonzo
> aki halláskárosultakat tanít
Mihai Chirilov
> szabadúszó
V.
> aki sátánista volt
Chase
> a misszionárius és divat-tervező
Kozma bácsi
> aki 63 éves, egyetemista és bentlakásban lakik
Stella
> a transzvesztita
Névtelen
> aki skinhead volt
Menyhárt
> aki nem bír felkelni
Papsi
> a szoknyavadász
Sorin Tara
> a "legnagyobb Románia-ellenes"
váradi névtelen
> aki pszichedelikumokat próbált
Leon
> a taktikai művész
Egyetemisták
> első kolozsvári élményeikről
Zsuzsa és lakása
> akiknek saját életük van
Áron
> aki lefotózott egy Chipendale-tagot, amint pisil
Lepi
> aki látástól-vakulásig sörözik
Attila és Zoltán
> a gourmandok
Szabó Anikó
> a reneszánsz táncról
Levente
> aki tornatanár és japánul tanul
Pityuka
> a punk
Áron
> aki Amerikában dolgozott és pénz nélkül jött haza
Führer
> a cigánykutató és éjjeli˜r
Dávor
> a horvát, aki Bécsben él s magyarul tanul
Farkas Árpád
> a bhakti-jóga hívő
Giusz
> aki megadja a módját az olvasásnak
Házsé
> a humor-krónikás
Nagy Zoltán
> akinek denevér a hobbija, de verebekb˜l doktorál
Imola
> aki rajong a vulkán-kitörésekért
Zuh Deodáth
> aki a magyarság, a filozófia és a menedzserfoci összefüggéseir˜l értekezik
Guccika és Attila
> az internátusi vitézek
Ági
> az elektronikus zenér˜l
Gyömbér
> aki szerelmes Párizsba
Elemér és Buza
> a divatos emberek
Misi
> aki rosszul választott
Könczey Elemér
> karikaturista
Cilu
> az ex-mikrobiofóbiás
Zágoni Balázs
> a filmkészítés buktatóiról
Timi, Iza és Annamari
> a "srác-fˆz˜k"
Szakáts István és Rarita
> világutazók
László Orth Hunor
> aki zenélni "krémesen" szeret
Karácsonyi Zsolt
> akit Lao-ce segített át a katonaságon
Szabó Attila
> az improvizőr







24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS