Gonzó, aki kiskorú gengsztereket szelídített egy dél-karolinai városkában Mi soha nem fogjuk megérteni a hiphop-ot, mert nem értjük a kódolt nyelvet. A fiatalok identitását a gang határozza meg. Sumter egy 60 ezer lakosú Dél Karolinai városka. Lakosságának fele fehér, harmada fekete. A két közösség többnyire párhuzamosan él: a tranzit zónába tartozik a suli, ahova a “deviánsok” kerülnek. A tanárok fele külföldi. Itt tanított három évig Gonzó, az egyik legszelídebb alti, akit valaha megismertünk. Jelenleg a halláskárosultak iskolájában dolgozik és ifjúsági kört vezet a Genezius társaságnál. Egy, Gonzóval készült korábbi CityZen itt olvasható. Milyen volt a kapcsolatod a gengszter srácokkal? – Nagyon jó volt a viszonyom velük. Több diákom volt, akit fegyveres rablás miatt megfigyelés alá helyeztek. Azokkal volt a legnehezebb, akik el voltak kényeztetve, és akik jellemző módon befolyásos fehérek rokonai voltak. A fekete ganges, fegyveres rablásos figurák esetében viszont tiszta volt a helyzet. Ő tudta ki vagyok én, én tudtam ki ő. Az amerikai ottlétem harmadik évében már olyan szinten voltunk, hogy az egyik fekete diákom egy meséskönyvet adott ajándékba a lányomnak. Volt egy másik diákom, aki már lelki gondozónak tekintett: annyira megbízott bennem, mint talán senkiben azelőtt. Mi volt a konkrét feladatod a suliban? – Magatartászavaros diákokkal foglalkoztam. A munkám lényege a felzárkóztatásuk volt. Voltak tanulászavaros diákok is, az ők esetükben a készségeiket fejlesztettük. Átlag tízen voltak egy osztályban, túlnyomó részük fekete, gettós “gengszter” gyerek. Te ki voltál a számukra? – A furcsánál is furcsább. Egy fehér tanár voltam, amiből persze sok minden következik. Egy furcsa külföldi. Az iskolában sok külföldi tanár volt, az indiait, fülöp-szigetekit el tudták helyezni, de a kelet európai fehér már más volt. Ezért voltunk mi furcsábbak a furcsánál. Csodálkoztak, hogy ismerem Tupac-ot, meg a kosarasokat. De például a jazzről semmit nem tudtak. Azt mondták: “old music”. Ez egy kicsit bosszantott, mert az övék egy nagyon beszűkült világ. Persze ami van, az nagyon erős. A hiphop náluk létforma. Amikor szerelmesek akkor talán hallgatnak R'n'B-t, de a hiphop a meghatározó. Mi soha nem fogjuk megérteni a hiphop-ot, mert nem értjük a kódolt nyelvet. Meghatározó még, hogy ezek a fiatalok gang-ben élnek -- ez a létformájuk, identitásuk. Te választasz ganget, vagy a gang választ téged? – Szerintem a gang választ téged. Sumterben két gang volt, értelemszerűen az osztályomban mindkét gang tagjai jelen voltak. Az iskolai szabályzat nagyon szigorú volt a tekintetben, hogy semmilyen gang jegyeit nem volt szabad viselni. Ilyen gang jegy például az, amit nálunk “Beatrice” vagy babos kendőnek nevezünk. A Burger King a Crips gang jele. A “BK” a kezdőbetűk jelentése: “Blood Killer” – minthogy a Blood a másik, rivális gang. A rendőrség évről évre tájékoztatást tart arról, melyek az aktuális gang jelek. Fontos eseményekkor, például az egyik gang tag temetésén az egész család hordja a gang jeleit. Azon kívül, hogy ezek a gangek egymás ellen határozzák meg magukat, milyen más tartalma lehet annak, hogy egy bizonyos gang tagja vagy? – Semmilyen. Ez egy tribális dolog. A társadalom szempontjából bizonyos beavatási feladatok jelenthetnek veszélyt. Ilyen feladat lehet például, és ez most nagyon konkrét, hogy: lőj agyon egy nőt a benzinkútnál. Számodra világos volt, hogy melyik fiatal melyik ganghez tartozik? – Nem. Az osztályban, amikor egymással beszélgettek lehettek ennek jelei, de én nem értem az ők Gullah nyelvüket. Ez jóval több, mint egy szleng: kódolt nyelv, ami visszanyúl a rabszolgatartó periódusig. Kellett egyeztetned a két világ között? – Nem. A feketékkel a suliban, a fehérekkel a suli után volt dolgom. Ami nehéz és idegen volt, az az életforma. Például a hétvégi rítusok. Meglepett, hogy emberek, akiket úgy tartottak számon, hogy értenek a filmekhez, halálosan komolyan beszélnek a Batmanről. Szemléletes az is, hogy az amerikai foci, ami ott nemzeti kérdés, mennyire unalmas számunkra. Ha jellemezni kellene az amerikai társadalmat, akkor az amerikai foci nagyon jó példa lenne. Hogy érted? – Rendkívül unalmas sport – azt hiszem egyszer néztem 25 percig. Van egy hatalmas apparátus, sok szervezés, stratégia, edzők kommunikálnak egymással meg a csapattal. Aztán beállnak, pár másodpercig futnak, aztán megint tervezés. Az egész sport iliászi küzdelmet modellez. Mindenki szupermaszkulinnak néz ki, az amerikai foci köré épül az amerikai héroszi identitás. Bush szokta mondani: “strong nation”. Amerikában közfelháborodást szült Obama, amikor a G8-as csúcstalálkozón azt találta mondani: tanulni jöttem ide. Akkor foglaljuk össze, milyen a Dél karolinai fehér kisvárosi lét? – Konzervatív, vallásos, kiszámítható, biztonságos. Maximálisan támogatják a hadsereget, legyen az Irak vagy Haiti. Az autókon ott a felirat: “We Support the Troops”. Az amerikai oktatás a 22-ik helyen van világviszonylatban, az anyanyelv és a matematika tekintetében. Ezért a magukat elitnek tartó óvodákban már folyik a tanítás, a játék extra dolog, amire akkor kerülhet sor, ha marad rá idő. A lányunk például még csak három éves volt, de már tanulta az ábécét, feladatlapokat hozott haza. Ebből a szempontból nem volt jó nekünk. Szociális szempontból viszont igen. Rendkívül barátságosak ott az emberek. Az emberek, ha éppen szarul vannak, ügyelnek arra, ne adják át másoknak. Az amerikai klisé inkább az, hogy mindenki felületes, bezárkózó... – Ezt meg lehet közelíteni így is. De úgy is, hogy, ha van bennük keserűség és agresszivitás, akkor ők menedzselik azt. Amikor hazajöttünk, az volt nehéz, hogy hozzá kellett szoknunk az itt megnyilvánuló, leginkább butaságból származó agresszivitáshoz. Hogyan élte meg a helyi fehér közösség az elnökválasztásokat? A lelkészünk, haladó gondolkodású lelkész volt és jelezte a gyülekezet számára, hogy a hit igazi értelmében vett keresztény közösség nem politikai csatározásoktól kell függjön. A demokrata elnökért is kell imádkozni, nem csak a republikánusért. Egyébként amikor ezt elmondta, bizonyos gyülekezeti tagok ezt számon kérték. A fekete diákjaidra is jellemző ez a „kemény vagyok, mert amerikai vagyok” magatartás? – Nem annyira. Bennük van egy elhatárolódás is mainstream fehér kultúrától és politikától is. A feketékben van egyféle “avantgarde”. Tudtál európai értelemben “kontaktust” teremteni a fekete diákjaiddal? – Amikor odakerültünk kéthetes képzésen vettünk részt, ahol folyamatosan azt nyomatták, hogy ne próbáljunk barátkozni, emberi kapcsolatot létesíteni velük, mert nem fog menni. Ha megpróbáljuk, gyengének fognak tekinteni bennünket, vissza fognak élni a bizalmunkkal, ki fognak készíteni minket. Azt tanácsolták: “keep them busy”, foglaljuk le őket. Mi ezt nem értettük, úgy hittük, hülyeség. Az első órák jól működtek, elkezdtünk kommunikálni. Közben a diákok megfigyelték, hogy ha kikérezkednek a kaja automatákhoz, akkor kiengedem őket. Elkezdtek visszaélni ezzel. Meséltem nekik a családomról, meghallgatták, elraktározták. Adott pillanatban az volt az érzésem, hogy kezdünk emberi viszonyba kerülni. Csakhogy voltak napok, amikor nem voltak hajlandók semmit sem csinálni, és akkor előjött a konfliktus. Elkezdtek ironizálni, támadni, felhasználva azokat a dolgokat, amiket elmondtam magamról. Beigazolódott, amit a képzők mondtak. Ez akkor nagyon levert. Igazságtalannak érzeted? – Igazságtalannak, embertelennek, elidegenedettnek. Nem éreztem azt, hogy a kapcsolatunknak lenne egy íve, története. Visszaesett az egész. Én nem tudom eltölteni a napom több mint felét úgy, hogy androidként járok-kelek közöttük. Eldöntöttem, én igenis emberi kapcsolatot akarok velük. És akkor rájöttek, megértették, hogy így is lehet. Kezdetben nem tudtak mit kezdeni ezzel, idő kellett ahhoz, hogy rájöjjenek arra, hogy ennek van értéke. Ehhez az is hozzátartozik, hogy kezdetben mindentől tartottam. Nagyon ügyeltem arra, hogy mit hogyan mondok, nyugaton tudniillik bármikor beperelhet a diák. Második évtől már nem féltem, láttam az amerikai kollégáimat is keményen beszélni. Megtanultam keménynek lenni, de közben nyitottnak is maradni. Tudod alkalmazni az ottani tapasztalataidat az itthoni pedagógusi munkádban? – Nem igazán. Inkább a munkapotenciál növekedett meg. Az egy nagyon intenzív menet volt Amerikában... Kérdezett: Kelemen Attila Ármin [24.2.2010]
|
|