Paul, brit világutazó, aki most Háromszéken él Azt gondolják, ha valaki Nyugatról jön, mindene megvan. Miért akarna itt élni, ha élhet ott is? Paul körbeutazta a világot, most pedig a felső-háromszéki Ozsdolán él. Túraszervezéssel foglalkozik, külföldieket utaztat Land Roverrel az erdélyi hegyekben. Nyugati perspektívából tekintve az emberek és a hely varázslatos, ám a rengeteg szemét, az állatokkal való kegyetlen bánásmód szemet szúr annak is, aki csak turistáskodni jön Erdélybe. Hogy kerültél Felső-Háromszékre? 1993-ban jöttem ide először, Zágrábból érkeztem, ahová a balkáni háborúk idején orvosi segélyt vittünk a sebesült muszlim menekülteknek. Azt hittem, csupán egy hetet töltök el Kézdivásárhelyen. Éjjel érkeztem, az első ember, akivel találkoztam, Bíró Gábor ideggyógyász volt, és emlékszem, megkérdeztem tőle, miért van magyar neve... Na az volt az első leckém a székelyekről. Negyven országban tartózkodtam rövidebb-hosszabb időszakot, sokat utaztam, de már akkor éreztem, ez egy olyan hely lesz, ahol több időt is eltöltök. Miért? Nem tudom. Csak volt valami az emberekben, a helyben. Egyszerűen megszerettem. Odamentem a kórházhoz, és felajánlottam, ingyen kiképzem az alkalmazottakat (Paul az asszisztensképző szakmában dolgozott 24 évig – szerk. megj.), ha adnak élelmet és szállást. Hat hónapig Kézdivásárhelyen laktam, majd Ozsdolára költöztem, egy orvosi központban dolgoztam, segélyeket hoztam. 1995-ben egy helyi lányt vettem el, van két gyerekünk. Időközben elváltunk, Németországban éltünk kilenc évig, ám én mindig vissza akartam jönni ide, és az eredeti foglalkozásommal felhagyva turizmussal foglalkozni. Mindaddig ez nagyon nehéz volt, amíg be nem léptetek az EU-ba. A csatlakozás után azonnal elkezdtem a turisztikai vállalkozásomat. Most nem megy jól, a Nyugaton nagyon érződik a válság hatása, kevesen utaznak – ezért most egy időre Németországba megyek dolgozni. Ozsdolára költöztem, ezt mindenki nagyon excentrikus, különleges cselekedetként könyveli el. Azt gondolják, ha valaki Nyugatról jön, mindene megvan. Miért akarna itt élni, ha élhet ott is? Mi oda akarunk vándorolni, te meg idejössz, akkor most mi van? De egy csomó értékesebb dolog is van, mint a pénz, itt sokkal gazdagabb a kultúra, a társadalom, a környezet. Nyugaton minden cementből van, túl sok az ember, és óriási a stressz. Sok pénzt keresünk, ez igaz, de amikor pénz van, kábítószer van, ha kábítószer van, bűnözés van. Itt sokkal kevésbé bonyolult az élet. Persze, sokkal nehezebb lenne itt élnem, ha ugyanannyit keresnék, amennyit egy átlagember. Szeretem Ozsdolát, sokan beszélnek angolul. Sok fiatal megy egyetemre, Kolozsvárra, vakációra hazajönnek. A polgármester, az orvosok is jól beszélnek, ők a barátaim. Ott akartam élni, ahol a legtöbb barátom van – így telepedtem le Ozsdolán. Vásároltam egy pici házat nagy kerttel, ott van a cégem telephelye is, lassan-lassan kényelmesebbé teszem, másfél év után már van vezetékes víz is. Csak áram volt, mindent meg kellett oldani. Mégis, itt minden 90 százalékban jobb, mint a Nyugaton. Asztmás vagyok, és mióta itt élek, 18 hónap alatt egyszer sem kellett inhalálót használjak. Nyugaton nagyon szennyezett a levegő. Az összes ország közül, ahol valaha voltam, ez a legjobb, ez biztos. Különleges. Van persze néhány negatív dolog is. Ezek önmagukban nem is feltétlenül rosszak, csak abból adódnak, hogy itt az emberek másképp gondolkodnak. Például hogy itt lassabban mennek a dolgok. Németországban vagy Nagy-Britanniában eldöntesz valamit, és megcsinálod. Ha be akarod köttetni a vizet, szólsz valamelyik cégnek, és 24 órán belül készen is van. Itt a pénzhiány miatt fejletlen az infrastruktúra, mindent nehezen lehet intézni, ez néha frusztráló. Nekem az az elvem: az emberek az elsők, utána jön a környezet. Persze, mindenhol vannak problémák. De itt annyira alacsony a bűnözési ráta, hogy a nyugatival össze sem tudod hasonlítani. A falvakban mindenki borzasztóan tisztelettudó és segítőkész. Bármilyen problémám van, valaki mindig segít. Nyugaton szerencsés vagy, ha tudod a szomszédod nevét. Soha nem szembesültél intoleranciával, idegengyűlölettel? Én személyesen soha. Csak segítőkészséget tapasztaltam. Mindenki fantasztikus, soha nem volt semmiféle problémám. Nem tudom, talán azért, mert angol vagyok – az embereket érdekli az angol kultúra, zene, nyelv, és sok ember úgy tekint rám, mint aki az ő érdekükben is idehozhat valamit. Iskolában is helyettesítettem, sok magánórát adok ingyen, sok fiatalt készítettem egyetemi nyelvvizsgára. Ozsdolán a községházán két csoportban oktattam angolt, gyerekeknek külön és a felnőtteknek is. Kilenc évig éltem Németországban. Hidd el, tudom, milyen az intolerancia. Ahhoz képest a magyarok tökéletesek... Természetesen Németországban sem mindenki az, vannak nagyon kedves emberek ott is. Mi, britek nagyon toleránsak vagyunk, mert gyarmataink voltak, multikulturális társadalmunk van; vannak negatívumaink, de nemzetközi összehasonlításban jól állunk. Egész életemben külföldön éltem, Máltán születtem, Malajziában éltem gyerekkoromban, mert apám a hadseregnél dolgozott. Talán ezért is jön, hogy állandóan utazzam, mert mindig költöztünk, amikor kicsi voltam. De most letelepedtél-forma... Hm... másfél éve élek itt. Ami érdekes, hogy az emberek a faluban különböző történeteket találnak ki, hogy miért lakom ott. Nyugati, van pénze, tehát csak valami különleges okból tartózkodhat Ozsdolán, gondolják. Az egyik sztori szerint a CIA-nak dolgozom, és rajtuk tartom a szemem, és jelentéseket teszek a román hatóságoknak. Ha elrepül a falu fölött egy katonai repülő, az már jel, és összesúgnak, hogy figyeltétek, mikor elszállt, Paul épp a faluban volt! Mire a barátaim megnyugtatták őket: Paul mindig a faluban van. Talán ezért olyan kedves veled mindenki. Lehet...(nevet) Viccen kívül, nagyon szeretem itt. A probléma az, hogy nem tudsz itt pénz keresni. Kölcsönt veszel fel és nagyvállalkozásba kezdesz, akkor talán, de a kisvállalkozónak nagyon nehéz. Nem kapsz semmi segítséget az államtól, sem információt, ellentétben mondjuk az Egyesült Királysággal, ott a kormány fizette üzleti tanácsadók segítenek neked, a papírmunkában is. Itt mindenért fizetnem kell, minden iratot lefordítani, és semmi támogatás. Adókedvezmény sincs, pedig az első három év a legnehezebb. Nagyon nehéz, főleg ezzel az új törvénnyel: ha nincs profitod, akkor is fizetned kell az adót. Úgy gondolod, mégis megéri kisvállalkozást indítani? Én most felfüggesztettem az enyémet. Jövő évben kezdem újra, nagyobb hangsúlyt fektetve az angliai reklámra. A tavalyi év jó volt, de idén a válság miatt nagyon csökkent az érdeklődők száma. A gond az, hogy Kézdivásárhelyen egy turisztikai iroda sincs. Jönnek állandóan a turistabuszok, de honnan kapnak információt, hogy hová menjenek, mit látogassanak meg, milyen nevezetességek vannak a környéken? Egy kis fabódé éppen megtenné itt a központban, szórólapokkal, térképekkel, szóbeli útbaigazítást nyújtó alkalmazottal. Ez lenne a minimum. És ebből az egész város profitálna. De nem akarok a negatívumokról beszélni – itt mindenki optimistának, pozitív hozzáállásúnak ismer, nem akarok kritizálni vagy panaszkodni. Néha jót tesz, ha egy külső nézőpontból elmondják az embernek a saját gyenge pontjait... Oké. A rengeteg szemét. És nem mondhatod, hogy a városi önkormányzat a felelős, mert mindenki problémája, mindenki felelőssége. Látok embereket, akik vezetés közben az autóból csak úgy kidobják a szemetet! Angliában ezért, ha nem is kerülsz bíróság elé, de azonnali hatállyal nagyon kemény büntetést fizetsz. A zsebüknél kell megszorítani az embereket, másképp nem változtatnak a szokásaikon. Ha büntetlenül megtehetik ezt, akkor továbbra is így tesznek majd. Sokfelé jártam, a transzfogarasin is rengeteg embert láttam, akik műanyag palackokat dobáltak szerteszét. Azért ment oda, hogy a természet szépségét csodálja, és akkor mégis tönkreteszi azt! Ez őrültség... A helyzet hamarosan katasztrofális lesz, mert bezárták a falusi hulladéktárolókat. Az én szemetemet havonta egyszer viszik el. És az embereknek annál több gyűl össze, mint ami egy kukába belefér. És én mondom neked, az emberek az erdőbe viszik majd, egy mellékút szélére, és leürítik! És élelem is kerül a kukákba, ami nem higiénikus, betegségeket kaphatsz. Nem mindenkinek van disznója, hogy a maradékot eltüntesse. Külön gyűjtjük a faluban a PET-palackot. De hová viszik? Van feldolgozó? Nem vagyok biztos benne, hogy újrahasznosítják. A polgármesterünk nagyon nyitott és haladó gondolkodású, de több ilyen emberre lenne szükség, hogy változzon valami. A kóborkutya-probléma sem egyedül egy polgármester feladata. Szükség van ennek kezelésére megfelelő létesítményekre, de kevés a pénz és nagyon sok a projekt, amit meg kell valósítani: a prioritás a tiszta víz, csatornázás, mindenre nincs elég pénz. Az embereknek is kell alternatívákon gondolkodniuk, segíteniük saját társadalmukon, nemcsak állandóan azt hajtogatniuk, hogy a polgármester csinálja meg. A felelős civil hozzáállást hiányolod? Igen. Nem tudom, a kommunizmus öröksége-e, de meg kell tanulni a társadalom egészének javára is gondolni. A kutyafalkák veszélyesek, gyerekeket is megtámadhatnak, tehát a kérdést kezelni kell, legalább ivartalanítani a populációt, hogy ne szaporodjanak tovább. Örökbefogadási programot indítani, és ami a legfontosabb: nevelni, oktatni, elmondani az iskolás gyerekeknek, hogy a kutya nemcsak házőrző, haszonállat, hanem barát is lehet. És hogy nem jó otthagyni a kutyákat megdögleni az út szélén. Ezeket a dolgokat elmondani lehet, hogy nem lesz hatása, de talán ha elmondom, hogy a turistáim ki vannak akadva attól, amit itt látnak, meggondolkodtatja az embereket. Az első dolog, amit a buszból kiszállva egy idegen meglát, az a szemét. Milyennek látod Székelyföld turisztikai potenciálját? Óriásinak. Nektek van a legnagyobb vadállományotok egész Európában. A legnagyobb erdőrengetegek itt vannak. Minden kliensem, aki eljött, el volt varázsolva, nem hitte, hogy létezik még ilyen. Sajnos, Romániának még mindig nagyon rossz híre van: az árvaházak, a kommunizmus jut eszébe az embereknek az országról. De amikor eljönnek, és látják a hegyeket, erdőket, a lovas szekereket, nagyon imádják. Sokkal egyszerűbbnek látják az itteni életet, és menekülnek a nyugati bonyolultságtól, ezért vesz mindenki házat Spanyolországban, Portugáliában, persze a brit szigetek esős időjárása elől is menekülnek. Minden turistám nagyon jól érezte magát itt. De egyedül nem tudok mindent elintézni, kellenének létesítmények, mint például Segesváron. Ott mindent elrendeznek, GPS-hez hasonló kütyün elektronikus térképet adnak a kezedbe, szervezett városnézés van idegenvezetővel, idegen nyelvű ismertetőket kapsz. Itt a központban semmi információt nem kapsz, hogy hova menj, hol szállj meg, hol kajálj, mit nézz meg. Hiába keresed az I betűt. A helyi panziók fizethetnének valamennyit egy információs irodának, hogy oda irányítsák a vendéget – ez csak szervezés kérdése. Mi lenne az, amit Nagy-Britanniából ideteleportálnál, ha hatalmadban lenne? Mi hiányzik a régi életedből? Nem sok... Ami érdekes, hogy itt az emberek inkább a saját otthonukban élnek társadalmi életet. Angliában az emberek a pubban szocializálódnak. A pubban szőnyeg van, szép nagy karosszékek, kandalló, mintha valakinek a nappalijában lennél, olyan kényelmesen érezheted magad. Ez hiányzik. Ahelyett, hogy otthon takarítanál, készítenél, fogadnád a vendégeidet, elméssz a pubba, és ott találkozol a barátaiddal. Itt csak bárok vannak. Mi a különbség a pub és a bár között? A pubban ehetsz, ihatsz, és olyan fotelben ülsz, amilyenben otthon is ülnél. A relaxáció helye. Itt vagy vendéglőbe méssz, vagy bárba. A bárokba pedig munkából érkezők járnak, falun egyenesen a mezőről, sáros lábbal. De ha nem voltál még angol pubban, nem biztos, hogy megérted, milyen is az. A kedvenc pubom a tengerparton van, ehetsz tengeri gyümölcsöt, sétálgathatsz, pihenhetsz... De végül is semmi nincs, amit idehoznék. Ja, a tea: ti itt másfajta teát isztok. Mindig Angliából szerzem be a készletemet. Szeretem az itteni ételeket, de nagyon nehezek. Soha nem híztam még így meg... De minden nagyon jó, szeretem itt. Megfordítom a kérdést: sok itteni dolgot lehetne elvinni Angliába. A segítőkész attitűdöt. A kommunizmus ideje alatt mindenki nehéz helyzetben volt, és hogy túléljenek, segíteniük kellett egymásnak – Angliában az embereknek, ha pénzük van, kevésbé törődnek a társaikkal. Ez nem ellentmondásos egy kicsit? Hiányzik a civil öntudat, a társadalmi problémákkal szembeni érzékenység, de az emberek segítenek egymásnak. Amiről beszéltem, az a jószomszédi viszony, egymásrautaltság. Ha én vízszerelő vagyok, és a szomszédom asztalos, akkor egymáshoz fordulunk, ha szükség van asztalosra vagy vízszerelőre. Angliában nem: felhívok egy telefonszámot, és egy ismeretlent bízok meg a munkával, mert nem is ismerem a szomszédaimat. A társadalmi felelősség más: itt az emberek a szemetüket máshol dobják el, és azt mondják, mit érdekel engem, ez nem az én városom. Pedig a társadalom egésze nemcsak a faluból és a szomszédokból áll. Nem helyes, ha valaki jófiú otthon a saját településén, de eldobja a szemetet a Fogarasi-havasokban, mert nem számít neki. Az ittenieknek csomó problémájuk van a faluban, mindennapi megélhetési gondok, tehát őket sem hibáztatom a thinking global hiányáért. De ez elsősorban nevelési kérdés, és hogy láttál-e más példákat. Ha nem utazol, nem fogod megérteni, hogy működik a világ. Angliában is hiányzik ez: sokan panaszkodnak apró dolgok miatt, én akkor arra gondolok, elviszlek Etiópiába, ahol egy egészségügyi létesítményben dolgoztam, ahol nincsenek orvosok, nincs gyógyszer. Hoztak egy gyereket súlyos égési sérülésekkel, akit ráadásul a varázsló előzőleg lótrágyával próbált kezelni, a sebe elfertőződött, le kellett vágni az ujjait. Egy rákbeteg nő reggeltől reggelig sikoltozott a fájdalomtól, naponta egyszer morfiumot adtunk be neki – nem volt más, amit tenni. Akkor egy órára elaludt, és kezdte elölről, amíg meg nem halt. Mikor megtapasztalsz ilyesmit, kinyílik a szemed. Az emberek sokat panaszkodnak, hogy ez nincs, az nincs, mégsem hibáztathatod őket, mert nem tudják, hogy van ennél sokkal rosszabb. Mindenhol vannak kezdeményezők és követők – előbbiek megcsinálják, a többiek csatlakoznak. De ha senki nem tesz semmit, akkor semmi nem történik soha. Kérdezett: Bakk-Dávid Tímea Paul itteni életéről blogjában is olvashatsz: >> My Life In Transylvania >>. Az ő fejéből pattant ki a Transylvanian Wildlife Project ötlete is; a cél feltérképezni és megmutatni a világnak a térség flórának és faunájának gazdagságát, és a fotókkal mint promóciós anyaggal népszerűsíteni a fenntartható turizmust. [28.8.2009]
|
|