• Megosztás:


Ila Gábor, aki visszavett a tempóból

   Kertész Melinda rovata
   a rovatot 2002-2007 között Sipos Zoltán vezette

"Amióta itt vagyok, nincs mobilom. Leadtam, felmondtam az előző “hype” életemet, a mindig-legújabb mobiltelefont, notebookot és autót, de nem hiányzik különösebben egyik sem."


Valaki azt mondta rólad, hogy te egy „modern ősember” vagy, mit gondolsz erről?

Ezzel most megleptél, bár van egy sejtésem, hogy mire gondolt az illető.


Talán arra, hogy például nincs mobiltelefonod.

Mobilom tényleg nincs, de van például messenger ID-m. Én inkább a „neohippi” címkét szoktam magamra aggatni, bár ez sem feltétlenül jó, nem feltétlenül fedi a valóságot. De ilyen szempontból, hogy lemondtam a telefonról, meg az egyéb ilyen konzumkütyükről, igaz az állítás.


Mi volt, ami zavart a mobilban? Hogy állandóan elérhető voltál, állandóan be voltál kapcsolva?


Nem volt ez ennyire eltervezett, hogy otthon leültem és kirajzoltam magamnak kockás papírra, hogy milyen ember leszek én. Egyszerűen így alakult, tény, hogy az én korábbi életemben elég brutál mobiltelefon-felhasználó voltam. A legutolsó munkahelyemen pl. a főnököm Chicagóban ült, az ugye mínusz 7 óra. Aztán bevezettünk egy rendszert Kínában a chengdu-i Mc Donald’s-nak, ami meg plusz 7 óra. Ez azzal járt, hogy a leglehetetlenebb időpontban, hajnali kettőkor épp úgy csengett a telefonom, mint reggel 6 órakor, mert az időeltolódás miatt ez nekik teljesen oké volt.

Amióta itt vagyok, nincs mobilom. Leadtam, felmondtam az előző “hype” életemet, a mindig-legújabb mobiltelefont, notebookot és autót, de nem hiányzik különösebben egyik sem. Mondják, hogy ez így önzőség, mert hogy nehéz engem elérni a barátoknak, ismerősöknek, de nem vagyok hajlandó magamra venni, aki akar, el tud érni így is.


És nem voltál olyan helyzetben, amikor érezted, hogy most nagyon kéne egy mobiltelefon? Mit csinálsz, ha bent ragadsz egy liftben?

Volt olyan szituáció, amire rá lehetett volna fogni, hogy most nagyon kellene, de igazából mindig meg lehet oldani. Lift már a mobiltelefon előtt is volt, és az emberek valahogy túlélték. Meg nem nagyon járok lifttel, itt amúgy is kevés a lift. (nevetve) Bíznék benne, hogy valaki egyszer csak rájön, hogy megállt a lift, várnék türelmesen, örülnék, hogy van egy kis időm gondolkodni.



Te nagyon türelmes ember vagy amúgy?

Ezek a jelzők egyrészt relatívak, másrészt az ember magával kapcsolatban nehezen tesz ilyen megállapításokat, hogy ő ilyen vagy olyan ember. Bár hallottam már másoktól, hogy én egy türelmes ember vagyok, de lehet ezt úgy is fogalmazni, hogy lassú, vagy nyugodt.


De hogyan kerül egy budapest-belvárosi srác Marosvásárhelyre?

Echte budapesti gyerek vagyok. Pesten születtem, ott is nőttem fel, meg ott dolgoztam sokáig. Az informatikai iparágban, egyre több pénzért, egyre nagyobb felelősséggel járó pozícióban: a klasszikus karriertörténet le volt játszva az én esetemben is. És akkor egyszer csak úgy rájöttem az egésznek az értelmetlenségére, besokalltam – vagy ezt megint többféle jelzővel lehetne illetni – attól a tipikus hajtós pesti életmódtól.

Reggel felkelsz, egy óra dugó, amíg beérsz a munkába, akkor dolgozol kora estig, aztán haza még egy óra dugó, egy film és két sör után már alszol, és reggel kezded elölről az egészet ugyanúgy. Mindez még egy jó nagy adag stresszel megfűszerezve. Persze ezt az ember bírja egy ideig, mert ez az életmód cserébe ajánl neki nyilván elégtételeket.


Nagyon sokan egy életen át bírják.

Igen, de vannak ilyen érzékenyebb csávók, mint én, meg néhány barátom is, hasonló életmódot folytató, egyébként nagyon érdekes emberkék, akik nem bírták. Különböző módon reagálták le, vagy váltottak, vagy valamilyen szinten belereccsentek.


De belefértek egyáltalán ebbe az életmódba a barátok?

Nyilván nagyobb szervezést igényel. Mert ugye az én korosztályomban már nem működött az az idealizált pesti kvázi-értelmiség életmód, hogy élsz a belvárosban, dolgozol valami trendi helyen, és közben a kávézókban összefutsz a haverokkal. Harminc éves kora körül a legtöbb ember már kiköltözik valahova agglomerációba, családi házba, mert már jön a gyerek. Az én esetemben ez úgy nézett ki, hogy a baráti kör szét volt szórva Érd és Pomáz között – ezek ugye 50 km-es távolságok egymáshoz képest. De a barátság valahogy túléli még az ilyen életmódot is.

De az előző kérdésre visszatérve, voltak olyan barátaim, nem is egy, aki odáig feszítette a húrt, hogy ún. menedzser-betegsége lett, és három napig nem tudott kijönni a lakásából. Amúgy józan életmódot folytató emberkék, tehát ebben semmilyen segédeszköz nem játszott szerepet. Ilyen-olyan tünetekben jelentkezett az embereknél ez a fajta besokallás. Ezt midlife-krízisnek is mondják, amit korábban későbbi időszakra tettek, olyan 40 év körülire, most ez egyre korábbra tolódik az urbánus életmódban.

Lehet, hogy ez nálam is az volt, vagy egyfajta missziókeresés, ki tudja. Ez sem volt annyira tudatos. A barátaim közül mindenki különbözőképpen kezelte, volt, aki lépett, volt, aki vissza tudott venni a tempóból – talán ez utóbbi amúgy a legnehezebb, hogy maradni és lefaragni. Ez olyan, mint a cigaretta, nem igazán működik az, hogy eldöntöd, hogy mostantól majd kevesebbet szívsz.


Nálad voltak ennek a váltásnak állomásai, előbb Debrecenben próbálkoztál.

Igen, voltak, meg eleve nálam nem járt ilyen látványos krach-kal, csak egyre inkább éreztem az egésznek az értelmetlenségét. Főleg, hogy ilyen szakmában dolgoztam, mint a számítástechnika, ahol hosszú-hosszú időn keresztül készítesz egy nagy méretű teammel egy olyan szoftvert, ami a bankok közötti átutalások tranzakciós díját mediálja. Nem tudod megfogni, hogy ez kinek jó. De a társadalomnak, közvetlenül, biztos nem.

Másrészt meg magában a szakmában is, a karrierben is lehet tovább menni. Nekem már nem ment, kifogyott a benzin. Az utolsó eset az volt, hogy megkötöttem egy viszonylag nagy összegű és erősen profitábilis üzletet a cégem számára. Ennek rendes körülmények között örülne az ember, dolgoztam is rajta jó pár hónapot, de amikor végül a megrendelő cég vezérigazgatója aláírta a szerződést, semmit sem éreztem. Teljesen elfogyott a motivációm: ezt hívják úgy, hogy kiégés.

Először úgy gondoltam, hogy a budapesti életmóddal van bajom, és akkor jött egy debreceni állomás. Leköltöztem Debrecenbe, és csináltam nagyjából ugyanazt, csak egy másik cégnek, még magasabb pozícióban, még több emberrel, és ezúttal viszonylag rövid idő, egy év elég volt arra, hogy rájöjjek, hogy ez sem jó.


És ekkor léptél tovább Marosvásárhely felé?

Felfedeztem, hogy ez nem a megfelelő váltás volt. Nehéz előre kiszámolni ezeket a dolgokat. Vagy nehéz azt mondani, hogy van az életemben egy probléma, és ezt így vagy úgy megoldom. Az ember tapogatózik, lépéseket tesz irányokba. És aztán lépsz kettőt, és megnézed, hogy ez jó irány-e, ha nem, akkor visszalépsz egyet, és elindulsz egy másik irányba.

(a szerző felvételei)

Ott ültem az egyébként szuper menő irodámban, éreztem, hogy ez nem oké, és miközben neteztem, láttam a hirdetést, hogy az Erdély FM zenei szerkesztőt keres, és akkor azt mondtam, hogy na ez az! Írtam egy e-mailt, arra válaszoltak és a következő hétvégén beültem a kocsiba, és eljöttem Vásárhelyre, aztán felmondtam a cégnél, és végleg eljöttem. A projektben felfedezni véltem azt a kulturális missziót, amit egy ilyen midlife-krízisben levő pasi felfedezni szeretne. (mosolyogva)

Én valamilyen szinten hiszek abban, csak ezt manapság kevesen ismerik fel, hogy a társadalomból nem csak kivenni kell, hanem vissza is kell adni. Ha körülnézel, most a legtöbb fiatalember úgy indul neki egyetem után az életnek, hogy neki mostantól automatikusan járnak a dolgok. A magas fizetés, például, függetlenül a munkája általa megtermelt értékektől. Én hiányolom az oktatási rendszerből és általában a nevelésből, hogy valaki elmondja nekik, hogy ez nem úgy működik, édes fiam, hogy folyamatosan csak kapsz, hanem ebből egy idő után valamennyit vissza is illik táplálni a rendszerbe.


És itt most jó, maradni fogsz? Nem érzed magad egy kicsit „aliennek” Vásárhelyen?

Pesten is ugyanezt szokták tőlem kérdezni. Tudja a fene, most jó, jól érzem magam. Nagyon jók a méretei a városnak, mind lakosságban, mind fizikai térben. Persze itt más közegben mozgok, a rádiós-színházi közeg nyilván eltér a nagyvárosi ifjú titán menedzseri rétegtől. De ha megnézem a régi barátaimat, ott is olyan széles a skála, az autóneppertől a gyermekorvoson keresztül az Amerikába kivándorolt guruig mindenféle ember van közötte.

Abszolút nem érzem magam idegenben. Még korosztályosan sincsenek kulturális különbségek, olyan értelemben, hogy én dolgoztam Franciaországban és az Egyesült Államokban is rövidebb-hosszabb ideig, és egy nyugat-európai vagy amerikai fiatallal nem működik az utalásrendszered. De amikor itt pl. azt mondom, hogy úttörő vagy pionír, megvannak azok a közös fogódzkodók, amiket nem kell körülírni, nem kell elmagyarázni. Nem kell a 70-es vagy 80-as évekre külön kódrendszert alkalmazni, az ugyanazt jelenti itt is, amit Pesten jelentett nekünk. Ugyanaz a közeg, ugyanazok a viccek működnek. Ja, és itt találtam meg a világ legjobb csaját is.


Most itt végre azzal foglalkozol, amit igazán szeretsz, a zenével?

Igen, zene-őrült vagyok. Ahogy egyébként valamilyen szinten a legtöbbünk az. Gyerekkoromban kezdtem el zenével foglalkozni, klasszikus és jazz zongorázni tanultam, csak idővel kiderült, hogy sajnos nem vagyok különösebben tehetséges, középszerű meg nem akartam lenni, ezért inkább üresen hagytam a sávot a nálam jobbaknak. De a zeneszeretet megmaradt. A pesti munkahelyemen pl. dzsesszklubot szerveztem a marketing-büdzséből, így a magyarországi jazz élet legjobbjait volt szerencsém személyesen is megismerni. Most pedig a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem zenepedagógiai szakára járok. Talán nem árt, ha egy zenei szerkesztő ért is ahhoz, amiről beszél.

Kérdezett: Gyöngyi Annamari

[14.4.2009]




Folytatnád-e ezt a beszélgetést?

Igen 208
Egy másik beszélgetést talán 6
Nem 11



Korábbi interjúk
 
Ákos és Szilamér
> akik hirtelen felindulásból elmentek megfürödni az Atlanti-óceánban
Róbert
> aki Matchboxokat gyűjt
Áron
> aki túravezetőként magyarországiakat szívatott kitalált állatokkal
Laura
> aki metál és indusztriális zenészekkel készít hobbiból interjúkat
Gordon
> aki mások helyett írt államvizsga dolgozatokat
Zoli
> aki Marosvásárhely legmenőbb márciuskáit árulja
Tünde
> aki kamionsofőr
Szabó Árpád
> aki nem fél a kínaiaktól
Jackie
> akinek a külföldi önkéntesek fizetnek, hogy Erdélyben dolgozhassanak
Horobeţ Emil
> aki művészetnek tartja a mateket
Andrea
> aki nem érzi az illatokat
Gyurka István
> aki autókat tuningol
Corina
> aki csak nyers ételt eszik
Melinda
> aki Japánban élte át a földrengést
Szokolay Sándor
> zeneszerző, aki Kodály tanítványa volt
Anna
> aki színekben látja az időt
Laura
> aki 139 szülinapot tud fejből
Victor
> aki a Predatort rajzolta
Iris
> aki kilépett a Facebookról
Marian
> aki a Himaláján és a Szaharában is leszaladta a maratont
Csaba
> aki elméleti fizikus Izlandon
Gonzó
> aki kiskorú gengsztereket szelídített egy dél-karolinai városkában
Stefano
> aki 60 országban járt
Paul
> brit világutazó, aki most Háromszéken él
Ila Gábor
> aki visszavett a tempóból
Ileana Mavrodin
> aki Kanadából költözött haza, hogy földházat építsen
David Mallegol
> aki utcagyerekeknek tart cirkusz-műhelyt
Dombi Botond és Szabolcs
> ifjú animátorok
Orsós János
> buddhista pedagógus, aki kitört a cigánytelep kilátástalanságából
Chris
> az aktivista
Kelemen Márton
> aki Kolozsvár központjában horgászik
Adrian Olar
> jegyellenőr
Volker Gerling
> aki gyalog vándorol és zsebmozikat mutogat
Lorik
> aki fixer volt Koszovóban
Olivér bácsi
> aki kapus
Cezar
> aki a druidizmus követője
Bordáska
> aki nem eszik cukrot, felvágottat vagy sült húst
Valer ezermester
> aki esernyőket javít, de a lakberendezés a hobbija
M.
> aki a karajról zsírszegény tehéntúróra tért át
Remus Turda
> máramarosi zsidó
dr. Pusztai Noémi
> aki állatokat homeopátiával gyógyít
Tania
> aki szarajevói születésű temesvári szerb
Ibolya néni
> cerkófmajom-tulajdonos
Hirschfeld Éva és Ida
> műlégykötők
Zsuzsa asszony
> aki jósnőnek született
Will Krause
> aki a Cartoon Networknak animál
Csizmadia András
> borszakértő, gasztrofilozófus
Bernhard Gittler
> a vadász-orgonista-ügyvéd-közgazdász báró
Nadir
> egy üzbég Kirgizisztánból
Milică bácsi
> akinek az egyik szeme sír
DL, egy iráni srác
> aki emigrálni akar
Bréda Ferenc
> aki Mumu forever
Balázs Imre József
> aki belülről fordítja ki a medvét
Marie
> a vegetariánus
Muszka Sándor
> költő
Pataki Csaba
> táltos-tanítvány
Júlia
> aki 77 évesen e-mailezik és chattel
Vadnay Attila
> sztárfodrász
Attila és Álmos
> az "édi kis romániaiak"
Yale
> aki kelet-európai zsidó hagyományokat kutat
Rezső
> az ínyenc
Nándika
> a médiás, blogger, ámokfutó
Gergő
> amatőr ralis
Brad Vee Johnson
> a Sounds of Boney M tagja
Attila és Álmos
> a téma: manele
Réka
> az animé-őrült
Szende
> aki bohócokat gyűjt
Izabella
> a magyar, román és szász kultúra határán
György
> egy menő váradi lokál pultosa
Ralph
> aki Goában bulizott
Zita
> akinek Angyala van
Névtelen
> aki Romparkint szedett
Bán és Jancsika
> utazók
Dana és Luci
> nudisták
Gonzo
> aki halláskárosultakat tanít
Mihai Chirilov
> szabadúszó
V.
> aki sátánista volt
Chase
> a misszionárius és divat-tervező
Kozma bácsi
> aki 63 éves, egyetemista és bentlakásban lakik
Stella
> a transzvesztita
Névtelen
> aki skinhead volt
Menyhárt
> aki nem bír felkelni
Papsi
> a szoknyavadász
Sorin Tara
> a "legnagyobb Románia-ellenes"
váradi névtelen
> aki pszichedelikumokat próbált
Leon
> a taktikai művész
Egyetemisták
> első kolozsvári élményeikről
Zsuzsa és lakása
> akiknek saját életük van
Áron
> aki lefotózott egy Chipendale-tagot, amint pisil
Lepi
> aki látástól-vakulásig sörözik
Attila és Zoltán
> a gourmandok
Szabó Anikó
> a reneszánsz táncról
Levente
> aki tornatanár és japánul tanul
Pityuka
> a punk
Áron
> aki Amerikában dolgozott és pénz nélkül jött haza
Führer
> a cigánykutató és éjjeli˜r
Dávor
> a horvát, aki Bécsben él s magyarul tanul
Farkas Árpád
> a bhakti-jóga hívő
Giusz
> aki megadja a módját az olvasásnak
Házsé
> a humor-krónikás
Nagy Zoltán
> akinek denevér a hobbija, de verebekb˜l doktorál
Imola
> aki rajong a vulkán-kitörésekért
Zuh Deodáth
> aki a magyarság, a filozófia és a menedzserfoci összefüggéseir˜l értekezik
Guccika és Attila
> az internátusi vitézek
Ági
> az elektronikus zenér˜l
Gyömbér
> aki szerelmes Párizsba
Elemér és Buza
> a divatos emberek
Misi
> aki rosszul választott
Könczey Elemér
> karikaturista
Cilu
> az ex-mikrobiofóbiás
Zágoni Balázs
> a filmkészítés buktatóiról
Timi, Iza és Annamari
> a "srác-fˆz˜k"
Szakáts István és Rarita
> világutazók
László Orth Hunor
> aki zenélni "krémesen" szeret
Karácsonyi Zsolt
> akit Lao-ce segített át a katonaságon
Szabó Attila
> az improvizőr







24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS